Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. december 9. hétfő - 101. szám - Az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája
1999 ELNÖK: Köszönöm szépen. Kö szönöm, képviselő úr. Megkérdezem, az előterjesztők közül kíváne valaki felszólalni. (Jelzésre:) Igen. Megadom a szót KocsisCake Olivio képviselő úrnak. KOCSISCAKE OLIVIO (Párbeszéd) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Már az ált alános vitán részletesen kifejtettem, hogy véleményünk szerint miért volt szükség a közigazgatási bíróságok kiemelésére az Alaptörvényből, mennyire ment szembe a jogállammal ez a javaslat a bírói kinevezés gyakorlata miatt, mennyire ment szembe a fékek és ellensúlyok rendszerével. Erről egy hosszas vitát folytattunk itt, úgyhogy ettől most megkímélem a képviselőket. Nyilván, hogyha majd a vitában elhangzik valami, akkor zárszóban majd reagálok. A jelen javaslat a kormány döntésével összhangban az Alaptörvén y bíróságokra vonatkozó rendelkezéseinek az Alaptörvény hetedik módosítását megelőző állapottal megegyező tartalmú módosítását célozza. Ennek értelmében törlésre kerülnek az önálló közigazgatási bíróságról szóló részek, ugyanakkor nem kerülnek vissza a kül önbíróságok létrehozásának lehetőségére utaló korábbi alaptörvényi rendelkezések sem. Az összegző módosító javaslatban szereplő módosításokat, egyeztetve a kormánnyal, a Párbeszédfrakció nyújtotta be. Az eredeti változathoz képest néhány nyelvhelyességi, technikai módosítás történt. A törvényjavaslat célját illetően nem történt változás, így a Párbeszédfrakció befogadta, támogatja a módosításokat, és a jelen javaslat megszavazására kéri a tisztelt Házat és a képviselőket. Remélem, hogy így is fog történni . Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Elnézést kérek képviselő úrtól, de nem tájékoztattam, hogy a vitában történő felszólalására, az esetleges zárszó ismertetésére mindösszesen 10 perc áll rendelkezésére. Ebből elfog yasztott 1 perc 40 másodpercet, tehát marad a zárszóra 8 perc 20 másodperc. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében nem látok jelentkezőt. A kijelölt Igazságügyi bizottság nem állított előadót. Képviselői felszólalások következnek a napirend szerinti idők eretekben. A vita során kétperces hozzászólásra nincs lehetőség. Megkérdezem, hogy kíváne valaki felszólalni. (Nincs jelzés.) Jelentkezést nem látok. Tisztelt Országgyűlés! A vitát lezárom. Megkérdezem az előterjesztőt, kíváne élni a felszólalás lehetősé gével. (KocsisCake Olivio jelzésére:) Jelzi, hogy nem. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módos ításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló el őterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A kormányelőterjesztés T/8016. számon és az ahhoz érkezett bizottsági nem önálló irományok a parlamenti informatikai hálózaton elérhetőek.