Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 5. kedd - 90. szám - A törvényszéki végrehajtással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. VARGA-DAMM ANDREA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
508 A büntetőeljárásban a bűnügyi költség kérdése a következő ilyen, salátatörvénynek tekinthető javaslat, módosítás, amelyről az előbb államtitkár úr is beszélt. Nagyon gyakran for dul elő, hogy büntetőeljárásokban megismételt eljárást kell lefolytatni, a megismételt eljárásban szinte ugyanazok a bűnügyi költségek felmerülnek, mint az alapeljárásban, és olyan módon, hogy az érintettet nem terhelnék ezek a költségek, hiszen nem ő adot t okot a megismételt eljárásra, mégis a bíróságok rájuk terhelték ezeket a kötelezettségeket. Az Alkotmánybíróság e vonatkozásban megállapította, hogy mulasztásos törvénysértésben van az Országgyűlés, és ezzel a javaslattal ezt a törvénysértést kívánja a j ogalkotó kiküszöbölni. Ebben a jogszabályban rendelkezik egy nagyon fontos, régen nem megfelelően szabályozott intézményrendszerről. Ez pedig az, amikor egy vagyontárgyra nézve polgári jogi végrehajtási igény is felmerül, és büntetőjogi igény is; tehát a b üntetőeljárásból vagy bűncselekményből eredő károk megtérítésére vonatkozóan bűnügyi zárlatot is elrendeltek. Nagyon gyakran ütközés volt e két intézmény között, most ez a jogszabály ezt módosítja, és kvázi rendet tesz igen széles szabályozási anyaggal. En nek legfőbb eleme az, hogy ha egy vagyontárgyra vezetett polgári jogi végrehajtási igény és a büntetőjogi végrehajtási igény egyszerre jelentkezik, akkor abban az esetben, ha a polgári jogi végrehajtási jog előbb került a vagyontárgyra bejegyzésre, mint ah ogy keletkezett a bűnügyi igény, úgy a polgári jogi igény megelőzi a büntetőjogit. És abban az esetben, ha a vagyontárgyból még több kielégítési alap van, akkor természetesen a polgári jogi igény kielégítése után a büntetőjogi igényre is mód lesz, hogy meg térüljön. Nagyon régi igényt pótolnak a 39. §ban leírtak. Ez pedig az, hogy számtalanszor előfordult, hogy úgy indult egy adózó ellen adóvégrehajtás, hogy valamely más adónemet illetően túlfizetésben volt. Rengeteg kellemetlenséget okozott az adózóknak ez . Ma sem értem egyébként, hogy miért kellett ehhez 32 évet várnunk, hogy a hatósági átvezetés intézményét bevezesse a jogalkotó, ami nagyon egyszerűen arról szól, hogy ha valamelyik adózónak valamelyik adónemben van hátraléka, már adóvégrehajtásra kerül, é s valamely más adónemben vagy esetleg megfizetett, de vissza nem térített vámösszegre vonatkozóan van túlfizetése, akkor egyszerűen a hatóság a nyilvántartási adatok alapján látja, a túlfizetést átvezeti a nem térült adónemre, és ilyen vonatkozásban vagy t eljesen el lehet tekinteni az adóvégrehajtástól, vagy csak egy részösszegre marad fenn. Azt gondolom, hogy ez most egy tisztességes munka volt a kormánytól, hangsúlyozom, tényleg nem értem, hogy miért kellett erre 32 évet várni. Az első, adóeljárásról szól ó törvénybe 1987ben ezt már be lehetett volna vezetni. A javaslat 53. §a egy rendkívül speciális szabályozást vezet be, ez pedig az, hogy amikor közfoglalkoztatottakat foglalkoztat egy vállalkozó, és a vállalkozó ellen végrehajtást folytatnak bármely tar tozása miatt, rendkívül kellemetlen helyzetekben kerültek ilyen esetben elsősorban a közfoglalkoztatottak, mert abban az esetben, ha a közfoglalkoztatási programjában szereplő ingóságokat végrehajtják, úgy a közfoglalkoztatotti program nem kerülhet végreha jtásra. Ezt küszöböli ki ez a jogszabálymódosító javaslat, hiszen ez egy jelentős közérdek, hogy a közfoglalkoztatotti program befejeződhessen. Így ez a javaslat azt tartalmazza, hogy abban az esetben, ha az adóstól lefoglalt vagyontárgy a közfoglalkoztat otti programban részt vesz, azon valósul meg, akkor e vagyontárgy értékesítését csak akkor lehet megkezdeni, amikor ez a közfoglalkoztatotti program már lezárult. De ha már a végrehajtás rendszerében fontos jogszabálymódosító javaslat került ide, a Ház el é, akkor azt feltételezzük, hogy az Igazságügyi Minisztérium alaposan foglalkozott a végrehajtás intézményével, és e vonatkozásban előterjesztenék egypár igényt a minisztérium felé, úgyhogy reményeim szerint államtitkár úr is figyel rám. Ez pedig a követke ző. Elvárnám végre a jogalkotótól azt, hogy a végrehajtás körében a végrehajtható vagyontárgyak vonatkozásában kimondaná végre, hogy a létfenntartás minimumát jelentő pénzösszeg nem vonható végrehajtás alá. Miért is mondom azt, hogy ez indokolt lenne? Ha b árki is találkozott ilyen végrehajtási ügyekkel, láthatja, hogy 5060 ezer forintos szociális járandóságokból,
