Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 20. hétfő - 120. szám - A Nemzetközi Polgári Repülésről szóló Egyezmény 50. cikk (a) bekezdésének módosításáról szóló Jegyzőkönyv, valamint a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló Egyezmény 56. cikkének módosításáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló törvényjavaslat záró... - Azonnali kérdések és válaszok órája - Dr. Lukács László György (Jobbik) – az emberi erőforrások miniszterének – „Mit gondol erről Miniszter Úr?” címmel - ELNÖK: - DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): - ELNÖK: - DR. KÁSLER MIKLÓS, az emberi erőforrások minisztere: - ELNÖK:
1554 ELNÖK: Köszönöm. (Dr. Kásler Miklós a terembe lép, és elfoglalja helyét.) Majd kérném szépen Lukács László György képviselő úrnak az idejét visszaállítani. Parancsoljon, képviselő úr! DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Hát, azt a látszatot kelti megtisztelő jelenléte, mintha valami fontos dologra készülne. Ha nem tudnám, hogy túl van a szűzbeszédén, akkor azt gondolnám, hogy a búcsúbeszédére készül. (Derültség a Jobbik soraiban.) Higgye el, lennének olyanok, akik ezt örömmel fogadnák, nemcsak itt, hanem a patkó azon oldalán is, látva az elmúlt időszakbeli teljesítményt. De, miniszter úr, térjünk rá a fontos kérdésekre és azoknak a megválaszolására, olyan kérdésekre, amelyek a járvány közepén elsődlegesek és a legfontosabbak. Ezek közül az első: én azt kérdezem öntől mint az egyik legfelelősebb minisztertől, mint az egészségügyért felelős minisztertől, hogy támogatna-e Magyarországon egy mindenki számára kötelező maszkviselési szabályt, amely szerint az állam biztosítaná a maszkot az állampolgároknak, ezzel védve egymást, és védve egyébként az egészségügynek a teherbíró képességét és legvégső soron az emberek életét. Másrészt meg szeretném kérdezni személyes álláspontját és a tárca álláspontját arról, hogy elegendőnek tartja-e azt az 500 ezer forintot, amit az egészségügyi dolgozóknak a bérrendezésére kívánnak költeni. Nem lenne előremutatóbb egy olyan rendezés, amely az ebben az évben tervezett 20 százalékot azonnalra hozná előre, és a jövő évben tervezett 30 százalékot pedig augusztus 1-jére hozná előre? Másrészről szeretném kérdezni, hogy miért kellett kirúgni azt a két kórházigazgatót, akiket az elmúlt héten menesztett. Talán azért, mert előre félti esetleg a saját megüresedő pozícióját, és nem akarja, hogy ők riválisok vagy az ön utódai legyenek? De azt mindenképpen tudnia kell, hogy ezzel gyengíti a védekezést, ennyire talán ön is átlátja ezt a helyzetet. És azt szeretném kérdezni, hogy mit üzen azoknak, akik tiltakoznak ez ellen a kirúgás ellen, például Bayer Zsoltnak, aki a Fideszben közismert figura. Például Bayer Zsolt így nyilatkozott arról, hogy Cserháti Pétert ön kirúgta: „Megmagyarázhatatlan, egyszersmind mélységesen felesleges és káros lépés volt.” Miniszter úr, mi erről az álláspontja? (Taps a Jobbik és az LMP soraiban.) ELNÖK: Megadom a szót a miniszter úrnak. Parancsoljon! DR. KÁSLER MIKLÓS, az emberi erőforrások minisztere: Köszönöm szépen képviselő úr megtisztelő kérdéseit. Igen tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Az első kérdés az, hogy mi a véleményem a maszk viseléséről. Ugyanaz, mint a WHO-é, és ugyanaz, amit Magyarországon az első pillanattól egészen a mostani pillanatig alkalmazunk. Az 500 ezer forintos, egészségügyi dolgozóknak juttatott összeget elégedettséggel vettem tudomásul. Nyilvánvalóan az egészségügyben dolgozók, különösen a jelen helyzetben, erejüket megfeszítve, sok esetben hősiesen dolgoznak, amit pénzzel megfizetni nem lehet. Soha nem gondoltam azt, hogy az egészségügyiek munkáját csak pénzzel ki lehet fejezni, hozzátartozik a társadalom megbecsülése és a munkájuk elismerése. Két kórházigazgatóról szíveskedett kérdezni. Az egyik kórházigazgató nem nézte át a központi utasításokat, ennek folyományaképpen hat elhunytról időben nem tett jelentést. A másik kórházigazgató esetében a Népegészségügyi Központ rendelkezéseinek a végrehajtása elmaradt. Március 17-én kapták meg az utasítást, hogy készítsenek elő 253 ágyat a 422-ből a fertőzött betegek fogadására, és 189 ágyat biztosítsanak az ott fekvő rászoruló betegeknek. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Nagypénteken… - bocsánat, letellett! (Dr. Brenner Koloman: Ilyen ez a parlament!) Majd folytatom akkor, igen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: