Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 6. szerda - 91. szám - Az ülésnap megnyitása - Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2018. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére című beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - MANNINGER JENŐ, a Gazdasági bizottság előadója
647 valósul meg. A jelenlegi rendszer biztosítja az adatbekérés és az ellenőrzési megállapítás megtételének szétválasztását, ezzel ez utóbbi objektív tényekre alapozottságát. Támogatja az ellenőrzöttek leterheltségének a csökkentését, illetve jel entősen mérsékelte az egyes helyszíneken eltöltött számvevői idő tartamát is. Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! A 2018. év eredményei, illetve a fejlesztéseink irányai - az Állami Számvevőszék digitális átállása - együttesen azt igazolják, hogy az Állami Számvevőszék az Országgyűlés által 2011ben megerősített törvényi környezetben 2018ban is nagy hatékonysággal és eredményesen látta el a közpénzek és a közvagyon ellenőrzésével kapcsolatos feladatait. Erre törekszünk az idei esztendőben és a jövőben is. Befejezésül szeretném megköszönni a képviselő hölgyeknek és uraknak, hogy a munkájuk során felhasználták ellenőrzési megállapításainkat, tapasztalatainkat, elemzéseinket, tájékoztatásainkat, megvitatták a törvényjavaslatokhoz tett ajánlásainkat, és ezzel h ozzájárultak az Országgyűlés pénzügyigazdasági ellenőrző szerve, az Állami Számvevőszék munkájának hasznosulásához és eredményességéhez. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönjük elnök úrnak a beszámolót. Most meg adom a szót Manninger Jenő úrnak, a Gazdasági bizottság előadójának, a határozati javaslat előterjesztőjének. MANNINGER JENŐ, a Gazdasági bizottság előadója , a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlé s! A 2011ben megalkotott és elfogadott új számvevőszéki törvény, amely Magyarország Alaptörvényének első sarkalatos törvénye, új alapokra helyezte a közpénzügyi ellenőrzést Magyarországon. Az új törvénnyel véget ért a következmények nélküli ellenőrzések k orszaka, és a törvénybe ültetett megerősített számvevőszéki jogosítványok valódi súlyt adtak az Állami Számvevőszék ellenőrzéseinek. Mostanra kijelenthetjük, hogy az Országgyűlés előremutató döntést hozott, amikor a közpénzek védelmére hivatott Állami Szám vevőszék működését és szakmai tevékenységét meghatározó jogszabályt újraalkotta, igazodva a megváltozott gazdasági és társadalmi igényekhez. (9.30) Az Állami Számvevőszék 2010ben megválasztott új vezetése élt a lehetőséggel, és hozzálátott az Országgyűlé s legfőbb pénzügyigazdasági ellenőrző szervének megújításához, korszerűsítéséhez. A jelentésből kitűnik, hogy az Állami Számvevőszék, ahogyan a megelőző években, úgy 2018ban is hatékonyan segítette az Országgyűlés munkáját. Nyomon követte, véleményével é s elemzésével támogatta az idei évi költségvetés, a zárszámadás ellenőrzését és elfogadását, valamint hozzájárult a költségvetési tervezés folyamatát illetően az átláthatóság megerősítéséhez. Tette mindezt olyan széles lefedettséget biztosító ellenőrzési m ódszertannal, amely alapján az államháztartás egészéről tudott megalapozott következtetéseket levonni. Az Állami Számvevőszék legfontosabb feladata a közpénzekkel való hatékony és törvényes gazdálkodás ellenőrzése. A bizottság a beszámoló megvitatása során megállapította, hogy az ÁSZ ennek a feladatának is hatékonyan tudott eleget tenni a tavalyi évben. Tisztelt Ház! Az ÁSZ sokirányú feladatai közül egy területet hadd emeljek ki! Szeretném ráirányítani a figyelmet, hogy az Állami Számvevőszék az elmúlt évek ben az ellenőrzési lefedettség szélesítése, valamint az ellenőrzések hatékonyságának növelése mellett nagy hangsúlyt helyezett a digitális ellenőrzési környezet megteremtésére is. Az ÁSZ az Országgyűlésnek benyújtott tájékoztatóban hangsúlyozta, hogy az el lenőrzések lefolytatásának feltétele, hogy az ellenőrzött szervezetek a törvényben rögzített határidőben ellenőrzésre alkalmas, hiteles dokumentumokat bocsássanak az Állami Számvevőszék rendelkezésére. Az adatszolgáltatás megkönnyítése, valamint a költségh atékony, papírmentes és ezáltal közpénzkímélő adatszolgáltatás megvalósítása érdekében az ÁSZ elektronikus adatszolgáltatási