Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 18. hétfő - 93. szám - Az ingatlan-nyilvántartást, valamint egyes közigazgatási hatósági eljárásokat érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): - ELNÖK: - MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): - ELNÖK: - DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára:
927 Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő javaslat célja, hogy felülvizsgálja a módosítás által érintett jogszabályhalmazt, megfeleltetve ezzel a jogalkotás jogállami követelményeinek, így a normavilágosság, a hozzáférhetőség és a jogbiztonság alapelveinek egyaránt. Végezetül, de nem utolsósorban pedig nélkülözhetetlennek bizonyultak egyes szövegrészek jogtechnikai pontosításai is, amelyek biztosítják a jogértelmezés és jogalkalmazás egységességét. Az elhangzottakra tekintettel a benyújtott javaslat támogatását kérem a tisztelt Or szággyűléstől. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, Orbán Balázs államtitkár úr a vita e szakaszában vagy a későbbi szakaszában kíván felszólalni. (Jelzésre:) Álla mtitkár úr jelzi, mint előterjesztő a vita későbbi szakaszában kíván szólni. Tisztelt Országgyűlés! A kijelölt Igazságügyi bizottság nem állított előadót. Most képviselői felszólalások következnek a napirend szerinti időkeretben. Közben kétperces felszólal ásra nincs lehetőség. Megadom a szót VargaDamm Andrea képviselő asszonynak, Jobbikképviselőcsoport. DR. VARGADAMM ANDREA (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a T/7693. számú jogszabálymódosító javaslatcsomag, amit tulajdonképpen egyrészről nevezhetnénk jogtechnikai módosításnak, de azért alapvetően mindenképpen a polgárok közérzetét javító jogszabályjavaslat, tekintve, hogy az ingatlannyilvántartást illetően olyan könnyebb eljárásokat vezet be, amelyek feltét lenül indokoltak, és azt kell mondjam, hogy ez most valóban egy gondos és körültekintő munka. Másrészről pedig bevezet olyan jogszabályi lehetőségeket, a mezőgazdaságiparcellaazonosító rendszerből történő adatszolgáltatások vonatkozásában, amelyek szükség esek mind a gazdák, mind az egyéb földtulajdonosok számára. Nem kívánom szaporítani a szót, mert úgy láttam, körülbelül hét jogszabályt módosít egy cél érdekében ez a javaslat. Már a plenáris ülésen az általános vitá ban is elmondtuk, hogy a Jobbik frakciója ezt támogatja, természetesen ezt most is fenntartjuk, és reményünket fejezzük ki, hogy a jövőben hasonló közérzetjavító jogszabályjavaslatokat terjeszt be a kormány, és akkor mindig nagyon elégedettek leszünk. Kösz önöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Mesterházy Attila képviselő úrnak, MSZPképviselőcsoport. Parancsoljon, képviselő úr! MESTERHÁZY ATTILA (MSZP) : Csak ismételni tu dom magamat: VargaDamm Andrea képviselő asszony annyira jól összefoglalta a törvénnyel kapcsolatos álláspontot, hogy ehhez csak csatlakozni tudok. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem képviselőtársaimat, kíváne még valaki felszólalni az adott napirendi pont keretében. (Nem érkezik jelzés.) Jelentkezőt nem látok. A vitát lezárom. Megadom a szót Orbán Balázs államtitkár úrnak, aki mint előterjesztő, válaszolni kíván az elhangzottakra. DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Mondhatnám, hogy ez egy általános jelenség, hogy ha az ellenzék boldog, akkor az állam titkár