Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 8. szerda - 118. szám - A Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - VARJU LÁSZLÓ (DK): - ELNÖK:
1371 És ahogyan már beszéltünk róla, nem ugyanaz a hitelnek a konstrukciója, mint ami az IMF-nél volt, tehát ne hasonlítsuk össze a kettőt, ez a piacinál kedvezőbb lehetőségek tartalmazó hitellehetőség. Ráadásul szó volt itt mindenről, de az elnöki intelemnek megfelelően igyekszem ezekre nem reagálni, a holnapi bizottsági ülésen biztos lesz majd lehetőség ezeket megvitatni, ami a gazdaságvédelmi akciótervhez kapcsolódik. De azért két dologra felhívnám a figyelmet. Egyrészt a költségvetés úgy működik, hogy új pénz nincs, a meglévő tételeket lehet átcsoportosítani. Ebben semmi meglepő nincsen, ezt tesszük a gazdaságvédelmi akcióterv részeként. Az új pénznél nem tudom, mire gondolt, meg hogy mire utalt, de mégiscsak arról van szó, pont arról szól a gazdaságvédelmi akcióterv, hogy meglévő sorokról átcsoportosítunk másokra, utána azt pedig a védekezéshez használjuk fel. Én azt javaslom, hogy ezt tekintsük helyes megoldásnak. Értem, hogy adóemelést szeretne a Jobbik, de mi ezt nem támogatjuk. (Z. Kárpát Dániel: Jaj, ne!) Elhangzott, hogy erre bizony szükség van bizonyos területeken. Mi ezt nem támogatjuk, és azt sem támogatjuk, hogy alapvetően a bankrendszer kapcsán, bár nem az én tisztem megvédeni a bankokat természetesen, túl nagy terhet tegyünk rájuk. Azért ne felejtkezzünk meg arról, hogy 3000 milliárd forintnyi könnyítést jelent már egyébként a vállalkozásoknak és a családoknak az a törlesztési moratórium, amiről a kormány korábban döntött, amit elrendelt, és aminek egyébként vannak hatásai a bankrendszerre is. Amit még szintén el kell mondanom képviselő úr felszólalása kapcsán, hogy azért mi azt gondoljuk, ha fejlesztések helyett segélyre költenénk, abból katasztrófa lenne; ez egy különbség közöttünk. Mi azt gondoljuk, hogy arra kell költeni, hogy fejlesztések legyenek, amiből munkahelyek jönnek létre, amiből pedig az emberek bért és fizetést kaphatnak. Az identitás feladásáról pedig a Jobbik véleményét inkább nem kérjük. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalások következnek. Varju László képviselő úr, DK! VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Államtitkár Úr! Azért csak igyekezzen válaszolni! Értékelem, hogy próbálkozik ezzel, csak még nem jutott előre sokat. Gyakorlatilag most azt csinálja, hogy ön egy ilyen buborékos csokit árul, de a levegőt is csokiáron akarja eladni ebben a projektben; ez a hazugság ebben, és ön ezt védi. Ez ellen tiltakozom, és addig nincs joguk önöknek ilyet tenni, amíg képtelenek megoldani azt, hogy ebben a kialakult helyzetben a magyar emberek önöknek fontosak legyenek. Önök elárulják a kisvállalkozásokat, elárulják azokat az öt fő alatti kisvállalkozásokat, akiknek nem hajlandók kifizetni az alapbérüket, hogy egyébként ne haljanak éhen. Önök elárulják azokat az állami vállalatokat, önkormányzati vállalatokat, ahol sorra már most bocsátják el az embereket azért, mert egyébként a költségvetési forrásokat elvonták tőlük. Ahelyett, hogy önök egyébként segítenék az önkormányzatokat, pénzt vonnak el tőlük, és azt visszatartják. Önök elárulják azokat a családokat, akiknek képtelenek a családi pótlékot megemelni akár a duplájára. E helyett a megoldás helyett ilyen kilátástalan, értelmetlen projektre költenek. Százhatvanegynéhány kilométerre költenek el majdnem 1000 milliárd forintot ahelyett, hogy a családoknak adnának segítséget. A következő években, ha önök ezt hitelből akarják mindenáron megoldani, akkor azt ne néhány vasúti sínpárra költsék el, hanem azokra a milliókra, azokra a családokra, akiket önök éppen elárulni készülnek. Ne tegyék ezt! Segítsék és mentsék meg a vállalkozásokat és a munkanélkülieket, mert ők napról napra többen vannak, még ha ez önöket nem is érdekli. Köszönöm szépen. ELNÖK: Köszönöm. Szakács László képviselő úr, MSZP, két percben!