Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 8. szerda - 118. szám - A Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT, az LMP képviselőcsoportja részéről:
1350 hogy nem -, úgy a kínaiak ezt fogják-e használni, vagy eleve Triesztbe fognak behajózni, és azt az útvonalat fogják használni. Egyébként milyen érdekes, képviselőtársaim, önök bőszen érvelnek itt, hogy ezermilliárdot a magyar adófizetők zsebéből kivegyenek, és az önök szövetségesei, az olasz Lega politikusai már világosan elmondták, hogy teljesen értelmetlen a balkáni útvonalon ilyen óriási és egyébként szakmailag indokolhatatlan távolságba vasutat fejleszteni, mert más kikötőket fognak használni. Egyébként a Trieszt-Monfalcone kikötői hatóság elnöke is elmondta, hogy már látszik a kínaiak elképzelésének a módosulásából, hogy nem Pireuszt fogják ilyen értelemben fölhasználni. És egyébként hamisak azok a szakmai érvek is, hogy más merülésű lehetőségek vannak. Nem, a trieszti kikötőben egyébként mindenféle hajó fogadására vannak logisztikai lehetőségek. Nagyon-nagyon fontos erről beszélni, hogy egy döbbenetes világjárvány elérte Magyarországot, és ez egy globális kihívást jelent. Már most érzékelhető, hogy egy példátlan és még most felbecsülhetetlen mélységű gazdasági válság felé rohanunk, és abból is látszik, hogy egész más filozófiájú gazdaságpolitikát kell tudni érvényesíteni. Fel fog értékelődni az, hogy az alapvető javak, az alapvető termékek előállítását sokkal inkább hazai, helyi szinten kell vagy akár európai szinten kell megoldani, és nem arra kell törekedni, hogy kínai tömegtermékekkel árasszuk el az egész világot, nem csak Európát. A tegnapi vitában is fölmerült az, hogy most már mindent Kína gyárt. Hát, ne gyártson mindent Kína! Legyen egy alapvető túlélési ösztön az európai gazdaságban és a magyar gazdaságban is, hogy ne gyártson mindent Kína, és ne mi építsünk infrastruktúrát magyar adófizetők pénzéből azért, hogy a kínai termékeket ide lehessen szállítani, az hazavágja a hazai termelést! Egészen elképesztő, hogy önök ezt a kínai nagyhatalmi érdeket szolgálják ki, és ismétlem, a magyar adófizetők pénzéből. Ez semmilyen módon nem indokolható. Szeretném ismét leszögezni, hogy ne üljenek föl ellenzéki képviselőtársaim se azoknak a szavaknak, hogy ez a beruházás klímavédelmi célokat szolgál. Nem! Az szolgálna klímavédelmi célokat, hogyha azokat a fejlesztéseket valósítanák meg, amik valóban a zöldszállítás és a zöldközlekedés igényeit és lehetőségeit szolgálják. Miért nem terelik át a közúti teherszállítást a vasútra? Ennek a feltételeit kellene megteremteni, és ennek az infrastruktúráját kellene megteremteni. Fejleszteni kellene a rendkívül leromlott állapotú hazai vasúti közlekedést, Budapestet elkerülő teherszállítási útvonalat kellene fejleszteni, a Kelenföldi pályaudvart kellene fejleszteni. Ezek valódi vasúti fejlesztési igények lennének, és hatalmas lépést lehetne tenni ebből az ezermilliárd forintból ennek a célnak az elérése érdekében. Egyébként tudjuk azt, hogy milyen borzalmas állapotban vannak, és milyen menetidőkkel, eljutási időkkel dolgozik a magyar vasúti személyszállítás. Azt is tudjuk szakmai dokumentumokból, hogy a lassújelek jelentős részét ebből a hatalmas összegből, ebből az ezermilliárd forintból föl lehetne számolni, és fel tudna gyorsulni a hazai vasúti személyszállítás. Ezzel versenyképesebb lenne az egyéni közlekedéssel szemben, versenyképesebb lenne a közúti közösségi közlekedéssel szemben, aminél sokkal zöldebb, és ez szolgálná, képviselőtársaim, a klímavédelmi célokat, nem az, hogy ezermilliárd forintot elégetnek a kínai nagyhatalmi érdekek és Mészáros Lőrinc cégeinek kiszolgálása érdekében, mert ebben a pillanatban efelé megyünk. Igen, nagyon jogosak voltak a kritikák annak idején, hogy a balliberális kormányok föl akartak számolni, illetve föl is számoltak vasútvonalakat. Ezeket kellene fejleszteni, ezeket kellene olyan módon feljavítani és olyan infrastruktúrával, gördülő infrastruktúrával is ellátni, hogy valóban versenyképes legyen a közösségi közlekedés. Önök ezeket a hatalmas összegeket e nagyon fontos céloktól elveszik, és ilyen, nemzeti érdekek szempontjából megmagyarázhatatlan célokra akarják fordítani. Tehát hazugság, hogy egyáltalán önmagában ez legalább a klímavédelmi célokat szolgálná. Nem! És hozzáteszem, most nyilván egy ilyen rövid fölszólalásban nem lehet egy általános gazdaságpolitikai vitába belemenni, de alapvetően az szolgálná a klímavédelmi célokat, ha nem a tömegtermékek távolsági, globális szállítására rendezkednénk be, hanem megpróbálnánk lehetőség