Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 18. hétfő - 93. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP):
815 mit gondolnak a parlament működéséről, mit gondolnak az ellenzék szerepéről. Erről a kérdésről, azt gondolom, hogy ezen a héten még igen komoly és heves vitákat fogunk folytatni. (13.50) Ugy anakkor az is kiderülhetett azok számára is, akik eddig nem látták át, hogy a kormány politikájából és a kormány munkájából éppen a nemzeti érdekek érvényesítése hiányzik leginkább. Ha szükségesnek látják, akkor bármikor képesek ezeket az értékeket, ezeket az érdekeket is kiárusítani. A legeklatánsabb példa az elmúlt hétről talán az volt, amikor múlt héten kedden Palkovics miniszter úr Pekingben bejelentette, hogy már minden utolsó korlát is elhárult a BudapestBelgrád vasútvonal projektje elől, ugyanis még idén alá fogják írni a finanszírozási szerződést. Két héttel ezelőtt Szijjártó miniszter úrtól próbáltam megtudakolni, hogy itt a közel ezermilliárdos projekt kapcsán milyen megtérülési garanciák vannak, hát, semmit nem tudott mondani miniszter úr, és min den irányból nagyjából kiolvasható, hogy ez az óriási gigaprojekt a magyar nemzeti érdekek szempontjából semmilyen módon nem igazolható. Ezzel gyakorlatilag nem tesz mást a kormány, mint hogy ezermilliárd forintot kivesz a magyar adófizetők zsebéből. Mégis ezt a lépést megteszik, és tudjuk jól, hogy ez a magyar nemzeti érdekek szempontjából - ismétlem - nem értelmezhető, ugyanakkor a kínaiak számára nyilván óriási érdek, illetve Mészáros Lőrinc cégei körülbelül 300 milliárd forinttal részesedhetnének majd e bből a gigaprojektből. De szintén szimbolikus előterjesztés volt az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény előterjesztése, amit szerencsére levettek a napirendről, de azért mindenképpen szimbolikus ennek a javaslatnak, a ratifikációnak a beterje sztése és annak a módja is, ahogy azt levették a napirendről. Úgyhogy teljesen világos, hogy ennek a szabadkereskedelmi egyezménynek a kihirdetése a nemzeti szuverenitásunk feladása egy olyan kormány, egy olyan kormánytöbbség részéről, aki magát nemzetinek hazudja. Teljesen világos, hogy itt a multinacionális cégek profitérdekeinek megfelelően gyakorlatilag a kormány feltette a kezét, ezzel kiárusítva az élelmiszerbiztonságot, a munkajogokat, a környezet védelmét, egyáltalán feladják a nemzeti szuverenitás t. És az is szimbolikus, hogy ezt a ratifikációt végül is nem azért vonták vissza, mert ne lennének képesek bármikor kiárusítani a nemzeti érdekeinket, hanem azért, mert önök is számítanak arra, hogy lesz az EUban olyan kormány, kormánytöbbség, amely való ban az adott nemzeti érdekeknek megfelelően ezt a ratifikációt meg fogja akadályozni. Így igazából teljesen felesleges önöknek ezt beterjeszteni, és ha beterjesztették volna, nyilván a korábbi gyakorlatnak megfelelően el is fogadták volna. Az is szimbolikus, hogy milyen intézkedéseket terjesztettek be az önkormányzatok működését érintően. Várta mindenki Magyarországon, hogy itt bő egy hónappal az önkormányzati választáson elszenvedett kudarc után Orbán Viktornak és a Fideszkormánynak mi les z a reakciója, mit fognak tenni, és mondhatjuk, hogy senkit nem lephetett meg ez a reakció. Önök úgy gondolják, és eszerint is cselekszenek, hogy ha súlyosan teret veszítettek az önkormányzatokban, akkor az alapvető zsigeri reakció az önök részéről, hogy m egpróbálják tovább korlátozni az önkormányzatok működését és az önkormányzatok autonómiáját. Ugye, szintén számos intézkedést lehetne sorolni, amivel ilyen irányba terelik a magyar közéletet és a magyar politikát, de ezek között kiemelkedő az a döbbenetes intézkedés, hogy az egyik legfontosabb közszolgáltatás, a közösségi közlekedés tekintetében nem azt a régi adósságot próbálják megoldani, hogy megadják az önkormányzatok számára megfelelő finanszírozást, megfelelő központi finanszírozást, hanem egyszerűen csak rámutatnak az önkormányzatoknál bizonyos tételekre, és diktátumként meg akarják parancsolni az önkormányzatoknak, hogy az iparűzésiadóbevételekből finanszírozzák ezt. Tudom azt, kormánypárti képviselőtársaim, hogy nehéz megemészteni ezt az önkormányz ati választási kudarcot, de ezekkel az intézkedésekkel önök nem az ellenzéki politikusokat fogják büntetni, hanem mindazokat az embereket, akiket érintenek ezek a fontos közszolgáltatások, mind az