Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 4. hétfő - 89. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - ANDER BALÁZS (Jobbik):
383 A fékek és ellensúlyok és jogállamiság kapcsán, tisztelt képviselő úr, pedig önök az önkormányzati törvényről is mindig így beszéltek: amikor önök vesztettek az önkormányzati választáson, illegiti m volt az önkormányzati választási törvény, most, hogy pár helyen sikerült visszaszerezniük olyan pozíciót, amelyeket még 2006ban is nagyjából birtokoltak, most hirtelen legitim lett az önkormányzati választási törvény. Amit pedig a legfőbbügyé szjelöltről mondott, teljes mértékben szintén visszautasítjuk. Hiszen Göncz Árpád volt az első köztársasági elnök, aki őt legfőbb ügyésznek javasolta - esetleg ön Göncz Árpáddal sem értett egyet ebben a döntésében így utólag? Az ő emlékét sem tiszteli, ti sztelt képviselő úr? (13.50) Három államfő jelölte Polt Pétert. Azért támadják önök politikai érvekkel, mert semmifajta szakmai érvvel nem tudják támadni, hiszen kevesebb, mint a felére csökkent 2010 óta a bűncselekmények száma. Bármilyen európai uniós k imutatást néz, abban egyértelműen az látható, hogy a magyar büntetőhatóság működése sokkal (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) hatékonyabb, beleértve azt is, hogy az OLAF által kezdeményezett ügyekben sokkal magasabb (Az elnök ismé t csenget.) , 45 százalékos a vádemelési arány, mint az uniós átlag 36 százalék. Ezeket önök nem mondják, csak politikai támadást intéznek ellene. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Tisztelt Orszá ggyűlés! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Ander Balázs képviselő úr, Jobbikképviselőcsoport: „Fideszes csalások és hazugságok a hatalmuk megtartása érdekében” címmel. Öné a szó. ANDER BALÁZS (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök ú r. Tisztelt Képviselőtársaim! A közismerten makulátlan kormánypárti képviselők kedvéért akkor kezdjük egy idézettel: „Zsákodban ne legyen kétféle súly, egy nehezebb és egy könnyebb. Házadban ne tarts kétféle űrmértéket, egy nagyobbat és egy kisebbet. Hibát lan és pontos legyen a súlyod, hibátlan és pontos legyen az űrmértéked, hogy sokáig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked. Mert utálat tárgya az Úr, a Te Istened szemében, aki ilyet tesz, aki csal.” A képzetlenebb farizeusok kedvéért: Móz es V. könyvének 25. fejezete a kettős mércéről, a csalásról, a hazugságról. Ebből a kettős mércéből és ebből a hazugságból lett elege október 13án a jászberényi polgároknak, ahol ugyan kis többséggel, de mégiscsak az ellenzék közös jelöltje, Budai Lóránt győzött, 42,6 százalék fölötti eredményt elérve. Ez nem tetszett önöknek, holott mindent elkövettek annak érdekében, hogy a várost a karmaik között tudják továbbra is tartani, de ez nem így sikerült. Nem jött össze a tervük, ezért ezt a választási eredmény t megsemmisítették, és új választás lesz november 10én ebben a kicsiny magyar városban, illetve nem is olyan kicsi, hogyha hazai mércével mérjük, hiszen még mindig laknak ott vagy 27 ezren, holott a lakosság itt is csökken, dinamikusan csökken. Minden nyo lcadik lélek eltűnt ebből a városból az elmúlt évtizedek alatt, de helyette hoztak önök ukrán vendégmunkásokat. Nos, ebből a kettős mércéből, ezekből a hazugságokból lett elegük az ottaniaknak; amikor önök a családokra hivatkoznak, de az ottani polgármeste rük, illetve polgármesterjelöltjük kitúrt az önkormányzati bérlakásból egy háromgyermekes, egészségügyben dolgozó családanyát, mondván, hogy csupán kéthavi kauciót tudott felajánlani, ő viszont háromhavit szurkolt le a városnak, hogy aztán ebbe a 85 négyze tméteres lakásba be tudjon költözni az új partnerével. Aztán önök hivatkoznak átláthatóságra, transzparenciára. De mi is fémjelezhetné jobban az önök valódi ténykedését, mi lehetne ennek a címere, mint azok a ledarált iratokkal telitöltött, telitömött zsák ok, amelyekről bizony ott keringenek az interneten a képek Jászberény kapcsán is? Aztán beszélnek sajtószabadságról, illetve furcsa módon arról, hogy itt megbillent ez az egyensúly