Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 21. kedd - 121. szám - A kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról, valamint egyes kulturális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - FEKETE PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1812 Elhangzott többször, hogy van-e értelme ennek a beszélgetésnek, van-e értelme ennek a vitának, és van-e itt szó egyáltalán konstruktív vitáról. Érdekli-e a 22 felszólalót - amely 22 felszólaló egyetlenegy elemzési pontot nem keresett ebben a törvényben, amely valóban előrevinné a világot -, valóban érdekli-e, hogy min mentünk keresztül? Ha igen, akkor annak ellenére, hogy mindenki nagyon szeretne hazamenni, én még rászánnék pár percet, hogy önöknek elmondjam most már nem felolvasásként, most már nem előre megírt szövegként, hanem azt a folyamatot, amely folyamaton keresztülmentünk. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Másfél évvel ezelőtt elkezdtük ezeket a tárgyalásokat. Nagyon komolyan vettük ezeket a tárgyalásokat. Az alapkérdés az volt, hogy a kultúrában lévő emberek bérezését hogy tudjuk valamilyen módon rendezni, milyen módon kell rendezni. És valóban az egyik megoldás az volna, hogy tartsuk meg a közalkalmazotti törvényt, dőljünk hátra, és kétszeresére emeljünk meg minden forrást. Meg tudjuk-e ezt tenni? Van-e erre lehetőségünk? Amikor elmondjuk az Eurostatnak azt az eredményét, azt a kimutatását, amely azt mondja, hogy 1,3 százalékos GDP-vel a legtöbb pénzt mi fordítjuk a kultúra területére Európában, akkor ez az adat nem tudja azt mondani, hogy az lehet a jó megoldás, ha így hagyunk mindent, és mindent megduplázunk. De miért is van ez így? - kérdezem én. Amikor elemeztük másfél éven keresztül, hogy miért van így, akkor azt kellett látni, hogy Magyarország egyedülálló módon három rendszert tart fenn párhuzamosan: fenntartunk egy állami rendszert - nagyon sok pénzt fordítunk az állami kulturális rendszerünkre -, fenntartunk egy önkormányzati rendszert, és mindemellett folyamatosan támadásokat kapunk akkor, ha a privát rendszert, a független művészeti szférát nem támogatjuk meg elégséges pénzzel. Tehát a három párhuzamos rendszer fenntartása nem teszi lehetővé azt, hogy mind a három rendszerben mindig gondolkodás nélkül egyszerűen csak duplájára emeljük a forrásokat, hiszen az adófizetői forintok ezt nem teszik lehetővé. (23.20) Tehát át kell gondolni, hogy mik azok a racionalizálások, mik azok a jobbító szándékú átgondolások, amitől hatékonyabbá lehet tenni a három rendszerből bármelyiket is. Az elmúlt másfél év során szakmai szervezetekkel, intézményvezetőkkel több tucat tárgyalást folytattam. És négyféle emberrel találkozom. Ez a négyféle ember a mostani tárgyalások során is erre a négyféle csoportra tehető körülbelül ennek a közalkalmazotti munkaviszony-kivezetésnek a témakörében. Az egyik fajta szakember, aki már túl van egy ilyen folyamaton, aki valami miatt egy korábbi közalkalmazotti rendszer helyett egy most már nem közalkalmazotti rendszerben dolgozik. Nagyon sok ilyen van, elsősorban az előadó-művészet területén, de látjuk, hogy a közművelődés területén is gt-sedtek az intézményeink, és azok az intézmények, akik valamilyen oknál fogva egy új rendszerben dolgoznak, azok arról tudnak beszámolni, hogy egy hatékonyabb, sokkal jobban működő rendszerbe tudtak beszállni. Az intézményvezetők boldogabbak, hiszen a rendelkezésre álló forrásokat hatékonyabban tudják felhasználni. Az ott dolgozó emberek valamennyien több pénzt visznek haza, és ezért boldogabbak, hogy nem a régi közalkalmazotti rendszer szerint kell működniük. Ez volt az egyik információ. Ilyen emberekkel találkozunk, akik ezt igazolni tudják. A másik fajta embertípus, akivel találkozunk, akik kérik, hogy oldjuk meg ezt a nehézségüket, hiszen elmondják, hogy bár többször elhangzott itt, hogy a közalkalmazotti bértábla fölfelé nyitott, de a fenntartók nem engedik meg, hogy ezzel a nyitottsággal ők éljenek. A fenntartók megkötik a kezét annak a színházigazgatónak, megkötik a kezét annak az intézményigazgatónak, és azt mondják, hogy kedves barátom, a rendelkezésre álló bérkereted nem lehet több, mint amennyi a közalkalmazotti bértábla. Tehát kérnek bennünket folyamatosan, arra vonatkozólag jelezték a változtatási szándékot, hogy ezt a problémát oldjuk meg, legyen ez a fajta béklyó levéve a kezükről. Aztán a harmadikféle tárgyalási forma, akikkel találkozom, akik politikai alapon ezt ütik-verik, merthogy ez egy jó alkalom arra, hogy ezzel a témakörrel kapcsolatban most tudjunk szélesebb társadalmi rétegeket megszólítani és vitatkozni.
