Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 7. kedd - 117. szám - Egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról, valamint ingyenes vagyonjuttatásról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. SZÉL BERNADETT (független):
1263 miképpen történhet meg, hogy adott kormányzat részéről egy ilyen jogszabályi környezet értelmezése tekintetében ilyen egymásnak ellentmondó vélemények születnek. És akkor még egy dologra szeretnék rákérdezni, már próbáltam vitát generálni államtitkár úrral az együttműködés tekintetében. Elhangzott már Bencsik képviselőtársamtól, hogy holnap napirenden lesz a Budapest-Belgrád vasútvonal projektjének az ügye, és itt például, én azt gondolom, hogy lehetne egy gesztust gyakorolni, lehetne egy nemzeti együttműködésnek egy szikráját felmutatni. 60 milliárd, 63,5 milliárd forint egész pontosan, ami ebből a gigaprojektből az idei költségvetésben szerepel. Különböző számításokkal eljuthatunk nagyon gyorsan a 60 milliárd forintig, ugye, 35 milliárd forintot vesz el az önkormányzatoktól a gépjárműadó elvonásával a kormányzat, de egyébként minden más, önkormányzatokat érintő intézkedés, s a többi, tekintetében elmondhatjuk, hogy körülbelül 60 milliárd forint megszorítást alkalmaznak a kormány intézkedései csak a veszélyhelyzet kihirdetése óta az önkormányzatokat érintően. Képviselőtársaim! A BudapestBelgrád vasútvonal fejlesztése semmilyen módon nem igazolható a magyar nemzeti érdekek szempontjából. Azt tudjuk, hogy Mészáros Lőrinc cégei 300 milliárdot kaszálhatnak ebből a projektből, ez összességében ezermilliárdos projekt, de azt a kormány semmilyen dokumentuma nem tudta bebizonyítani, hogy ez bármilyen módon hasznot hoz a magyar embereknek. Ezt a projektet a magyar adófizetőknek kell jó néhány év alatt kifizetni, ezermilliárd forintot. Ki tudja azt jelenteni bárki a kormány részéről, hogy ez az ezermilliárd forint most erre kell? Erre kell elkölteni, a semmiféle valós szállítási vagy forgalmi igényt nem jelentő vasútvonal fejlesztésére? És most itt valóban nemcsak az idei évre betervezett 63,5 milliárd forintról van szó, hanem arról az ezermilliárdról, amit ebben a helyzetben, egy rendkívül mély válság elején a magyar gazdaság talpra állítására kellene fordítani, a rendkívül nehéz helyzetbe kerülő magyar emberek és magyar családok megsegítésére kellene fordítani. Én azt hiszem, hogy egy ilyen szimbolikus törvényjavaslatnak a kapcsán, amelynek a vitája holnap lesz, a kormány bebizonyíthatná, hogy valóban érzi a saját felelősségét, és a cselekedeteit a magyar nemzet szolgálatának a szándéka vezérli. Én kíváncsi leszek a holnapi vitára, és még mindig várom államtitkár úr válaszát, hogy ha ő komolyan gondolja, hogy együttműködésre van szükség, azt ön személyesen, illetve a magyar kormány képviselői milyen módon fogják lehetővé tenni, hogy ez valóban meg is történjen. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra jelentkezett Szél Bernadett képviselő asszony, független. Megadom a szót képviselő asszonynak. DR. SZÉL BERNADETT (független): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Úgy érzem magam, mint egy Stanisław Lem-novellában. Én komolyan abszurdnak tartom, hogy miközben kinn a valóságban dübörög a járvány, emberek haldokolnak, egészségügyi ellátásra van szükségük, mások az egzisztenciájukat féltik, megint másoknak már nincs is mit félteni, mert felszámolták az egzisztenciájukat a járvány során, itt arról beszélgetünk, hogy önök miket herdálnak el, miket lopnak össze, miket titkosítanak le, és kin állnak bosszút. Én tényleg nem tudom, hogy önök mire nézik ezt az országot, itt kókadozik, nem tudom, hány kormánypárti képviselő - egy-kettő-három -, legalább a társadalmi távolságot ,vagy hogy kell magyarra fordítani, azt betartják; szóval, itt kókadoznak, és tényleg ilyen dolgokról beszélgetünk. Merthogy mi történt? És senkinek ne legyen kétsége, hogy ez történt. Önök fogták magukat, és a járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket elvitték rendeleti kormányzásba, úgy, hogy a magyar parlament, amely egy választott intézménye ennek az országnak, hozzá se szólhat, maximum a Facebookon, meg ha valami propaganda-televízió odajön és megkérdezi a véleményét, és itt pedig olyan törvényekről beszélgetünk, amelyeknek az a célja, hogy az állami vagyont kijátsszák, korrupciós üzleteket letitkosítsanak, hatalommal visszaéljenek, és persze a kihagyhatatlan kultúrharc is megy, és néhány csoportnak még odanyesnek egyet, hogy mindenki tanulja meg ebben az