Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 18. hétfő - 93. szám - A Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő természetes személyek otthonteremtésének biztosításával összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - VÉCSEY LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója:
917 Az, hogy ez a zárszámadás vajon cs ak a társadalom szűk rétegeinek eredményezette előrelépést, azt gondolom, hogy az ellenzéki hozzászólások tekintetében is legalábbis kétséges. Hajdu László képviselő úr arról beszélt, hogy milyen mértékben növekedett a minimálbér és a garantált bérminimum . Igen, pont azon kereseti kategóriáknál 2017ben és ’18ban is nagyon jelentős béremelés volt, ahol a legalacsonyabbak a bérek, ezen kategóriáknál a reálbéremelkedés még jelentősebb volt, mint a nemzetgazdasági átlag. Ami pedig az önkormányzatokat illeti : 2018ban is stabil gazdálkodás jellemezte az önkormányzatokat. Ennek is köszönhető, hogy összességében az említett pozitív államháztartási adatokról számolhatok be. Természetesen számos feladat áll még előttünk, de azt gondolom, hogy a 2018as számok a g azdaságpolitika és a társadalompolitika helyességét, a kívánt célok, a megcélzott célok reális elérhetőségét mutatták be. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Banai Péter Benő államtitkár úr. Tisztel t Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. A Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő természetes személyek otthonteremtésének biztosításával összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavasl athoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő természetes személyek otthonteremtésének biztosításával összefüggő törvények módosításá ról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A kormányelőterjesztés T/7700. számon és az ahhoz érkezett bizottsági nem önálló irományok a parlamenti informatikai hálózaton elérhetőek. Tisztelt Ország gyűlés! A vitában elsőként a Törvényalkotási bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor, 15 perces időkeretben. Megadom a szót Vécsey László képviselő úrnak, a bizottság előadójának. VÉCSEY LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója : Köszönöm a szó t. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2019. november 14én tartott ülésén megtárgyalta a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő természetes személyek otthonteremtésének bizt osításával összefüggő törvények módosításáról szóló T/7700. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §a alapján 32 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! A NET, a Nemzeti Eszközkezelő azon ügyfelei, akik megfeleltek a törvényi előírásoknak, idén tavasszal tehettek nyilatkozatot annak érdekében, hogy újra tulajdonosaivá váljanak korábbi ingatlanuknak. A sikeres intézkedés keretében a mintegy 32,5 ezer családból 31 900 család, vagyis az érintettek 98 százaléka jelzett vissza. Az állam által biztosított, rendkívül kedvezményes visszavásárlási feltételeknek köszönhetően közülük 28 500 család egy összegben vagy részletfizetés útján vissza kívánja vásárolni a bankok álta l korábban elvett otthonát. A programnak köszönhetően összesen több mint 150 ezer ember menekült meg a többmilliós hiteltartozástól, a kormány számukra lehetővé tette, hogy rendkívül kedvező feltételek mellett visszakapják a bankok által korábban elvett ot thonaikat.