Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 7. kedd - 117. szám - Egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról, valamint ingyenes vagyonjuttatásról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára:
1269 DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Először is arról szeretnék beszélni, hogy azok után, hogy tettem egy elég hosszú expozét, ebben próbáltam a lehető legtöbb szakmai indokot felfedni, ezek után hosszú ideig hallgattam az önök felszólalásait, miközben gyakorlatilag az egész politikai közösségünk, illetve személyesen a teremben ülők és a teremben nem ülők is csak gyalázkodást kaptak, és amikor éppen nem gyalázkodó, személyeskedő mondatokat hallottunk, akkor pedig az együttműködés, a nyitottság számonkérése zajlott. Ezek a mondatok felváltva követték egymást. Én azért nem kértem szót, noha valamennyi képviselő úrral, hölgyekkel és urakkal, akikkel itt szoktunk törvényjavaslatokról beszélgetni, tudják, hogy általában én készen állok a vitára minden pillanatban, de azért nem kértem szót a vita lezárását megelőzően, mert színvonaltalannak éreztem az érvek döntő többségét (Dr. Varga-Damm Andrea: Mi tettünk javaslatokat!), tisztelet a kivételnek, és erre kifejezetten ki is fogok térni. Azt gondolom, azok nem valódi kérdések, nem valódi, építő javaslatok, sőt nem is a törvényjavaslattal összefüggésben megfogalmazott gondolatok voltak, hanem politikai vádaskodások, ezért arra különösebben a vita során időt szánni nem szükséges. (16.40) De most - ha már elnök úr bizalmát és türelmét élvezem - én is egy picit, annyira, amennyire az előző felszólalások eltértek a törvényjavaslat eredeti tárgyától, eltérnék, és beszélnék a kialakult helyzetről, elsődlegesen azután, hogy a törvényjavaslattal kapcsolatban reagálnék arra, ami konstruktív javaslatként elhangzott. Az egyik az, hogy - ahogy Keresztes frakcióvezető úr felolvasta - valóban azt mondtam az ellenzéki képviselők viselkedéséről, hogy magyarázzák a magyarázhatatlant. Ma is ezt látjuk, egy héttel később, nem változott semmi, nincs új a nap alatt, önök továbbra is megpróbálják magyarázni a magyarázhatatlant. Begyűrűzött a koronavírus-járvány Magyarországra, és a kormány az első pillanattól egyértelművé tette, hogy mindent el fog követni az emberek életének, egészségének és munkahelyeinek megóvása érdekében. Ehhez minden forrás rendelkezésre áll, ezt is az első pillanattól egyértelművé tettük. Félve attól, hogy a járvány elterjedését nem tudjuk korlátok közé szorítani, az Alaptörvény rendelkezéseit figyelembe véve veszélyhelyzetet hirdettünk, és a veszélyhelyzetben rendelkezésre álló 15 nap lejártát követően arra szerettük volna kérni önöket, hogy járuljanak hozzá - ahogy az Alaptörvény erről rendelkezik - a veszélyhelyzet alatt hozott intézkedések hatályának meghosszabbításához. Mondtuk azt is, hogy szeretnénk, ha az Országgyűlés működőképessége nem kérdőjeleződne meg, az Országgyűlés folyamatosan tudna működni, de ezt nem tudjuk garantálni. Ennek ellenére egy olyan törvényi konstrukciót tettünk le az asztalra, amiben önök, az önök alatt azt értem, hogy az Országgyűlés többsége bármikor azt a felhatalmazást, amit a kormánynak a védekezéssel összefüggésben majdan később megadott, visszavonhatja. Tehát ha Keresztes képviselő úr erről a felhatalmazásról szeretne vitatkozni, akkor nyújtson be törvényjavaslatot, és azt a Ház majd megtárgyalja. Nyújtsanak be több tucat törvényjavaslatot erről, és akkor a Ház majd folyamatosan fog erről beszélni. Ezért döntött úgy a Ház, hogy a napirend előtti felszólalások rendszerét fenntartjuk. Ma délelőtt is itt ültünk, és általános jelleggel a vírus elleni védekezésről beszélgettünk. Ugyanezt tettük tegnap, és ugyanezt tettük az azonnali kérdések órájában is, amelyeknek az időtartamát ráadásul meghosszabbítottuk. És például, csak hogy az együttműködésre utaló jeleket mondjak önnek, a holnapi kormányülésre, amikor a vírus elleni védekezés egyik legfontosabb kérdéséről, a kijárási korlátozás meghosszabbításáról, szigorításáról vagy lazításáról kell dönteni, éppen ezért hívtuk meg Karácsony Gergely főpolgármestert és a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökét, Szita Károlyt, hogy ők is mondjanak véleményt, mert ennek egy közös döntésnek kell lenni. S mi a koronavírus elleni védekezésről szóló törvénnyel összefüggésben folyamatosan egyeztetünk. Én ott voltam az egyeztetéseken, ahol a legtöbb ellenzéki javaslatot befogadtuk. Való igaz, a konkrét időkorlátot nem fogadtuk be, mert egy olyan rendszert alakítottunk ki, hogy bármikor visszavonhatja az Országgyűlés