Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 21. kedd - 121. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára:
1634 ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Asszony! Nem kívántam közbeszólni, de mondandójának lényege, azt gondolom, hogy a parlamentben megszokott stílust, még akkor is, ha az elmúlt időszakban nehéz volt, meghaladta. (Dr. Vadai Ágnes: Melyiket, elnök úr? Emlékeztessen!) Válaszadásra megadom a szót Dömötör Csaba államtitkár úrnak. Parancsoljon, államtitkár úr! DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Azt, hogy ki hogyan vesz majd részt az Országgyűlés munkájában, tisztelt képviselő asszony, majd a választók eldöntik. Azt még hozzátenném, hogy önök okkal vannak ellenzékben, nem ez az első év. Ami a járvány elleni küzdelem eredményeit illeti, a felszólalása első részében ezt érintette. Azt szeretném elmondani, hogy Magyarország elsők között eszmélt, elsők között lépett, és ennek megvan a pozitív eredménye, mert sikerült ellaposítani a járványgörbét, és nemcsak mi mondjuk ezt, hanem az Egészségügyi Világszervezet képviselője is. A cél az, hogy mire belépünk a tömeges megbetegedések szakaszába, mindenhol elég felszerelés és készülék legyen, hogy minden koronavírusos beteg megkapja a lehető legjobb ellátást. Zajlik egy meglehetősen méltatlan vita a halálozások számát illetően. Tegnap az egyik képviselőtársa azt állította - de a helyes kifejezés az, hogy hazudta - a PM részéről, hogy mi állunk a legrosszabban a világon. Ha a fertőzöttek számához viszonyítom az elhunytak számát, akkor Belgium, az Egyesült Királyság, Olaszország, Svédország és Franciaország is rosszabbul áll nálunk, Hollandia is, de ennél még pontosabb képet ad, ha az egymillió lakosra jutó halálesetek számát nézzük: ez Ausztriában például 51, Svédországban 151, nálunk pedig 20. Tehát, amikor önök ezzel ellentéteset állítanak, akkor hazudnak, pont. (9.30) Ami az ágyszámokkal kapcsolatos vitát illeti, amint azt tegnap is elmondtuk, az intézkedéseknek az a célja, hogy elkerüljük azt, ami Olaszországban történt, elkerüljük azt a helyzetet, hogy orvosoknak arról kelljen dönteni, hogy kit részesítenek ellátásban és kit nem. Arra is szeretném felhívni a figyelmét, hogy a döntéseket az ágyak használatával kapcsolatban minden esetben orvosok, orvosi konzíliumok hozzák meg, és fontos alapelv az, hogy a döntés nem járhat állapotromlással. Meghallgatjuk az önök kritikáit, de attól még tény marad - (Dr. Vadai Ágneshez:) hiába bújik a telefonjába -, hogy önök, ha ágyszámokról van szó (Dr. Vadai Ágnes: Figyelek!), 16 ezer ágyat számoltak föl. (Dr. Vadai Ágnes: Maguk meg 36 ezerről…) Hiába kiabál, hiába kiabál, hiába kiabál, tisztelt képviselő asszony, 16 ezer ágyat számoltak föl. Úgyhogy, amikor ágyszámokról beszél, legyen szíves, ezt tegye hozzá! És ha a dolgozókra hivatkozik, 6 ezer egészségügyi dolgozót tettek utcára, 130 milliárdos adósságot hagytak a kórházaknál. És ha a mentőautókat nézzük, amelyek… (Dr. Vadai Ágnes: Ne arról beszéljen, hogy mi volt tíz évvel ezelőtt, hanem arról, hogy mi van most!) Hiába kiabál, tisztelt képviselő asszony, ha a mentőautók számát nézzük, amelyek kulcsfontosságúak ebben a helyzetben, önök egyetlenegy - hiába menekül a telefonjába -, egyetlenegy mentőautót nem szereztek be. (Dr. Vadai Ágnes: Nem menekülök.) Szóval, ha szakmai mércét állítanak fel, akkor ehhez mérten legyenek szívesek. Ami a társadalmi hatásokat illeti, egyetértek azzal, hogy a gazdasági következmények ugyanennyire fontosak. Ön lekutyázza ezt a programot, de azért lássuk is, hogy miről van szó! Felfüggesztettük a március 18-a előtti hiteleket. Önök ezek szerint nem támogatják? A fogyasztási hiteleknek lesz felső korlátja. A munkaadóknak a súlyos anyagi gondokkal küzdő szektorokban nem kell munkaadói járulékot fizetniük. Önök ezek szerint nem támogatják. Júliustól csökken a munkaadói adó. Több mint 81 ezer kisvállalkozásnak nem kell kata-átalányadót fizetnie. Felfüggesztettük a kilakoltatásokat. Ez az, amit önök nem támogatnak? Bértámogatást kapnak a munkaadók. Most önök hivatkozhatnak arra, hogy ez nem elég, csak ne úgy hivatkozzanak rá, hogy százezrek kerültek az utcára akkor, amikor önök kormányoztak. Kiemelt támogatást kapnak a képzések, kiemelt támogatást kapnak a stratégiai szektorok - például a turizmus