Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 21. kedd - 121. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
1637 megtartják őket. És annak érdekében, hogy a lehető legszélesebb körben biztosítsuk a támogatást ezeknek a vállalatoknak, és a lehető legszélesebb körben tegyük lehetővé az ilyeténképpen veszélybe kerülő munkahelyek megvédését, úgy döntöttünk, hogy a kieső munkaidő innentől kezdve 15-től 75 százalékig terjedhet, magyarul: napi két óra megmaradó munkaidő esetében is az állami bértámogatást igénybe lehet venni. Jelentős mértékben lecsökkentettük az ezzel járó bürokratikus kötelezettségeket, hiszen ha valamikor, akkor ilyen helyzetben van ennek itt az ideje és az indokoltsága, és innentől kezdve, a határozathozatal napjától automatikusan módosulhatnak a munkaszerződések, nem kell egyesével a munkaszerződések módosításával időt és adminisztrációt eltölteni. Úgy döntöttünk, hogy a bértámogatás ezek után a részmunkaidőben foglalkoztatottakra is alkalmazható, valamint a munkaidőkeretben foglalkoztatottakra is kiterjesztettük. És hogy a bürokratikus követelmények még tovább csökkenjenek, nem szükséges a gazdasági körülmények, a gazdasági nehézségek vészhelyzettel való szoros összefüggését sem tételesen bizonyítani, ugyanakkor a távmunkában és az otthoni munkavégzés esetén is igényelhető lesz a támogatás. És ha csak ezt az egyet vezettük volna be, akkor jogos lenne a képviselő úr kritikája, hogy ez kevés, ez nem elég, de nem csak ezt az intézkedést vezettük be; emellett világos döntést hoztunk arról, hogy újabb 2 százalékkal csökkentjük a szociális adót 15,5 százalékra. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az adókulcs már majdnem a fele lesz annak, mint ami három, illetve négy esztendővel ezelőtt volt. Ez egy világos, kiszámítható adócsökkentési pálya. A cégeknek nyújtott hitelek kapcsán pedig nyilvánvalóan vita van közöttünk a képviselő úrral, de nem is igazán közöttünk, hanem a vállalatok és ön között, ugyanis a vállalatok igénylik azoknak az alacsony kamatozású, kedvezményes, hosszú futamidejű hiteleknek a bevezetését, amelyek nyomán a likviditási nehézségeiken úrrá tudnak lenni. Éppen ezért döntöttünk egy széles körű hitel- és tőkeprogram megindítása mellett, és ez így összességében adja ki a magyar gazdaságtörténet legrobusztusabb gazdaságvédelmi akciótervét. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Z. Kárpát Dániel képviselő úr, Jobbik-képviselőcsoport: „Miért készül dózerolás az út szélén?” címmel. Öné a szó, képviselő úr. Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! El kell mondanom, hogy szomorú vagyok a tegnapi nap tapasztalatait illetően, hiszen egy járványügy okozta válsághelyzetben valódi összefogásra lenne szükség az országban, ehhez képest a parlament összpárti szinten szégyellheti magát. Először a felhatalmazási törvény körüli komédia, amit a kormányzat kirobbantott, majd az azt követő, egymás mellett elbeszélő polémiák egy olyan helyzetet idéznek elő, hogy ez a kormány bizony a pozitív, jobbító javaslatokat sem látszik meghallgatni, nem is reagál érdemben ezen szakmai felvetésekre. Szomorú vagyok, mert a tegnapi napon is úgy éreztem magam, tisztelet a kivételnek, mintha vallási fanatikusok vitatkoztak volna egymással: mindenki a saját véleménybuborékának az érveit pufogtatta a parlamentben, és minimális visszacsatolással adózott azoknak, akik egy kicsit is más árnyalattal, más optikával látják ugyanezt a történetet, pedig én úgy gondolom, hogy tisztességes hazafi a jelenlegi helyzetben csak használni akar a hazájának, és azt szeretné, hogy a járványügy okozta válsághelyzet felszámolásra kerülhessen, vagy legalábbis a különböző kárait csillapítani lehessen. A fertőzöttek számáról folytatott statisztika mentén itt számháborúznak egymással kormánypárti képviselők, miközben világszinten az egyik legkevesebb tesztet lakosságarányosan Magyarország végzi (Dr. Orbán Balázs: Nem igaz!). Tehát önöknek fogalmuk sincsen arról, hogy a fertőzöttek száma valójában hol jár, különböző tippek és sötétben szaladgálás tapasztalható ebben a helyzetben.