Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 14. kedd - 119. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP):
1476 ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! „Aktuális kérdésekről” címmel a KDNP képviselőcsoportjából Rétvári Bence képviselő úr jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, öné a szó. DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Főleg két irányban szeretnék ebben a napirend előtti felszólalásban két gondolatot megosztani önökkel. Az egyik a mostani vírusjárványnak a világ rendjére, gazdasági, társadalmi rendjére gyakorolt hatása, a másik pedig a magyar ellenzék viselkedése ebben a mostani járványhelyzetben, akár összehasonlítva más országokkal. (12.20) Hogy mennyi minden más a vírusjárvány alatt is, arra talán egy jó idézet Korzenszky Richárdtól, volt pannonhalmi apáttól, hogy nemcsak embert próbáló, de embert formáló időket is élünk, hiszen valóban a hozzáállásunk a legfőbb dolgokhoz, a legfontosabb dolgokhoz más lesz a vírusjárvány - reméljük, minél hamarabbi - levonulása után, mint amilyen volt annak előtte. Türelmet is tanulunk ezekben a hetekben, ezekben az időkben, önmérsékletet is, hiszen ki-ki radikálisan lecsökkenti a találkozásait, vagy azt csak digitális módon teszi meg, és fölértékelődnek éppen ebben az időszakban a valódi emberi kapcsolatok. Hiszen már megszoktuk, hogy minden húsvétkor, minden családi és minden más ünnepen és egyházi ünnepeken is összeül a család, találkozunk, és akár szűkebb-tágabb rokonság együtt van. Most azt kellett megélnünk akár a locsolkodás során is, hogy legfeljebb csak videotelefonon tudtuk főleg az idősebb rokonainkat utolérni. Akkor bizony még inkább érezhető ezeknek a kapcsolatoknak a hiánya, és még inkább felértékelődik majd a hétköznapokban az, amit korábban természetesnek vettünk: rokonaink, barátaink, az a szerető közeg, amely körülvesz minket. Éppen ezért ez az időszak alázatra, fegyelemre és felelősségtudatra is sarkall minket, és ezt erősíti bennünk. Ugyanakkor a globalizáció hátrányos hatásai is most már kézzelfoghatóak, és egészségbe, emberi életbe vágóan megmutatkoznak. Láthatjuk, hogy a nyílt társadalom sebezhető társadalommá vált. Azok az országok, amelyek minimális mértékben sem rendezkednek be önellátásra, nemcsak egészségügyi védőfelszerelések kapcsán, hanem alapvető fogyasztási cikkek kapcsán is, azok most sokkal nagyobb nehézségekkel küzdenek, mint azok az országok, amelyek fontosnak tartották, hogy maguk a saját lábukra tudjanak állni. A globalizáció minden veszélye most jobban is kijött. Feltéve, azokkal is kiegészítve, amelyek mondjuk, a globális pénzpiacok részéről indítható támadásokat is mutatják, amelyeknek akár Magyarország is ki lehetne téve, és sok más ország is ki lehet téve ezekben az időkben. Jól látható, hogy mind a vírus terjedése, mind pedig az alapvető fogyasztási és védekezési készletekkel való ellátás kérdése sokkal inkább azt mutatja, hogy a nemzeti gondolkodásnak nagyon fontos szerepe van. Talán egy hamis biztonságérzetünk is volt. Azt hittük, hogy a tudomány lehetőségei korlátlanok. Most kijött, hogy az emberi mindenhatóságba vagy sebezhetetlenségbe vetett hit nem valós; hamis biztonságérzetben voltunk, és nem a globális megoldások vagy a nemzetek közötti megoldások hoznak eredményt, hiszen az európai vezetők nap mint nap, néha Olaszországtól, néha egész Európától kénytelenek bocsánatot kérni; hanem igenis a nemzeti megoldások azok, amelyek valóban megoldást tudnak kínálni, hiszen minden ország nemzeti alapon keresi a megoldást ebben a helyzetben. Így tehát felértékelődött a nemzeti gondolkodás. Ugyanakkor látható, hogy ebben az időszakban is vannak olyan politikusok Magyarországon, akik egyfajta hivatásos rettegőként külföldi újságokat, külföldi politikusokat keresnek meg, és Magyarországról valótlan képet kívánnak bemutatni. Megtanultunk liberálisul egy új kifejezést is Szijjártó miniszter úr CNN-es interjújából: az „elnézést, hazudtam” helyett „ez új információ”. Most már tudjuk, hogy a liberálisoknál így kell értelmezni ezeket a mondatokat, hiszen számtalan országban vannak a magyarnál meglepőbb lehetőségek is. Akár Franciaországban is, a francia alkotmány alapján a kormány többsége a parlament által elfogadottnak tekinthet egy-egy javaslatot