Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 18. hétfő - 93. szám - A Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény végrehajtásáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - BŐSZ ANETT (független): - ELNÖK:
913 A másik mondandóm, ami miatt elég nehéz lenne ezt a költségvetési zárszámadást támogatni, az mindenekelőtt, enn él az alrendszernél maradva, az, amilyen bizonytalanságban a települések vannak ma. És ha a költségvetésnek valamit biztosítani kell, hiszen a magyar költségvetés konkrétan a választókkal, a magyar állampolgárokkal a településen találkozik, a települési sz olgáltatásokban kapja meg azt, amiről itt elvileg szavaznunk kellene, az súlyosan sérül. Néhány dolgot szeretnék példaként felhozni, mások is példával próbálták bemutatni. Itt van a minimálbér, amit például nagy sikerként él meg az anyag, hogy a minimálbér mekkora változáson esett át, illetve a garantált szakmunkásbér. Ezt sajtótájékoztatókon a településvezetők meghallják, hogy kérem szépen, ennyivel emelte a kormány a minimálbért, és utána az a feladata van majd a Közlönyben, hogy ezt hajtsa végre. Igen, d e ha valaki azt mondja, hogy A, akkor mondjon Bt is, tehát küldje a pénzt is hozzá. Tehát bizonyos önkormányzatoknak érkezik a pénz, bizonyos önkormányzatoknak nem. Tehát olyan költségvetés van elfogadva 2018ban is már, és olyan van 2020ra is elfogadva, ami differenciát csinál az egyik és a másik település között, magyarul az egyik településtípustól, konkrétan, azt hiszem, 107 önkormányzattól elveszi a pénzt és átcsoportosítja, tehát egymást finanszírozzuk, keresztbe finanszíroznak az önkormányzatok, ami hez nem tesz be pluszpénzt a magyar költségvetés, hanem megfinanszíroztatja az önkormányzatokkal. Ezt pedig úgy csinálja, hogy egyrészt egy konkrét önkormányzat esetében ez 100 milliós nagyságrendű minimálbérkiegészítést jelent, és garantált bérkiegészíté st is jelent, tudnék számokat is mondani, de nincs sok értelme, a jegyzőkönyv miatt. (Az elnök csenget.) Azt gondolom, hogy a másik, ami nagyon szigorú, az az államosított oktatásnak az önkormányzatokkal való eltartatása. Erről viszont nem szól semmit ez a törvény, hogy ezt is az önkormányzatok fizetik ki. (Taps a DK soraiból.) ELNÖK: Köszönöm, Hajdu képviselő úr. Megkérdezem, hogy a fennmaradt időkeretekben kíváne még valaki felszólalási lehetőségével élni. Igen, megadom a szót Bősz Anett képviselő asszon ynak. BŐSZ ANETT (független) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Kormánypárti Képviselőtársaim! Én annyit szeretnék elmondani önöknek egészen röviden, hogy amikor a társadalmi szakadékok összehúzásáért tett törekvéseket kérjük önökön számon, és emellett é rvelünk, akkor egy össztársadalmi érdeket fogalmazunk meg. Ez nem megy egyébként szembe a teljesítményelvvel, pusztán arról szól, hogy a kevésbé szerencsés társadalmi csoportok is teljesíthetnek, és megmutathatják azt, hogy ők is tudnak valamit tenni, nemc sak a közösségért, hanem önmagukért is. Jelen pillanatban ebben a társadalomban milliók kénytelenek úgy élni, hogy mindenfajta lehetőségtől megfosztja őket az a társadalmi helyzet, amibe beleszülettek. Ha már itt szóba került akár konzervatív, akár szociál demokrata elv és társadalomszervezői elv, akkor szeretném önöknek elmondani, hogy a klasszikus politikai gazdaságtan gondolkodói foglalkoztak a nyomor kérdésével. Éppen egy liberális közgazdász mondta ki azt, hogy az a társadalom nem emelkedhet fel, amelyn ek jelentős hányada nyomorban él. Jelen pillanatban a magyar társadalom egyharmada él a létminimumon vagy az alatt. Ilyen módon ennek az országnak a fejlődése nem tekinthető fenntarthatónak, és mi nemcsak itt a zárszámadás vitájában, de annak az utolsó per ceiben mindenféleképpen arra kérjük önöket, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim - és azt hiszem, hogy az államtitkár úrral folytatott, szerintem termékeny vitákban is megmutatkozott már az a típusú konstruktivitás, amivel az ellenzék viszonyul akár az á llamháztartás kérdéseihez, akár a gazdaságpolitikához , annak befogadására kérjük önöket, hogy a társadalmi szakadékok összehúzásáért tett fáradozás egyfelől nem hasztalan, másfelől pedig a teljesítményelvvel messzemenőkig összeegyeztethető. Köszönöm. ELN ÖK: Köszönöm szépen. Következő hozzászóló Csárdi Antal képviselő úr, LMP.