Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 8. szerda - 118. szám - A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - SZABÓ SZABOLCS (független):
1425 Köszönöm szépen. Én is akkor nyomtam gombot, amikor Keresztes frakcióvezető úr a bérekről beszélt. Szerintem ebben nincs köztünk vita. Ne tagadjuk el, ami eddig történt - szerintem ez is fontos -, tehát ha megnézzük az adatokat, 2010-ben, az utolsó, szocialisták által elfogadott költségvetésű évben az egyetemi tanári munkakör 1. fizetési fokozatának garantált illetménye 437 300 forint volt, 2018. január 1-jén ugyanez 554 ezer forint volt, az oktatók és kutatók bére 27 százalékkal nőtt a felsőoktatásban 2010 óta. Soha egyetlen ágazatban sem mondtuk azt a béremelésre, hogy ez elég, hogy megtettük, amit meg kellett tenni, hogy végeztünk, soha sehol nem mondtuk, hogy ott tartunk, ahol szeretnénk tartani. Ne tagadjuk el azt a 27 százalékos béremelést, ami eddig történt! Természetesen - ahogy Vinnai képviselőtársam jelezte - ebben partnerek vagyunk, szerintünk is fontos ezt tovább folytatni. Ismerjük el azt, ami eddig történt, és utána tegyük hozzá a közös akaratunkat és a közös cselekvésünket ahhoz, hogy további lépések történjenek! Két dolgot szerettem volna még mondani, ami a témához lazábban kapcsolódik, csak most aktualitása van, és ez is kapcsolódik a bérekhez is, hiszen most a járvány elleni rendkívüli gazdasági intézkedések keretében a mérnökök és a K+F-ben dolgozó kutatók is 40 százalék bérkiegészítésben részesülnek majd - ezt Palkovics miniszter úr jelentette be. Azt gondolom, ez is fontos lépés, és látszik az a szemlélet, ahogyan mi megpróbáljuk kezelni a válság gazdasági hatásait, és a gazdaság újraindítását célzó intézkedéseknek a lenyomatát tükrözi ez a részintézkedés. Illetve a másik, ehhez kapcsolódó intézkedést is szeretném elmondani, amellyel 75 ezer diplomát tudunk majd kiadni, hiszen most mentesülnek a nyelvvizsga-követelmény alól azok a hallgatók vagy volt hallgatók, akik emiatt nem kapták meg a diplomájukat, és akik most olyan munkakört töltenek be, amely középszintű végzettséget igényel. Szerintünk a diplomás munkaerőre szükség lesz az ország és a gazdaság újraindításában. Csak ezeket szerettem volna elmondani. A bérek tekintetében természetesen vagyunk, de ismerjük el azt is (Az elnök csenget.), ami eddig történt! Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Szabó Szabolcs képviselő úr, független! SZABÓ SZABOLCS (független): Köszönöm szépen. Az előbb időhiány miatt csak annyit nem tudtam még érdemben elmondani, hogy összefoglalva ezt az újfajta, hat egyetemre vagy felsőoktatási intézményre kiterjesztett fenntartói modellt, én magam akkor teljes mértékben tudnám támogatni, ha mondjuk, például az a módosítás belekerülne, amelyet Brenner Koloman beadott, amely a kuratórium összetételére adna meg bizonyos szabályokat, tehát például a rektor lenne automatikusan tagja a kuratóriumnak, és a többi, és a többi. Hogyha egy ilyesmi irányba el tudnánk menni, akkor azért az egy jelentős mértékben letisztult működési modell lenne. Azt meg, hogyha én jól értem, hogy a szenátus által létrehozott állandó bizottságokban például - ami szintén szerepel a javaslatban - a HÖK súlya csökken, azt bokszolják le velük! Ha én jól értem, ez egy csökkenés az állandó bizottságokban. Egy dolgot kérdeznék, csak azért, hogy később hozzászóljak. Az államtitkár úrtól érdeklődnék, hogy az a bizonyos nyelvvizsgakövetelmény-eltörlés idénre, az ehhez a törvényhez lesz-e most beadva módosításként, vagy kormányrendeletként fog bejönni most, mert… (Bódis József jelzésére:) Akkor a törvény kapcsán ezt most nem hozom szóba, hogyha nem itt kerül be, csak ez nem volt világos. Jó. És akkor Nacsa Lőrinc szavai kapcsán csak azt említeném meg - ő mondta, hogy a bérek emelkedtek -, hogy igen, csak vegyük figyelembe az inflációt, tehát vegyük annak az egyetemi professzori alapbérnek a 40 százalékát egy tanársegéd esetében, és nézzük meg, hogy az nettóban hogyan változott 2010 óta, meg hogy az infláció hogyan változott! Vásárlóértékben a nullát kapjuk meg gyakorlatilag. (Nacsa Lőrinc nemet int.) De, ez egy akkora infláció volt egy tanársegédi fizetés esetében. Köszönöm szépen.