Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 4. hétfő - 89. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár:
389 állomásához ért a Brüsszel kontra Magyarország köz ött zajló kvótaper a főtanácsnoki indítvány ismertetésével. Az látszik, hogy a távozó brüsszeli Bizottság még mindig ragaszkodik a migránsok Magyarországra telepítéséhez. Szeretnénk világossá tenni: nem kérünk sem a 2015ös, sem a jövőbeni migránskvótákbó l. A magyar emberek számos alkalommal kifejezték, hogy nem kérnek a betelepítésből. Arra kérjük a kormányt, ne engedjen semmiféle nyomásnak a migránskvóta ügyében; sem az egyszeri, sem az állandó, sem a régi, sem a most formálódó migránskvótából nem kérünk . Elképesztőnek és diszkriminatívnak tartjuk, hogy az utolsó heteit töltő brüsszeli Bizottság még ma is hadjáratot folytat hazánk ellen egy négy évvel ezelőtt, teljesen jogtalanul elfogadott és már rég lejárt határozat végre nem hajtása miatt, ráadásul úgy , hogy azt hazánkon kívül számos más ország sem hajtotta végre. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Magyar Levente államtitkár úr, miniszterhelyettes v álaszol. Államtitkár úr, öné a szó. MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a szóba hozott témákat. Kétségtelen, hogy Magyarországon fontos diplomáciai események zajlottak az elmúlt napokban, és fognak a következőkben is. Itt járt az orosz elnök, akivel egy pragmatikus, érdekalapú együttműködést folytat hazánk immár évek óta. Ne feledjük el, hogy Vlagyimir Putyin immáron 20 éve vezeti Oroszors zágot, és egy olyan partnerséget sikerült kialakítani, amely ma már egészen kézzelfogható előnyökkel jár Magyarország számára, mind például, hogy fel vannak töltve a gáztározóink, mint például, hogy a magyar energiabiztonság és az energiadiverzifikáció sze mpontjából oly fontos paksi beruházásunk kifejezetten jól áll, és a Déli Áramlattal kapcsolatban is előrehaladott tárgyalásokat folytatunk Oroszországgal konkrétan azért, hogy a magyar energiaellátási útvonalak több irányból érjék el hazánkat. Tisztelt Höl gyeim és Uraim! Tisztelt Ház! Nem csak érdekalapú az Oroszországgal folytatott együttműködésünk; annak most már van értékdimenziója is, hiszen a közelkeleti keresztények… - ugyebár a balliberális oldalnak kedvelt gúnytémája a keresztényüldözés melletti ki állásunk. Oroszországgal olyan együttműködést alakítottunk ki az elmúlt hónapokban, amely példaértékű lehet a világ minden országa számára, hiszen bebizonyította azt, hogy vannak olyan hatalmak a világban, amelyeket érdekel még ez a téma, és nem félnek név en nevezni a problémát: a keresztények elleni szisztematikus genocídium, ami zajlik a KözelKeleten (Arató Gergely közbeszól.) , az az oroszokon kívül vajmi kevés nagyhatalom érdeklődését és főleg aktivitását váltotta ki. Oroszországgal ezen a területen hat ékonyan együtt tudunk működni, miután az elmúlt években Magyarország több milliárd forintból épített újjá falvakat és városokat, hozott létre olyan infrastruktúrát, alapellátó infrastruktúrát a KözelKeleten, amely elüldözött keresztények visszatelepítését tette lehetővé. (14.20) Tisztelt Ház! Idekapcsolódik a kurd ügyekben az elmúlt napokban fellángolt vita. Néhány számadattal szeretném alátámasztani azt, hogy Magyarország mi mindent tett a kurdokért az elmúlt időszakban. Bizonyára tudják, hogy Magyaror szág komoly katonai kontingenst állomásoztat Erbíl mellett. Ennek a kontingensnek a maximális létszáma megközelítette a 200 főt, jelenleg is több mint 160 katonánk szolgál Iraki Kurdisztánban. Néhány olyan ország van csak a világon, néhány olyan nagyhatalo m van csak a világon, amelyik ennél nagyobb katonai szerepvállalást tesz a kurdok biztonsága érdekében. Az Egyesült Királyság, Olaszország és Kanada hasonló nagyságrendű katonai kontingenssel van jelen a KözelKeleten, mint Magyarország, és jelentősen csak a németek és az amerikaiak haladják meg azt a katonai szerepvállalást, amit Magyarország tesz a kurdok biztonsága