Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 21. kedd - 121. szám - A kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról, valamint egyes kulturális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP):
1801 ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Most a további képviselői felszólalások következnek. Ennek keretében elsőként Varga László képviselő úrnak adom meg a szót. DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hát, így este 10 óra után fel kell tennünk a kérdést, ha őszinték vagyunk magunkhoz, hogy mi történik, merthogy nem sok értelme van ennek a vitának így ebben a formában. Az a helyzet, hogy a kormánypárti oldalról néhány képviselő beült ide, valószínűleg megkapták pártfeladatban, hogy végig kell szenvedniük az ellenzéki hozzászólásokat, de ezek a hozzászólások érdemben úgysem fognak változtatni ezen az előterjesztésen. Nem először éljük ezt meg egyébként. Amikor én a húszas éveimben elkezdtem hinni abban, hogy a közszereplésnek van értelme, akkor olyanokat gondoltam, hogy mennyire jó érveket ütköztetni, különböző társadalmi csoportok álláspontját szintetizálni, és akkor a legnagyobb közjó érdekében módosító indítványok alapján végül el lehetne fogadni az optimális megoldásokat. Ezeket az előterjesztéseket egyébként vélhetően akkor kell a Ház elé hozni, amikor egy társadalmi csoportban, a társadalom egy részében társadalmi igény merül fel arra, hogy jogszabályalkotás történjen. Én ebben az esetben még csak ezt sem látom. Mondják már meg nekem, hogy a magyar társadalomnak melyik az a csoportja, amelyben az az igény merült föl, hogy ezt a jogszabályt a magyar Országgyűlés alkossa meg. Könyörgöm, mondják el, nagyon kíváncsi leszek rá! Én azt látom, hogy Hiller Istvánnak volt igaza a vezérszónoki felszólalásában, az önök szűk hatalmi elitjében merült föl több jogszabályra az igény, erre is, mert itt is nagyon aljas módon lehet elvenni a közalkalmazotti jogviszonyt 20 ezer magyar állampolgártól, veszélyeztetve az ő családjukat és a megélhetésüket is hosszú távon, ahogy azt Ungár Péter helyesen elmondta. Persze nem biztos, hogy 20 ezer ember kerül most utcára, majd közülük valamennyien kerülnek utcára a következő években, mert a fenntartók nyilván rugalmasabban tudják majd az ő munkaviszonyukat megszüntetni, kezelni. Érdemben nyilván nem fognak több normatívát kapni ezek az intézmények arra, hogy működjenek, tehát semmiféle pozitív változás nem lesz a konkrét szférában, mint ahogy az elmúlt tíz évben sem volt. S most a végén 6 százaléknyi alamizsnát tesznek le az asztalra. (L. Simon László: Na, ne már!) De! Hát, ez történik! Nem először, és nem ez az egyetlen terület, ahol ez történik. Lehet, hogy elég költői kérdést tettem fel a „mi történik itt?”-tel a felszólalásom elején, de azért tíz év után fel lehetne tenni az önök kormányzása kapcsán ezeket a kérdéseket. Itt ülnek ennél a felháborító javaslatnál, amit pofátlan módon a húsvéti hosszú hétvége előtt nyújtottak be. Miféle társadalmi egyeztetés és párbeszéd ez? Magyarázzák már el nekem! Várva a húsvéthétfő utáni kedd reggelen, a veszélyhelyzet közepén, a koronavírus közepette a szakszervezetek és az érintettek álláspontját. Hát, nevetséges! Ez azt üzeni, hogy önök mindent megtehetnek. Semmi értelme annak, hogy az érintettek vagy itt bármelyikünk konstruktív javaslatokat megfogalmazva kritizálja az előterjesztést. Megjegyzem itt mindannyiunknak az ellenzéki oldalon, hogy lehet, hogy ennek tényleg nincs értelme. Vonják vissza a fenébe! Én nem nagyon szoktam így fogalmazni, egypáran talán követik, hogy milyen típusú felszólalásaim szoktak lenni, de ennél szerintem ez a helyes eljárás. Merthogy nagyon helyesen utaltak itt ideológiai meg mindenféle szempontokon átívelve Klebelsberg Kunóra, aki szintén rengeteget tett a magyar közművelődésért, a közoktatásért és a kultúráért, de megjegyzem, hogy pont a közművelődés tekintetében, az infrastruktúra-fejlesztés tekintetében a XX. század második felében is nagyon komoly eredmények történtek olyan időszakban, amikor Magyarországon nem voltak megfelelően demokratikus körülmények. De vidéken az aprófalvakban, a kistelepüléseken a közművelődés, a kultúra terepei megszülettek és nagyon jól működtek, eljuttatva mindenféle néprétegekhez a magyar kultúrát.
