Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. december 10. kedd - 102. szám - Z. Kárpát Dániel (Jobbik) - a miniszterelnökhöz - „Hogyan párolognak el a béremelések?” címmel - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
2107 terhek, ami azt jelentette, hogy a munkáltatóknak nagyobb forrásuk maradt a bérfejlesztésre, és ahogy a számok mutatják, éltek is ezzel a lehetőséggel. A bérek gyors és nagyléptékű emelkedését jelzi, hogy a gyermeket nevelők net tó keresete 2010hez képest 76,9 százalékkal, a gyermekeket nevelőké több mint 80nal, a két gyermekét nevelőké több mint 90nel és a három gyermeket nevelőké több mint 100 százalékkal emelkedett. (Sic!) A minimálbér 73 500 forintról 149 500 forintra emelk edett, ugyanígy a garantált bérminimum is. Fontos kiemelni, hogy a reáljövedelem mértéke, tehát a reáljövedelem, ami azt jelenti, hogy többet tudunk vásárolni a jövedelmünkből, a fizetésünkből, 2013 óta, tehát 81 hónapja töretlenül emelkedik. Ez azt jelent i, hogy meghaladja az infláció mértékét már 2013 óta. És ami még mutatja azt, hogy jelentős a béremelkedés hatása, és a nyugdíjaknál is ez tapasztalható, és megőrzik reálértéküket, hogy a lakossági fogyasztásnak a bővülése már 76 hónapja folyamatosan növek edik, 2019 októberében ez 6,2 százalék volt, kiemelkedik egyébként az üzemanyagkiskereskedelem 9,8 százalékkal. Ez is azt jelzi, hogy nem igaz az, hogy az embereknek a bérei elégnek, eltűnnek, hiszen ha csak bemegyünk egy áruházba, próbálunk parkolni vagy az áruházban vásárolni, igaz, különösen karácsony előtt, akkor láthatjuk, hogy az embereknek igenis a pénztárcájukban megjelenik a jövedelemnövekedés (Z. Kárpát Dániel közbeszól.) , a béremelés. Ami pedig az árfolyamváltozást illeti, az árfolyamváltozás ha tása - teljesen meglepő módon egyébként - az inflációra minimális. 2002 és 2009 között ez jellemzően 5,3 százalék volt évente, ez most feleannyi 2010 óta, és nagyon fontos, hogy a műszaki cikkek és a gépjárművek tekintetében az árfolyamváltozás kell hogy g yakorolja a legnagyobb hatást, ennek ellenére, ha megvizsgáljuk, akkor 2010hez képest ezen árucsoportoknak az ára lényegesen csökkent. És az is fontos, hogy mutatja, hogy nem költik el az emberek a pénzüket, hogy lakossági állampapírba az elmúlt hónapokba n 2900 milliárd forintot tudtak fektetni. Ez azt jelenti, hogy a kormány gazdaságpolitikája helyes, a jövedelemnövekmény, az adócsökkentés mellett lehetővé válik az emberek fogyasztásának a bővülése és a megtakarítás bővülése is. Köszönöm szépen. (Taps a k ormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm, Tállai államtitkár úr. Megkérdezem Z. Kárpát Dániel képviselő urat, elfogadjae az államtitkári választ. Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az a kérésem az államtitkár úr felé, hogy amikor a következő kört futjuk, próbálja összeszedni ezt a választ kicsit jobban. Két percig magyarázta, hogy miért költenek többet a magyar emberek, aztán azzal fejezte be a gondolatsort, hogy ebből is látszik, hogy a magyar emberek nem költik el a fizetésüket, m ert… Úgy érzem, hogy egy kicsit több tiszteletet kellene ennek a témának megadnunk, és egy kicsit összefogottabb válaszokkal próbálkozni. (14.30) Nem hoz olyan helyzetbe, államtitkár úr, hogy én dönthessek erről a kérdésrő l, mert feltettem egy kérdést, arra viszont nem kaptam választ: kiszámoltáke önök, hogy a tudatosan gyenge forintárfolyam mennyit éget el a magyar emberek pénzéből? Ön erre a kérdésre nem mert, nem akart vagy nem tudott válaszolni. Elmondom önnek: az a 10 százalék körüli béremelkedés, amely egyébként üdvözítő lehetne, jórészt a kafetériaelemek eltörléséből adódik, amit aztán beépítettek az alapbérbe, de kafetéria attól nincsen, tehát a dolgozó nem visz haza 10 százalékkal több pénzt. Ha igaz lenne a 10 szá zalék, akkor is a régió legalacsonyabb bérnövekedéséről beszélünk. Itt van a kezemben a választóvonal közöttünk. Önök azt mondják erre az okostelefonra, hogy luxuscikk, luxustermék, és nem érdekli önöket, hogy 3040 ezer forinttal drágább. Én azt mondom, h ogy a XXI. században ez a mindennapi életünk része, és mindenkinek jár az, hogy önök indokolatlan terheket ne