Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. október 28. hétfő - 88. szám - Dr. Brenner Koloman (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszterének - „Meddig kufárkodik a kormány a büntetés-végrehajtási felügyelők életpálya-modelljével, és a büntetés-végrehajtó intézetek biztonságával?” címmel - ELNÖK: - DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik):
335 Éppen ezért fontos, hogy amikor az erőmű jövőjéről beszélünk, akkor a pillanatnyi politikai haszonl esés, a lózungok helyett sokkal inkább a magyar családok és a magyar gazdaság érdekeit tartsuk szem előtt. Nekünk az a feladatunk, hogy az ország energiaellátásának biztonságát erősíteni tudjuk, és ezáltal pedig a magyar gazdaság további növekedésének is m egteremtsük az alapjait. A célunk az, hogy változatos, minél nagyobb arányban hazai energiaforrásokra alapozott, környezetbarát technológiákra épülő, rugalmas és kiegyensúlyozott erőművi portfólióval biztosítsunk tiszta, okos és megfizethető energiát a haz ai fogyasztók számára. És ha önök nem járnak sikerrel, és ebben azért nagyon bízunk, akkor a paksi bővítés megvalósul, valamint ha továbbra is az elmúlt éveknek megfelelő ütemben épülnek a naperőművek hazánkban, akkor Magyarországon 2030ra az áramtermelés 90 százaléka széndioxidmentes lehet. Ez a cél. A Mátrai Erőmű esetében alacsony üvegházgázkibocsátás jövőképére felépített, KözépKeletEurópában is mintaértékű, innovatív fejlesztési koncepció kialakítása kezdődött el, ami hozzá tud járulni a kormányz ati célkitűzésekhez. (Ungár Péter és Arató Gergely közbeszól. - Az elnök csenget.) Bízom benne, hogy az LMP, aki önmagát zöldként meghatározó politikai közösségnek gondolja, ezeknek a céloknak a mentén segíti a kormány munkáját, vagy ha legalábbis ezt nem teszi, legalább rémhírterjesztésben nem működik közre. Képviselő úr, kérem ebben a segítségét. Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Közbeszólások az ellenzéki padsorokban.) Dr. Brenner Koloman (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszterének - „Meddig kufárkodik a kormány a büntetésvégrehajtási felügyelők életpályamodelljével, és a büntetésvégrehajtó intézetek biztonságával?” címmel ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tis ztelt Országgyűlés! Brenner Koloman képviselő úr, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: „Meddig kufárkodik a kormány a büntetésvégrehajtási felügyelők életpályamodelljével, és a büntetésvégrehajtó intézetek bi ztonságával?” címmel. Tisztelt Képviselő Úr! A kérdés megválaszolásával a miniszterelnök úr a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Pintér Sándor belügyminiszter urat bízta meg. A miniszter úr felkérésére Kontrát Károly államtitkár úr fog válaszol ni az ön kérdésére. Parancsoljon, öné a szó. DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A büntetésvégrehajtó intézetek biztonságos, szakszerű őrzése, valamint az e feladatot ellátó szakemberek anyagi és erkö lcsi megbecsülése pártpolitikától független, közös nemzeti érdekünk. Ezzel szemben azt látjuk, hogy a Fideszkormány e területen is káoszt teremt szakmai és egzisztenciális vonatkozásban egyaránt. Ennek állatorvosi lova a választókerületemhez tartozó sopro nkőhidai fegyház és börtön intézménye, amellyel kapcsolatban egyébként érzelmileg is kötődöm, hiszen édesapám innen ment nyugdíjba. Lakhatási problémák, alulfinanszírozottság, akut létszámhiány és szakmaiatlan kormányzati intézkedések - ezek azok a slágvor tok, amelyekkel a sopronkőhidai fegyház és börtön mintegy 300 fő egyenruhás dolgozója nap mint nap szembesül. Ráadásul Sopronkőhida területe nagyrészt szolgálati lakásokból áll, és ez korábban úgy volt, hogy itt a szolgálati lakásokban maradhattak még az ö zvegyek is, jelen pillanatban viszont - úgy alakították ezt át - a lakhatásuk ezeknek a kollégáknak is megoldatlan, és Sopronban, ugye, nem kell mondanom, hogy milyen albérletárakkal dolgozunk. Ilyen körülmények között nem lehet azon csodálkozni, hogy akut létszámhiány van. 2008ban egy