Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 6. szerda - 91. szám - Az ülésnap megnyitása - Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2018. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére című beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - BŐSZ ANETT (független):
667 valakitől, és az érintettek ezeket az adatokat az elsőtől az utolsóig prezentálják, odaviszik önök elé, az ÁSZhoz, még azt is el tudom fogadni, hogy nem akar egy performanszban részt venni, de könyörgöm, nyissák ki a kapukat, a lehetőségeket ilyenkor azok előtt, akik prezentálják az önök számára azt, amit kértek. Azért nem fogadható el az ön érve, mert ha valóban jogszabályi hiányosságok állnak fenn, amelyek miatt ezt nem tudták teljesíteni, akkor önök tudják kezdeményezni az érintett jogszabályok megváltoztatását. Erről nem önök döntenek, persze, a parlament vitatkozzon és döntsön róla. De akkor kezdeményezzék azt, hogy változzon az, aminek változnia kell! Elnök Úr! Ne haragudjon, de amikor önök azt mondják, hogy a Jobbik Magyar Posta és a NAV felé fennálló tartozásairól, hogy ezen tartozások tiltott pártfinanszírozásnak minősülnek, állj on már meg a világ! Ha ezt a véleményt jogszabályok erőltetik önökre, akkor hibás az a jogszabály. Akkor vitatkozzunk arról, hogyan változzon meg. Nem lehet egy vállrándítással elintézni mindezt. Az ÁSZ politikai aktorrá válik azzal, hogy hozzájárul Magyar ország legerősebb ellenzéki pártjának a ledózerolásához. Egy egymilliárdos bírság ez, elnök úr. Én nem vitatom azt, hogy ön be akarja és betartja azokat a jogszabályokat, amelyek a kereteket meghatározzák. De akkor nyissuk ki azt a vitát, hogy jóke ezek a keretek. Partner vagyok egy érdemi vitára, de ne adják a nevüket ahhoz, hogy politikai bunkósbottá avanzsálja önöket Magyarország Kormánya, mert ez méltatlan mind a szervezethez, mind a történelméhez, és szerintem nem is előre mutat Magyarország tekinteté ben. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Bősz Anett képviselő asszony következik. Parancsoljon, képviselő asszony! BŐSZ ANETT (független) : Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Nincs köztü nk abban vita, hogy az átlátható működés, a mindenkori transzparencia mindenki számára kötelesség. Nem csak arra gondolok, amikor politikai aktorokat vizsgálunk, vagy civil szervezeteket. Mindannyiunk érdeke a jogkövető magatartás, akár egyéni, akár csopor tos szinten. Tehát ezzel teljesen egyetértek, és azt hiszem, talán nem is kell magyarázni, hogy ezzel a kollégák is egyetértenek. Amit én magam kritizálok, az az egyenlő bánásmód elvének nem érvényesülése. Mi nem láttuk azt, hogy olyan mértékű büntetések k iszabására került volna sor akár a Fidesz, akár a KDNP padsoraiban. (11.10) Tudom, hogy most meglepődik azon, amit mondok, de amit én felsoroltam, amikor azt mondja, hogy a mi plakátjaink, azért, mert ki tudtunk alkudni a piacon egy kedvezményt, azért, h ogy egyébként jogszerűen kihelyezhessünk plakátokat, az az ön által irányított szervezet szerint egy tiltott pártfinanszírozás; az azonban nem tiltott pártfinanszírozás, hogy az adófizetők pénzéből fenntartott kormányzati kommunikáció, mint ahogy az előző felszólalásomban is említettem, egy véget nem érő FideszKDNPreklám, ami gyakorlatilag el is kerülhetetlen, amikor valakinek, mondjuk, kizárólag a közszolgálati csatornákatáll módjában nézni a televízióban. De továbbmegyek a gyakorlati kérdésekre. Ha azt kéri tőlünk, hogy ne fogadjunk el, mondjuk, egy akciós árat, amikor bekérjük, megversenyeztetjük a plakátozó cégeket, és azt mondjuk, hogy kiválasztjuk a legjobb árajánlatot, abban az időpillanatban az volt a legjobb, az alapján hogy büntethet egy szerveze tet az ÁSZ? De továbbmegyek: ha akciósan tudunk bérbe venni, mondjuk, egy gépjárművet, töltsünk ki két papírt a kisvállalkozóval, mely szerint ő piaci áron adta bérbe a járművet, és egyébként adományt is adott? Hazudjunk önöknek? Szeretném ezt megkérdezni öntől. Köszönöm a türelmet. (Taps az ellenzéki padsorokban.)