Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 6. hétfő - 116. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. OLÁH LAJOS (DK): - ELNÖK: - DR. VEJKEY IMRE (KDNP):
1095 Első lépésként a következő hónapban emeljék meg, adják oda a nyugdíjasoknak azt, ami jár: a különbözetet az infláció és az év elején megadott nyugdíjemelés között. Önök nagyon jól tudják, hogy ebben az évben a GDP 3,5 százalék alatt lesz. A nyugdíjasok nem fognak prémiumnyugdíjat kapni. Ha önök valóban komolyan gondolják, hogy segítenek az időseken, akkor már most, a következő hónapban ezeket lépjék meg, és a 13. havi nyugdíjat ne jövőre, azután meg azután akarják odaadni. Köszönöm. (Taps az LMP padsoraiból.) ELNÖK: Oláh Lajos következik. DR. OLÁH LAJOS (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A kormányfő által bejelentett mai gazdasági csomag mentőöv helyett gyakorlatilag a reménytelenséget kínálja. A mai bejelentés szerint önök semekkora bérpótlékot - lehet nevetni, de azok, akik az utcán vannak és munkanélküliek, nem nevetnek -, önök semekkora bérpótlékot nem adnak azoknak, akiket már elbocsátottak. Ez több tízezer embert jelent. Önök nem nyúlnak a családi pótlékhoz, és ez azt jelenti, hogy ezzel a legszegényebb családokat ott hagyják az út szélén. Ma a boltban egy sima maszk 600 forintba kerül, és a piacon már gyakran 2 ezer forintba kerül a csirkemell. Önök gyakorlatilag a nyugdíjasoknak csak távoli ígéreteket mondtak, de semmiben nem segítik őket. Tisztelt Miniszter Úr! Ha az ön háza kigyullad, önnek megfelelő-e az, ha azt mondják, hogy majd jövőre jön a tűzoltó, addig pedig üljön és pihenjen nyugodtan, hátha majd a csoda megsegíti önt?! Tisztelt Miniszter Úr! Azt gondolom, önök nemcsak hogy az út szélén hagyták a nyugdíjasokat, hanem még taszítottak is egyet rajtuk, amikor az önkormányzatoktól pénzt vettek el, hisz az önkormányzatokra delegálták azt a feladatot, hogy a nyugdíjasok ellátását oldják meg, önök pedig delegáltak feladatot, nem vettek el feladatot, ellenben pénzt elvettek. Tehát azt a pénzt, amit az önkormányzatoktól vettek el, önök a nyugdíjasoktól vették el. Tisztelt Miniszter Úr! Adjanak azonnali segítséget a nyugdíjasoknak, ne várjanak arra, hogy valami majd jövőre történik! Az elbocsátott embereknek a korábbi fizetésük 80 százalékát biztosítsák! Hosszabbítsák meg az álláskeresési járadékot, hirdessenek rezsimoratóriumot, és kérem önöket, hogy a DK által hétvégén bejelentett 20 pontból a lehető legtöbbet fogadják el a gazdaság és az ország érdekében. Köszönöm szépen. (Taps a DK padsoraiból.) ELNÖK: Vejkey Imre következik. Parancsoljon! DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Köszönjük a napirend előtti felszólalását. Mi, kereszténydemokraták teljes mértékben egyetértünk azzal, amit Orbán Viktor miniszterelnök úr ma bejelentett, továbbá azzal is, amit a kormány cselekedett ebben a veszélyhelyzetben. A legfontosabb az emberek egészségnek és életének védelme. (13.30) Ezért érthetetlen számunkra, hogy az ellenzék soraiból és Brüsszelből ezt nem így látják. Érthetetlen számunkra, hogy az ellenzék soraiból és Brüsszelből a veszélyhelyzet idején is nyílt hazugsággal rugdosnak bennünket, szinte már kéksisakosokat küldenének az országra. Érthetetlen, hogy az Európai Unió a pandémia alatt sem a koronavírussal foglalkozik, hanem Magyarországgal és Orbán Viktor miniszterelnökkel. Azt üvöltik most, húsvét közeledtével, hogy „feszítsd meg!”. Nem veszik észre, hogy az emberek átlátnak már önökön. Látják a tehetetlenségüket, a hozzá nem értésüket. Nem veszik észre, hogy az embereket más foglalkoztatja, az életük és a megélhetésük. Most azt hazudják Brüsszelből, hogy nálunk már egy hete diktatúra van, korábban