Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 11. hétfő - 92. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára:
738 Niedermüller Péter, Erzsébetváros új polgármestere, aki saját bevallása szerint sem alkalmas erre a posztra, kettő hely ett négyre emelte az alpolgármesterek számát, és körülbelül költségtérítéssel együtt havi egymillió forintot szavaztatott meg nekik. Láthatjuk, hogy a baloldali önkormányzatok első intézkedése is a saját fizetésük megemelése volt. Van olyan önkormányzat, a hol 100 százalékosan emelték meg a korábbi fizetéseket. (12.10) És ami igazán arcpirító, hogy egyes baloldali kerületek azt a Czeglédy Csabát szerződtették le a szerződések és a város átvilágítására, akit 2002ben jogerősen elítéltek felfüggesztett börtö nbüntetésre adócsalás, magánokirathamisítás és a számviteli fegyelem megsértése miatt, jelenleg pedig diákok megkárosításáért folyik ellene eljárás. Ahogy mondtam, most ő világítja át a baloldali önkormányzatokat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok so raiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Orbán államtitkár úr, parancsoljon! DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! A politikában egyébként nem kifejezetten k önnyű az összehasonlítás - mármint a különböző politikai oldalak teljesítményének az összehasonlítása - egy csomó tényező miatt, tehát ez nem egy egyszerű intellektuális műfaj, de azért Budapest esetében vannak fogódzóink. Ahogy ön is említette, képviselő úr, 19902010 között egy úgynevezett Demszkykorszakot élt meg a főváros, amelyet követett egy kilenc évig tartó, Tarlós István nevével fémjelzett korszak, mint az az ön felszólalásából is egyértelműen kiderült, én ezt, ha megengedik, akkor nem ismételném meg. Úgy látszik jelen pillanatban, és erre nagyon erős jelek vannak, nemcsak gyanú, hanem komoly jelek, sőt azt is mondhatjuk, hogy a tények egyértelműen ebbe az irányba mutatnak, hogy a Demszky Gáborral fémjelzett korszak visszatért, tehát azt mondhatjuk , hogy jelen pillanatban a 21. évét kezdi meg. Ha a két korszaknak, tehát a Demszkykorszak és az egyébként a jobboldali városvezetés általi korszaknak a teljesítményét összehasonlítjuk, akkor, ahogy arra ön is utalt, és e tekintetben is itt a Ház falai kö zött több szám is elhangzott az elmúlt hetekben, amikor 2010ben a polgári kormány érkezett, akkor több mint 200 milliárd forintos adósságtól kellett megszabadítani az adósságcsapdában vergődő fővárost, és azt a korszakot az elakadt fejlődések, a be nem fe jezett beruházások és a mindenki számára egyértelműen látható és látványos korrupciós ügyek jellemezték. Ezzel ellentétben a 20102019 közötti Tarlóskorszakból pár eredményt, ha megengedik, akkor fölsorolnék, mert ez mutatja azt is, hogy egy jobboldali ko rmánynak és a városvezetésnek milyen prioritásai vannak: egyrészt a főváros biztonsága jelentősen javult, 46 százalékkal csökkentek a regisztrált bűncselekmények. Sikerült minden idők legnagyobb korrupciós botrányát, a 4es metró ügyét egy befejezett beruh ázássá átfordítani. Felújítottuk a 3as metró szerelvényeit, 47 új villamost kapott Budapest, megvalósult a fonódó villamoshálózat, az 1es villamos vonalát meghosszabbítottuk, létrejött a FUTÁR utastájékoztató. 35 közúti és gyalogosfelüljárót újítottunk fel 2700 P+R parkolóhellyel együtt, és a budapesti kerékpáros közlekedés is fejlődött. Emellett számos fontos szimbolikus teret is felújítottunk: Széll Kálmán tér, Kossuth tér, Ferenciek tere, Nyugati tér, II. János Pál pápa tér. Tízezer fát ültettünk a vá rosban, nagyszabású virágültetési akciók is zajlottak, rózsakertet hoztunk létre a Szent István parkban; reméljük, hogy a park legalább a nevét meg tudja tartani az új városvezetés alatt. És ahogy Dömötör államtitkár úr is említette, a Ligetprojekt kereté ben pedig az évszázad legnagyobb kulturális városfejlesztése indult el, amit - jelen pillanatban úgy néz ki - a kórházstop és a kulturális beruházások, illetve a múzeumstop keretében az új budapesti városvezetés blokkolni kíván. Számos egyetem és kutatási épület épült meg vagy újult meg: MoholyNagy Művészeti Egyetem, a Ludovikán a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Humán Tudományok Háza, elkészült az MTA Természettudományi Kutatóközpontja is, Erkel Színház, Zeneakadémia, Operaház, beépült a