Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 4. hétfő - 89. szám - Móring József Attila (KDNP) - az emberi erőforrások miniszterének - „Hogyan segíti a kormány a családok hitelterheinek csökkentését?” címmel - MÓRING JÓZSEF ATTILA (KDNP): - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
445 elfogadjae a válaszadó személyét, vagy személyesen miniszter úrtól kéri a választ. (Móring József At tila: Elfogadom, köszönöm.) Öné a szó, képviselő úr. MÓRING JÓZSEF ATTILA (KDNP) : Köszönöm a szót. Valóban, az én listámon is Farkas Gergely képviselő úr következett volna, valószínűleg akkor csak helyet cseréltünk, talán ennyi belefér. Tisztelt Államtitká r Úr! Tisztelt Ház! A 2010ben megalakult FideszKDNPkormányzat a családokat állította előtérbe. Magyarország Alaptörvénye a családról mint értékhordozó és értékteremtő alapegységről rögzítette, hogy „Magyarország védi a házasság intézményét, mint férfi é s nő között önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját”. Ezen elvek mentén született az új családtámogatási rendszer, amelynek keretében bevezetésre, illetve a későbbiekben kibővítésre k erült a családi adókedvezmény. A kormány Magyarország teljesítőképességéhez mérten folyamatosan bővítette, bővíti a családtámogatási rendszert. Ennek keretében az év elején meghirdetett hétpontos családvédelmi akcióterv elemei életbe is léptek. Ezen akciót erv egyik fontos eleme, hogy a kormány kamattámogatott kölcsönt biztosít, ami által a ténylegesen fizetett kamat alacsonyan tartható, és a törlesztőrészletek tervezhetőek. Így azok a családok is élhetnek a lehetőséggel, amelyek új otthonuk megteremtéséhez nem rendelkeznek elegendő vagyonnal. Természetesen a már meglévő gyermekekre is gondol a kormány, és a gazdaság teljesítőképességéhez mérten alakítja ki a konstrukciókat, segíti a fiatalokat. Ezen megfontolásból hozta létre az első Orbánkormány még 2001b en a Diákhitel Központot. 2019ben mérföldkőhöz érkezett a diákhitel, mivel az eddigi legkedvezőbb feltételekkel igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel1, amelynek kamatmértéke 1,99 százalékra csökkent. Ráadásul a képzési költségre használható Diákhit el2 az állami kamattámogatásnak köszönhetően változatlanul nullaszázalékos kamattal vehető fel 2019. július 1. és december 31. között. Tisztelt Államtitkár Úr! A csalá dpolitika csak akkor lehet sikeres, ha a gyermek megszületésétől a gyermek neveléséhez is segítséget ad a kormány. Kérdezem, hogyan segíti a kormány a családok hitelterheinek csökkentését. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Köszönöm , képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt H áz! Ha végignézünk Európán, kevés olyan országot találunk, valószínűleg egyet sem, amely a fiatalok életkezdését ennyiféle módon támogatná, a gyermekvállaláshoz ennyiféle segítséget nyújtana. Elég csak a CSOKra vagy a különböző hitelek elengedésével kapcs olatos kormányzati támogatásokra gondolni. (19.30) Ön utalt itt a diákhitelre, és mindannyian tudjuk, hogy azok az édesanyák, akik gyermeket vállalnak és diákhitellel is rendelkeznek, ők az első gyermek vállalásakor a diákhitel felfüggesztésével számolha tnak, majd a második gyermek megszületésekor a diákhitel részbeni elengedésével, a harmadik gyermek megszületésekor pedig az állam a teljes diákhitelt kifizeti az olyan édesanyák helyett, akik a diploma után még három gyermeket is vállaltak. De ugyanúgy na gyon fontos, hogy azzal szemben, amit 2010 előtt tapasztalhattunk, amikor az akkori kormányzat tömegesen, a magyar családok százezreit a devizahitelezés csapdájába engedte, és nem védte meg őket, nemcsak, hogy támogatás nem jutott nekik, nemcsak, hogy a fo rintkölcsönökhöz meglevő kamattámogatást elvette tőlük, amit az első Orbánkormány vezetett be, hanem még egy rendkívül veszélyes konstrukciót is szabadjára engedett, és több százezer embert sodort a teljes ellehetetlenülés szélére. Ezzel szemben a CSOK be vezetése rendkívül sikeres, hiszen már 117 ezer család igényelte.