Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. március 30. hétfő - 115. szám - Az ülés napirendjének elfogadása - A Pázmány Péter Katolikus Egyetem által ellátott oktatási feladatok elősegítése céljából, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia részére történő ingyenes vagyonjuttatásról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosít... - ELNÖK:
1010 Én azt gondolom, hogy pártpolitikai logikán túlmutató többség is összerakható ezen törvényjavaslat mögött, és ez helyes, hogy így van. Természetesen én is követtem a bizottsági vitaszakaszt meg ezt a mostani vitát. Természetesen van ennek a dolognak pártpolitikai éle is, de azért mégiscsak arról van szó, hogy a magyar állam egy egyetemen szeretne segíteni, egy egyetem széttagolt földrajzi elhelyezkedéséből adódó hátrányokat szeretné kiküszöbölni, és egy egységes kampuszszerű elhelyezést szeretne biztosítani egy magyar felsőoktatási intézménynek, ráadásul Budapest belvárosában, egy kiváló helyszínen, amely alkalmas arra, hogy azt a közösségi funkciót meg azt a versenyképes felsőoktatási funkciót betöltse, amit a XXI. században egy nemzetközi rangsorban is elöl álló felsőoktatási intézménynek be kell töltenie. (13.10) Ezért azt gondolom, hogy a cél, amely miatt itt vagyunk és a cél, amely miatt reménykedem abban, hogy pártpolitikai logikán túlmutató támogatása lesz a törvényjavaslatnak, az helyes. A Demokratikus Koalíció képviselőjének, Arató képviselő úrnak a felszólalásából az látszódott, hogy teljes konszenzus nem alakulhat ki a javaslat mögött. Ők egy olyan politikai erőt képviselnek, akik az Alaptörvényben foglalt rendelkezések közül, melyek az állam és az egyház viszonyára vonatkoznak, mindig csak az egyik rendelkezést szokták idézni. Ez úgy szól, ahogy a képviselő úr is idézte, hogy az állam és az egyház elkülönülve, különváltan működik egymástól. De van egy másik rendelkezés is, amelynek szintén van alaptörvényi megtámasztása, és ha nemzetközi összehasonlításban nézzük a többi alkotmányt, akkor ott is látunk hasonlókat, hogy az államnak és az egyháznak a közösségi célok érdekében együtt kell működniük és a történelmi nagyegyházakkal, amelyeknek a társadalmi támogatottsága hagyományosan nagy egy országban, ott pedig kötelesség ez az együttműködés, amelynek elsősorban kulturális, oktatási és szociális célúnak kell lennie. Ez a törvényjavaslat ennek a kötelezettségnek tesz eleget. Ez nem egy új kötelezettség, az együttműködés a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a magyar állam között már korábban is megvolt. Még egyszer mondom: az egyetemszervezéssel, az egyetem elhelyezkedésével kapcsolatos nehézségeket kívánjuk megoldani. Az általános vitában nagyon őszintén hangzottak el az ellenzéki oldalról is olyan vélemények, többek között olyan képviselőktől, akik szintén erre az egyetemre és szintén a piliscsabai kampuszra jártak, hogy bizony, bizony, a rendszerváltoztatást követően ez egy értelmes koncepció volt, hogy három központja is legyen a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek, egy Budapesten, egy Piliscsabán és még egy Esztergomban, de végül ez a koncepció nem tudott megvalósulni. Hogy ez azért nem tudott megvalósulni, mert Magyarországon ez nem tud megvalósulni, vagy csak valami hibát követett el a politikai osztály egésze a megvalósítás során, nem tudjuk itt eldönteni. Ezzel kapcsolatban is hangzottak el viták az általános vita során, de abban egység mutatkozott, hogy ez a koncepció nem működőképes a jelenlegi keretek között, így van egy értékes ingatlan, amelyről az egyház szívesen lemond az állam javára. Ez kifejezetten egy kulturális értéket képviselő ingatlanegyüttes. Ez ezt követően állami tulajdonba kerül, és az egyetem beköltözéséhez szükséges módon pedig állami ingatlanok az egyház javára tulajdonba átadásra kerülnek. Erről szól a törvényjavaslat. Ez egy racionális felsőoktatás-politikai lépés, ebből következően a kormány támogatja ezt az előterjesztést, és köszöni a képviselőknek a konstruktív hozzáállást a javaslathoz. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm, Orbán Balázs államtitkár úr, a zárszót. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a mai ülésnapon kerül sor.