Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak

2019. december 10. kedd - 102. szám - A Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló előterjesztés kivételes eljárásban történő összevont vitája - ELNÖK: - DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd):

2221 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Elnézést,

nyilvánv

alóan fogok egykét olyan dolgot ismételni, amit már az előttem szólók elmondtak, de

muszáj lesz, azért is, hogy nyomatékot adjunk ezeknek a dolgoknak. Kezdem azzal, hogy államtitkár úr a beszédében azt mondta, hogy valamennyi értéket teremtő

intézmény kap megfelelő támogatást, és ezt nagy örömmel konstatáltam, de rögtön felmerült a

kérdés, hogy ki mondja meg, hogy mi az érték, tehát nagyon fontos lenne azt tudni, hogy mit is

tekintünk értéknek. Nyilvánvalóan a kultúrában a kulturális értékek számítanak, ez

t pedig a szakértők tudják megmondani, rövid távon bizonyosan, hosszabb távon pedig nyilván maga a

kultúrafogyasztó közönség. Tehát akkor, amikor mi arról beszélünk, hogy nemzeti kultúrstratégiára

van szükség, akkor nyilvánvalóan itt nem egy politikai ügye

t kellene tekinteni, hanem sokkal inkább

egy szakmai és szakpolitikai kérdést. Képviselőtársaim elmondták már, hogy 50 órában megy ennek az egész törvénymódosításnak

vagy törvényjavaslatnak a vitája, miközben, ha ez valóban stratégiai jelentőségű kérdé

s, akkor nyilvánvalóan több hónap alatt kellett volna előkészíteni ezt az egészet. Én azt gondolom, hogy létre

kellett volna hozni egy kulturális kerekasztalt, amibe meghívták volna a baloldali, jobboldali

szakértőket, ők kialakítottak volna néhány hónap a

latt egy koncepciót, egy olyan koncepciót, ami

konszenzusos, ezek után az érintettekkel, tehát a kultúrában dolgozókkal kellett volna egy társadalmi

vitát lefolytatni, majd szélesebb körben még egy erőteljesebb társadalmi vitát, ezt követően kellett

volna behozni ide a Házba, és akkor lehetett volna erről az egész kérdésről érdemben vitatkozni. Most abba a szerencsétlen helyzetbe kerültem én is, hogy nekem kell erről a törvényjavaslatról

véleményt mondanom, nekem, a makroközgazdásznak. Nem értek én a kultur

ális dolgokhoz, de

muszáj, mert más nincsen, és értem azt, amit képviselőtársaim is itt mondtak, hogy most annak az

ideje van, hogy ki kell állni, és azt kell mondani, hogy nem, hogy mi ebbe nem egyezünk bele, mi

ehhez nem adjuk a hozzájárulásunkat, mert a

zt gondoljuk, hogy a kultúra ennél többet ér, és a

művészi szabadság önmagában egy önérték, és valódi értékeket csak akkor lehet létrehozni, ha a

szakma szabadon tud működni. Tehát ez az, ami, azt gondolom, a legfontosabb dolog, hogy egy

ilyen kényszerhely

zetbe kerültünk, és egy valóban szakmai kérdés tulajdonképpen tényleg politikai

kérdéssé vált. Elhangzott itt a korábbiakban az is, és L. Simon László mondta, hogy mi valótlanságot állítunk,

mert a Nemzeti Kulturális Alapot senki nem akarja megszüntetni, e

rről szó sincsen, viszont

államtitkár úr arról beszélt, hogy Nemzeti Kulturális Tanácsot hoznak létre. Fölmerült bennem, hogy

ha ennek a hatásköre meg van fogalmazva rendesen, tehát definiálva van, akkor összevetésben hogy

néz ki ez Nemzeti Kulturális Alap

hoz viszonyítva, és hogy a kettő között majd a későbbiekben

milyen együttműködés vagy együtt nem működés lesz. Ezt a képviselőtársaim is már

megfogalmazták, hogy bizony, nagyon nagy a veszélye annak, hogy ugyan nem szüntetik meg a

Nemzeti Kulturális Alapot

, de mindenképpen szép lassan majd elkezdik kiüríteni ennek a tartalmát,

és át fogják pakolni a Nemzeti Kulturális Tanácsba, amelyet természetesen saját emberekkel töltenek

föl. A következő kérdés pedig az egyik legfontosabb kérdés, a finanszírozás, és mos

t hadd mondjak egy örömhírt, hogy van egy olyan dolog, amiben egyetértettem L. Simon Lászlóval, aki azt mondta,

hogy nagyon helyes volt, hogy a taót visszavonták és a taót megszüntették. Én is azt gondolom, hogy

ez egy nagyon helyénvaló dolog volt, de hely

énvaló dolog lett volna általánosságban megszüntetni,

hiszen a tao közpénz, ha pedig közpénz, akkor azt nyilvánvalóan úgy kell elosztani, hogy az

megfelelő nyilvánosság előtt menjen, mondjuk, a költségvetés keretei között, mert hiszen a közpénzt

így kell v

alahogyan kezelni. (21.50) A finanszírozás kapcsán az a kérdés merült fel, az a borzasztó egyszerű dolog, amit önök

nagyjából úgy fogalmaztak meg, ahogy falun szokták mondani, hogy az, aki fizeti a muzsikust, az

mondja a nótát is, és ebből következően, h

a az állam fogja finanszírozni egy adott színháznak a