Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 6. szerda - 91. szám - Az ülésnap megnyitása - Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2018. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére című beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz):
672 Tehát én úgy gondolom, az or szágkockázatok soha ilyen mértékben az ÁSZ által nem voltak definiálva az elmúlt négy évben, mint ahogy az elmúlt évek elemzéseiben ezt a kollégáim elvégezték. Nem az ÁSZ elnöke végezte el egyébként, jelzem, én csak a nyilvánosságra hozását engedélyezem. A kollégáim szakmai meggyőződését tükrözik azok az elemzések, amelyeket önök egyébként üdvözöltek és idéztek is. (11.30) Én azt gondolom, így helyes, én azt látom, mindenki olvassa az ÁSZ jelentéseit, olvassa az ÁSZ elemzéseit, kommunikációját, és reagáln ak rá. Én nem haragszom önökre, én nem tekintem senki esetében se ezt személyes ügynek. Mindenki a saját székéből próbálja a maga igazát a leghatékonyabban, ahogy tanulta, ahogy gondolja, érvényesíteni. Az ÁSZ elnökétől fogadják el: mi az alkotmány, az alk otmányos előírások szemszögéből próbáljuk az ország javát szolgálni. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Rendes felszólalások következnek. A Fidesz képviselőcsoportjából TuriKovács Béla ké pviselő úr következik. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. DR. TURIKOVÁCS BÉLA (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Mármár arra készültem, hogy kétperces felszólalásra fogok hagyatkozni, tekintettel arra, hogy úgy tűnik, hogy ez a mai, ÁSZbeszámolóró l szóló vita átalakult a pártok elszámolásával kapcsolatos vitává, ami, azt gondolom, messze nem azonos azzal, mint ami most itt előttünk van. De nem új dolog ez. Meg kell mondanom, hogy ha jól meggondolom, és ez jutott éppen eszembe, még az örök érvényűne k szánt gondolatok is, ha politikáról van szó, érvénytelenné válnak. Azt szoktuk mondani, hogy minden mozog, minden változik, kivéve a politikában a politikusok gondolkodása. Már 1848ban, amikor először fölmerült, hogy Magyarországon független kormány les z, és fölmerült, hogy pénzügyi kérdésekkel kell foglalkozni, akkor fölvetette valaki - ez egy visszaemlékezésben szerepel , hogy no de akkor ellenőrző megoldások is szükségesek, mert ahonnan a közpénz kiáramlik, azt ellenőrizni kell. Mindjárt akadtak elle nzők is, mert azt mondták, hogy na jó, jó, de hát most indulunk, hát ha mindjárt azzal kezdjük, hogy itt vaskosan ellenőrizzük magunkat, akkor hova jutunk, hát nem lesznek eredmények. És ez a része nem nagyon változott, mert 1870ben meg, amikor megalakult az ÁSZ elődje, úgy indult a dolog, hogy az ellenzéknek volt egy kis hibája valahol Erdélyben egy nagyobb erdő birtokba adása körül. No, ez a helyzet az ÁSZ elé került, az ÁSZ elkezdte vizsgálni, rendkívül rossz néven vették, és az akkori sajtó, amelyben a kkor is éppen egy liberális túlsúly volt - nem állítom, hogy pillanatnyilag is, de mint hosszú ideig Magyarországon igen , nagyon erősen támadta az akkori ÁSZt. De kiegyenlítődött a dolog, mert rövidesen kiderült, hogy Lónyay is érdekelt ebben a bizonyos erdőügyben, és az ÁSZ nem volt rest, és kiderítette azt is, hogy van itt valamilyen kapcsolódás is. Egyesek szerint lehet, hogy nem így van, Lónyay nem is annyira a válságba bukott bele, ami kitört ’7173 között, hanem sokkal inkább ebbe az erdőcskébe. Ez ért én azt gondolom, hogy amikor az ÁSZról beszélünk, az ÁSZ történelmi múltjáról vagy akár a jelenéről, akkor ezt a kellő súllyal kell értékelnünk. Én úgy vélem, és itt vitatkozom az elnök úrral, nem döntött rosszul annak idején sem a kerekasztal, sem az Országgyűlés, amikor úgy gondolta, hogy ezt a legfőbb ellenőrző szervet az Országgyűléshez kell rendelni. Gondoljunk bele, hogy volt ez korábban, jóval korábban! Minden olyan anomáliát, amit elkövettek egy választás során, maga az Országgyűlés és egy orsz ággyűlési bizottság vizsgálgatott, természetszerűleg mindig a kormányoldal számára a legkedvezőbb módon. Ezért kellett egy független szervezetet létrehozni, és meggyőződésem szerint a független szerv működése nem nélkülözhető. Ennek a független szervnek az elkövetkezendő időben is azon kell dolgoznia, hogy a lehető leginkább elfogadott legyen.