Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 8. szerda - 118. szám - A Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről:
1346 most már úgy döntöttek, hogy ehhez a magyar embereknek semmi köze, miközben önök ezermilliárd forintnyi közpénzt költenek el, és ezt titkosítani akarják. Olyannyira, ezt mégiscsak megemlítem önöknek, mert miközben az előbb említettem, hogy miniszter úr a felelős azért, hogy ez megtörténjen, de a miniszter urat kijelölő határozatban már az szerepel, vagy az is benne van, hogy a kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök irányítja, a kormánybiztos tevékenységét titkárság nem segíti, a kormánybiztos tevékenységét díjazás nélkül látja el, és ez a határozat azonnali hatállyal életbe lép - hozták meg ezt a döntést egyébként jó egy évvel ezelőtt. Úgyhogy a miniszter úrnak semmire nincs szüksége ahhoz, hogy ezt a feladatot elvégezze, egyetlenegy dolog kell, hogy a miniszterelnök irányítsa. És az első ilyen iránymutatás meg is érkezett, titkosítani az egészet úgy, ahogy van, semmi köze ehhez a magyar embereknek, hogy önök milyen érdekek és milyen körülmények között használják fel ezt az ezermilliárd forintot. A hogyanra tehát a válasz első része ez, hogy a miniszterelnök, Orbán Viktor közvetlen irányításával ezermilliárd forintot költenek el, amelyet már dedikáltak is, hogy kik használják ezt fel. Hogy államtitkár úr ne lepődjön meg, hogy miért mondom, hogy ezermilliárd forint, ez azért van, mert az önök elmondása szerint, vagy a sajtóban megjelent hírek alapján, amit önök tettek közzé, 750 milliárd forint az a hitel, amit felvesznek, ehhez kell még 15 százalék magyar önrész, amit vállaltak, hacsak nem akarják azt elseftelni vagy nem hozzátenni, és ha a kamatokat is hozzászámoljuk, akkor ez minimum 880 milliárd forintról indul, és megy fölfelé, attól függ, hogy egyébként akár árfolyamoldalról hogyan nézzük. Most még ezt a problémát akkor ne is vessem fel! Így összességében véve azt mondhatjuk, hogy akkor minden állampolgár legalább százezer forintot fog fizetni azért, hogy 163 kilométeren lehessen gyorsabban vasutaztatni azt a teherforgalmat, illetve azokat az árucikkeket, amelyek önöknek annyira fontosak. Annyira fontosak, hogy egyébként határozott cél, hogy ennek a fejlesztésnek az egyik végpontjára azért is van szükség itt nálunk, a BILK-be már - mint az egyik végponton, Budapesten -, ugye, a Budapesti Intermodális Logisztikai Központba a kínaiak már bevásárolták magukat, és a másik vége pedig a pireuszi kikötő, ami szintén, ha jól tudom - államtitkár úr erősítsen meg benne -, az is kínai kikötő. Na most, a kettőt kell már csak így szépen összekötni, és ebben a magyar miniszterelnök vállalt szerepet, vagy vállal kezességet azért, hogy a magyarországi részt megépítik. A szerbek nemigen tudnak mást csinálni, mert ott nem európai tagállamként nem tudnak európai forrást szerezni hozzá. Magyarország szerezhetett volna, hiszen - zárójeles megjegyzésként mondom - tegyük hozzá, az Európai Unió egyik legfontosabb fejlesztése éppen a vasútfejlesztésről szól, és hogy államtitkár urat megnyugtassam, én nem vasútfejlesztés-ellenes politikáról beszélek, emlékeztetni akarom önt arra, hogy a korábban, a Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején elkészült stratégiai koncepcióban négy olyan terület került megjelölésre, amelyet fejleszteni kell ebben, és Magyarországot, amikor ilyen külső nagy támogatásra van lehetősége, akkor ebbe az irányba kell terelni, és ez pedig az egészségipar, az autóipar, az alternatív energia és a logisztika. A logisztikai beruházások és az ehhez kapcsolódó közúti és vasúti fejlesztések, azt gondolom, hogy szolgálják Magyarország érdekét - zárójel bezárva -, de úgy, ahogy ezt önök teszik, ennek semmi köze nincs ehhez. Tehát arról beszélnek, hogy a budapesti és a pireuszi kikötő két pontját majd össze fogják kötni. A 2400 évet önök számolták ki, én nem mentem ennél jobban bele, ráadásul az önök egyik kedvenc újságja, a Figyelő is közreműködött ebben a számításban: 2400 év alatt térül meg ez a beruházás az önök elképzelése szerint is. (10.40) Úgyhogy nyugodtan mondhatjuk, hogy alig van érv, amiért Magyarországnak a BelgrádBudapest vasút megépítésére szüksége lenne, ellenben a kínai félnek annál inkább, mint ahogy mondtam, őneki viszont annál inkább érdeke. Akkor már csak az az egyetlen kérdésem van, hogy miért a magyar emberekkel fizettetik ki azt, hogy ezek az érdekek megvalósuljanak. Annyira nem lehet izgalmas ez a történet, hogy ezen keresztül ellopható pénzek lehetőségét megteremteni akarják, még akkor sem, ha ez önöknek annyira