Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 6. szerda - 91. szám - Az ülésnap megnyitása - Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2018. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére című beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - F KOVÁCS SÁNDOR, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
649 darab jelentést készített az ellenőrzésekről. A munka összesen több mint 800 ellenőrzött szervezet vonatkozásában zajlott. Ezen elvégzett munka alapján az Állami Sz ámvevőszék összesen 2200 javaslatot fogalmazott meg, és több mint 200 figyelemfelhívó levelet küldött az ellenőrzöttek felé. A javaslatok alapján az Állami Számvevőszék az ellenőrzöttek által készített számos intézkedési tervet véleményezte, elősegítve a j avaslatok minél jobb hasznosulását. Mindez azt jelenti, hogy az Állami Számvevőszék 2018ban csak jelentéseivel, illetve az azokból következő figyelemfelhívásokkal közel 2500 ponton járult hozzá a magyar közpénzügyi rendszer fejlesztéséhez. Mindezek alapjá n kijelenthető, hogy az Állami Számvevőszék 2018ban is betöltötte az Alaptörvényben meghatározott pénzügyi garantőr szerepét, ellenőrzéseivel, elemzéseivel és széles körű tudásmegosztó tevékenységével hozzájárult a közpénzügyek fejlesztéséhez. Az Állami S zámvevőszék teljesítette a törvényben meghatározott kötelezettségét. Tisztelt Országgyűlés! Az Állami Számvevőszék tájékoztatójából az is kitűnik, hogy az ÁSZ a tavalyi esztendőben nagy figyelmet fordított az állami vagyongazdálkodás és az á llami beruházások ellenőrzésére, a központi költségvetéssel összefüggő területekre és intézményekre, valamint az önkormányzati alrendszert érintő ellenőrzésekre. Amint azt Domokos elnök úr kiemelte, az ÁSZ 2018as tájékoztatójában is megfogalmazta azokat a felvetéseket az ellenőrzési és elemzési tapasztalatai alapján. (Sic!) Ezek a nemzeti vagyonnal való felelős, rendszerszerű gazdálkodás biztosítását, az állammenedzsment erősítését, a közpénzekkel, vagyonnal való gazdálkodás átláthatóságának növelését, a b ürokráciacsökkentést, valamint az önkormányzati eladósodás megelőzését, hatékony kezelését szolgálják. Az Állami Számvevőszék felvetései, konkrét javaslatai és következtetései ráirányítják a figyelmet a fejlesztendő területekre. A közpénzek felhasználásána k hatékonysága és eredményessége érezhetően javult az elmúlt években. Ugyanakkor nem dőlhetünk hátra. Kulcskérdés a rendelkezésre álló erőforrások kézben tartott felhasználása. Az Állami Számvevőszék ellenőrzéséből és elemzéséből fakadó következtetések, am elyek az ÁSZ tájékoztatójában rendkívül áttekinthető és strukturált formában jelennek meg, e célokhoz hozzájárulnak. (9.40) Nekünk az a feladatunk, tisztelt képviselőtársaim, hogy a parlamenti törvényalkotás során a lehető legnagyobb mértékben hasznosíts uk az Állami Számvevőszék tapasztalatait. Az Állami Számvevőszék kiemelt feladata a költségvetési folyamatok nyomon követése, ellenőrzése, valamint a Költségvetési Tanács támogatása. Érdemes felidézni, hogy 2010ben, amikor a polgári FideszKDNPkormány át vette az ország irányítását, milyen borzasztó állapotban, gyakorlatilag csődhelyzetben volt Magyarország, és a magyar gazdaságot nemzetközi hitelezők, illetve spekulánsok fojtogatták. Ehhez képest ma 5 százalék felett van a gazdasági növekedés, ami az egyi k legkiemelkedőbb az egész Európai Unióban, többszörösen meghaladja az EU növekedési ütemét. Hat és fél éve folyamatosan nőnek a reálbérek, csökken a munkanélküliség, csaknem 850 ezer új munkahelyet hoztunk létre az elmúlt években. Mindemellett feszes és f egyelmezett a költségvetési gazdálkodás, aminek köszönhetően évről évre csökken a magyar gazdaságot még mindig megterhelő GDParányos államadósság, amelyet megfeszített munkával sikerül lassan kinőnünk. Ezek az eredmények összetett és alapvetően a magyar e mberek munkájának köszönhető eredmények. Ugyanakkor szisztematikus ellenőrző, elemző tevékenységével az Állami Számvevőszék is jelentős mértékben hozzájárult az elmúlt esztendők makrogazdasági eredményeihez. Kijelenthetjük, hogy Magyarországnak olyan Számv evőszéke van, amely komolyan veszi és a gyakorlatban is érvényesíti a törvényekben meghatározott feladatait, kiemelkedő mértékben járul hozzá a jó kormányzáshoz, a jól irányított államhoz. Tisztelt Képviselőtársaim! Véleményem szerint az Állami Számvevőszé k 2018ban is hatékonyan látta el ellenőrzési feladatait, eredményesen támogatta az országgyűlési bizottságok működését, valamint tájékoztató és szemléletformálási feladatainak is eleget tett. Az önök előtt fekvő