Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 5. kedd - 90. szám - Egyes egészségügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK - DR. HORVÁTH ILDIKÓ, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
574 első kiváltó személy kiválthassa. A beteg bármilyen telefonszámot megadhat, tehát tulajdonképpen saját felhatalmazásával adhatja meg valakinek a telefonszámát. Ez továbbítható, de az első kiváltásnál inaktiv álódik. A rendszer egyszerű, de most számoltuk, hogy ha abból indulunk ki, hogy a mostani smsdíjakat vesszük alapul, amik a civil szférában vannak, és csak 34 forinttal vagy valahány forinttal számolunk, és azt mondjuk, hogy egy nap alatt 800 ezer recept kerül kiváltásra, akkor ezt kiki szorozza ki, hogy ez jelen pillanatban milyen volumenű teher pénzügyileg, nagyon távolról megnézve. Bármelyik szereplőnek, akár az államnak, akár az ellátóegységnek, akár a betegnek, akárhova teszem, ez egy óriási költség. Tehát azon egészen biztos, hogy dolgozni kell és gondolkodni kell, hogy hogyan lehet ezt költséghatékonyan, olcsón és a lehető legjobban megoldani. Jelen pillanatban nézzük az internetes megoldásokat, az emailes kommunikációt, mert az ingyen van ott, aho l megvan az internetes kapcsolat, de ez az erecept használhatóságának és meghatalmazással történő használhatóságának egy technikailag támogatható és megvalósítható újabb lehetősége lenne. Nagyon bízom benne, hogy a következő félévben tudunk vele jönni. Na csa képviselő úrnak hadd reagáljak erre az ügyfélkapus hozzáférésre, hogy ez nagy öröm és szemléletet formál. Valóban látjuk, és én nagyon fontosnak tartom, hogy ezt a fajta szemléletet, a saját egészségünkért való felelősséget, a saját adataink ellenőrzés e iránti igényt jól szolgálja a rendszer, hogy egyszerűen működtethetővé kell tegye és online formában bármikor megtehesse. Azért el kell hogy mondjuk, hogy az EESZT tekintetében viszonylag későn indult a magyar rendszer, de azért most az európai toplistáb an benne vagyunk, akik nemzeti szinten, az egész ország lakossága számára biztosítanak egy olyan egységes rendszert, ami magasan védett és ilyen szinten szolgáltat. Tehát ebben igyekszünk még előbbre kerülni, és igyekszünk használni azt a helyzetet, hogy h a valamiben azért lehetünk az élen, akkor ne csak a védőoltások átoltottságában legyünk az európai rangsornak az élén, hanem mondjuk, ebben is odakerüljünk, vagy ott tudjuk magunkat tartani. Molnár képviselő úr említette, és nagyon szépen köszönöm azt a me gfogalmazást, ahogy megfogalmazta, hogy egy önkormányzatnál, egy településen, egy lakóhelyen tulajdonképpen azt, hogy ez egy egységesen szolgáltató egészségügyi rendszer legyen, nehéz megvalósítani. Mi is észleljük, mi is megéljük. Az EESZTt egy nagyon fo ntos technikai segítségnek tartom. Rá is támaszkodva azért a „Három generációval az egészségért” programunkban offline módszerekkel, az emberek és az intézmények közötti együttműködésnek az erősítését szolgáló források biztosításával is dolgozunk azért, ho gy aktív párbeszéd legyen az alapellátó és a járóbetegellátó között, hogy a beteg érdekében, a kardiovaszkuláris halálozás csökkentése érdekében és a jól megfogalmazott egészségértékek érdekében együtt dolgozzanak. Erre kötelezve vannak. Ebbe vonják be az egészségfejlesztési irodákat; dolgozzanak együtt az önkormányzattal, és vonjanak be olyan szakembereket, mint gyógytornász, pszichológus, gyógypedagógus. Szabadon választhatnak, hogy ki mindenkit szeretnének bevonni. Hadd mondjam el, hogy ebben tényleg kr eatívak a most már elindult partnerek, hatékonyan elkezdtek együtt dolgozni, és most már megélik ennek a közösen elvégzett munkának az örömét. Úgyhogy én nagyon remélem, és azon dolgozunk, hogy ezeket erősítsük. Ennek a pályázatnak a második szakaszát kiír tuk, és ez a mozgósító erő, amit ön is említett, hogy közösen, együttműködésben kell elvégezni, mert így lehet jól szolgálni a beteg érdekét, ez minél jobban megvalósulhasson. (16.10) Tudom, hogy a tegnapi nap folyamán itt a parlamentben téma volt, és Gu rmai Zita képviselő asszony hozta fel témának azt, hogy önök hogyan értik a közfinanszírozott és magánfinanszírozott ellátás között ezt a szolgáltatásigénybevételi jogosítványt. Ezen hosszan elgondolkodtam, végigtárgyaltuk a NEAKkal, végigtárgyaltam az Á EKkel, hogy mik a helyzetek. Fontos azt tudni, hogy az EESZT egy technikai lehetőség, jelen pillanatban beutalási, szolgáltatásvásárlási lehetőséget jelent, a magán nem tud így kérni a köztől, tehát ott van egy barikád. Nincsen hivatalosan kemény