Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 7. kedd - 117. szám - Egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról, valamint ingyenes vagyonjuttatásról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ (DK): - ELNÖK: - DR. VEJKEY IMRE (KDNP): - ELNÖK:
1256 SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen, elnök úr. Én is ennek a törvénycsomagnak ahhoz a pontjához szólnék hozzá, amely a transzneműek nemváltásának helyzetét teszi lehetetlenné, illetve kezeli olyan módon, ami felháborító. Ugye, egy olyan ügyről beszélünk, ami egyébként 2018-ig relatíve rendben zajlott ebben az országban. Igen, az első két Orbán-kormány idején gyakorlatilag ezek rendben mentek, és 2018 májusától fordul az elő, hogy az EMMI gyakorlatilag beszüntette a hozzá beérkezett igények elbírálását. Egészen annyira zavarosan nem foglalkoztak ezzel, hogy perelniük kellett az érintetteknek, és pár hónappal ezelőtt a Pécsi Ítélőtáblán nyertek jogerősen pert, és mondta ki bírói ítélet, hogy mit kell neki tenni - már hogy a kormánynak. Egy olyan ügyről beszélünk, ami lehet, hogy nem érint nagyon sok embert, ámde azokat nagyon mélyen érinti, nagyon drámai módon érinti, és nem lehet eléggé ecsetelni azt a helyzetet, amiben ezek az emberek élnek és kerülnek, na pláne ez után a módosítás után. Az államtitkár úr azt mondta, és valóban elhangzott egy ilyen mondata, hogy a börtönviszonyok kezeléséhez is szükséges az, hogy benne szerepeljen az okmányokban a születési nem. Nem is merek belegondolni, hogy vajon milyen konstellációban gondolkozott ebben államtitkár úr. Hogy vajon az, akinek egyébként sikerült a műtétje, és átműtette magát, mégis az eredeti születési nemének megfelelő helyre kerül a börtönbe? Önök meg akarják ölni ezeket az embereket? Merthogy ez körülbelül azzal egyenértékű, tisztelt államtitkár úr. Egy olyan dologról beszélünk, ami még a keleti féldespota, félautoriter rendszerekben is működik. Oroszországban, Törökországban, Üzbegisztánban, Kazahsztánban is létezik az, hogy valaki megváltoztatja az okmányokban a nemét, illetve nincsen benne a nem. Egy nyílt diszkriminációhoz asszisztál most a kormány, és ezért a DK természetesen ezt minden módon megtiltja és ellenzi. Köszönöm. ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Vejkey Imre képviselő úrnak, KDNPképviselőcsoport. Parancsoljon! DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Két képviselőtársunk vezérszónoki felszólalására szeretnék reagálni. Egyrészt Varga-Damm Andreára, aki az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény kapcsán nem tényállásszerűen nyilatkozott, ugyanis a képviselő asszony állításával szemben nem tartalmaz változást vagy módosítást a törvényjavaslat az egyes miniszterek képviseletéből álló bizottság tekintetében, hiszen ez a bizottság eddig is létezett, és a jövőben is fog létezni. Szintén Varga-Damm Andrea képviselő asszony tekintetében mondanám azt is, hogy szó sincs arról a törvényjavaslatban, hogy a törvényjavaslat a miniszterelnök hatáskörébe utalná a 400 négyzetméter vagy azt meghaladó bruttó alapterületű, korábban lakásként funkcionáló építmény kereskedelmi rendeltetési változása esetén az engedélyezést. Nem, nem erről van szó. Bangóné Borbély Ildikó vezérszónoki felszólalására pedig azt szeretném mondani, hogy képviselő asszony azt mondta, hogy képviselő nyújtotta be a törvényjavaslatot éjjeli órában, ezzel szemben a valóság az, hogy a kormány nyújtotta be hat nappal ezelőtt általános eljárásban. Szintén Bangóné Borbély Ildikóra szeretnék reagálni annyiban, hogy ő azt mondta, hogy korlátozzuk a polgármesterek jogkörét, ezzel szemben a valóság az, hogy a törvényjavaslatban erről szó nincs. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Keresztes László Lóránt képviselő úrnak, LMP-képviselőcsoport. Parancsoljon!