Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 21. kedd - 121. szám - A kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról, valamint egyes kulturális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - BENCSIK JÁNOS (független):
1795 esélye meglegyen azoknak az embereknek kitörni a szociális és szellemi nyomorból, akiket az elmúlt 30 év kormányzása olyan szintre juttatott, ahová juttatott. De továbbmegyek: a muzeológusok sem ülnek a terem sarkában, ahogy azt esetleg most sokan önök közül elképzelik; ők szervezik a kiállításokat, értékeket gyűjtenek, dolgoznak fel és őriznek meg, foglalkozásokat szerveznek, tanítják és terjesztik a kultúrát, ők a magyar kultúra napszámosai, akik 12 éve, még egyszer mondom, változatlan bértábla mellett végzik a hivatásukat, akiket önök most magukra hagynak, és megbecsültség helyett csupán sértő mondatokat kapnak önöktől. A szakszervezetek, ugye, azt kérték, hogy halasszák el ennek a törvénynek a vitáját a veszélyhelyzeten túlra, mondván, nincs lehetőség a részletes társadalmi vitára. Az a szomorú helyzet, hogy önök tíz éve úgy kormányoznak, mintha koronavírus lenne az országban, mert semmiről nincs érdemi társadalmi vita, erről sem. Ha lenne, akkor nem a húsvéti hosszú hétvége alatt nyújtották volna ezt be, és nem most, este tíz órakor vitáznánk e Háznak a falai között. Tisztelt Képviselőtársaim! Még egy dolog: Európában minden kormány azon dolgozik, hogy hogyan tudja a küszöbön álló gazdasági válság előtt megtartani, megőrizni a munkahelyeket, hogyan tudja megakadályozni azt, hogy tömegével essenek ki a munkaerőpiacról emberek, vagy ha kiestek, akkor hogyan tudnak minél előbb újra munkába állni, és most ebben a helyzetben önök ezeket az embereket kiszolgáltatják, és teljes létbizonytalanságba taszítják. Közel 20 ezer emberről, 20 ezer családról van szó, képviselőtársaim. Mit mondanak ezeknek az embereknek, ezeknek a családoknak, amikor kilökik őket a piacra, hogy boldoguljanak, ahogy tudnak? Az összes érdekvédő szervezet egybehangzó véleménye szerint ez a mostani törvény növelni fogja a pályaelhagyást, és végső soron az egész hazai kultúraterjesztés fogja a kárát látni. Tisztelt Országgyűlés! A mostani törvényjavaslatnak a vitája talán alkalmas arra, hogy általánosságban beszéljünk a hatalom kultúrához való viszonyáról. (Ungár Péter: Már nem lehet, más a házszabály!) Az én értékrendszerem szerint, meglátásom szerint a kultúra általában egy civilizáció továbbörökítésének egy keretrendszere, és a kultúrpolitika az az eszköztár, ahogy ezt az eszközrendszert minél tartósabban tudjuk továbbörökíteni, fejleszteni és leghosszabb távon fenntartani. A kultúrpolitikának mindig egy egész nemzetet kell képviselnie, legalábbis törekednie kell rá, és lehetőleg minél jobban megbecsülnie a benne dolgozókat. A kultúrpolitikának véleményem szerint nem feladata az, hogy világnézeti alapon vagy pláne politikai alapon megpróbáljon nevelni vagy büntetni, a kulturális termékek létrehozói tekintetében pedig mindig az életművet kell tekinteni és nem az életrajzot. A dogmatikus kánonokkal szemben nem lehet dogmatikus kánonokkal küzdeni, hanem meg kell próbálni a kánonok fölé emelkedni, ez pedig csak úgy lehetséges, ha a nemzet képzeletbeli könyvespolcán helyet kap egymás mellett Nyirő Józsefnek Az én népem című kötete és Esterházy Péternek a Harmonia Caelestis című műve. A kettő egymás mellett… (L. Simon László közbeszól.) Azért beszélek erről, képviselőtársam, mert azt gondolom, hogy ennek a törvénynek a vitája alkalmas arra, hogy általában a kultúra, a hatalom viszonyáról váltsunk néhány szót, bár gondolom, hogy önöknek kényelmetlen talán erről is szót váltani. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.) Én azt gondolom, hogy ennek igenis helye van, és azért beszélek erről, mert az, aki akár az egyiket, akár a másikat támadja, a magyar nemzeti kultúra egészét támadja. (22.00) Az a megállapításom, tisztelt képviselőtársaim, amivel nyugodtan lehet vitatkozni, vitatkozzanak vele, nyomjanak gombot, hogy 1990 óta nem volt és nincs nemzeti kultúrpolitika. Egyfajta kultúrszektás magatartás van, amelynek a célja nem a nemzet egészének képviselete, hanem a nemzet részének a segítségével az egésznek az uralása. Ennek a kultúrszektariánus magatartásnak a bizonyítékai - sorolom, hogy önök is értsék, hogy miről beszélek - az ellenintézmények létrehozása, a szellemi holdudvarnak osztogatott ösztöndíjak és azok a nyilatkozatok, megnyilatkozások, mint például Demeter Szilárdnak, a magyar irodalom állítólagos szellemi erőközpontjának kikiáltott Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatójának az a megnyilatkozása, amely alapján ő eldönti, hogy szerinte ki számít magyar írónak és ki nem.
