Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. december 9. hétfő - 101. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz):
1992 Nyilván minden területrészen, minden orsz ágban más és más a feladat, más a hangnem sajnos egyes országok vezetőivel, politikusaival, nyilván vannak olyan helyzetek, amelyek kifejezetten jó kapcsolatokat teremtettek az elmúlt 89 év során, és vannak sajnos olyan helyzetek is, olyan országvezetések , amelyek kiszámíthatatlanok és sajnos elfogadhatatlanok az ott élő magyarság számára. Egy biztos és mindenhol azonos, hogy kiállunk értük, kiállunk azért, hogy segítsük őket megmaradásukban, helyben maradásukban, és ehhez minden segítséget megadunk az okt atásnevelés, a közösségépítés, az egyházak tekintetében, és természetesen gazdasági segítséget is nyújtunk, pontosan azért, hogy helyben találjanak munkát és lehetőséget. Milyen kár, hogy az ön felszólalása alatt is Vadai Ágnes DKs politikus erre hogy vá laszol, hogy reagál: nagy kár, hiszen milyen sokba kerülnek. (Dr. Vadai Ágnes: Nem ezt mondtam, nem ezt mondtam!) Tehát újra előjön az az őrült önzőség, amely jellemezte ezt a 15 évvel ezelőtti népszavazást és a Gyurcsánykormánynak - akkor MSZP, most pedi g DK, de összességében a baloldalnak - a politikáját. A másik érdekesség persze, az önzőségnek azért volt jutalma is, ha belegondolunk, hogy Bangóné Borbély Ildikó plakátarca volt ennek a kampánynak, az MSZPben kapott parlamenti képviselői helyet. Gyűlöle tkampányát akkor elkezdte, sajnos tapasztaljuk most is, nap mint nap az emberekkel, választópolgárokkal szembeni gyűlöletét, ezt tovább hordozza 15 éve ő is és a baloldal nagy része is. És hát sajnos ki kell mondani: ez a december 5ei, 15 évvel ezelőtti n épszavazás több dologról is szólt, és a politika, ami akkor körülvette, több dologról is szólt. Ellenük uszította, a határon túli magyarság ellen uszította az itt élő magyarokat, gyűlöletet szított, ami tényleg szörnyű magyar és magyar között, ami teljesen elfogadhatatlan már csak azért is, mert azok az emberek, akik milliószámra a határon túl élnek, mit sem tehettek arról a száz évvel ezelőtti döntésről, amely ilyen helyzetbe hozta őket. És hát üzenetet küldtek egyébként a szomszédos országok nacionalista politikusai, nacionalista vezetői felé, hogy bármit megtehetnek az ottani magyarokkal. Bármit megtehetnek, aminek következtében nagyon sok olyan döntés is született, aminek a következménye most, ebben a 15 évben is tapasztalható sajnálatos módon, bármelyik országról is beszélünk. Azt kell mondanom, hogy azt hittük, hogy mindezek ellenére azért mégiscsak tanulnak ebből főleg a baloldali pártok, és megváltoztatják a politikájukat, máshogy állnak hozzá a nemzettestrészekhez, határon túli magyarokhoz. Az egy me gdöbbentő dolog volt számomra is, meg sokak számára, leginkább persze határon túli testvéreink számára, hogy a Jobbik akkori elnöke, Vona Gábor nem volt jelen, vagyis a kettős állampolgárság megadásánál nem volt benn a parlamentben, nem szavazta meg. Az is megdöbbentő, hogy pont a keresztfia az erdélyi magyarság nagyobb részét azokhoz az északamerikai indiánokhoz hasonlította, akiket egy marék üveggyönggyel lehet megvásárolni. Ez arra egy kicsit válasz, amit frakcióvezetőhelyettes úr mondott: a Jobbik nem zeti néppárt. Nem az! Ne haragudjanak, a nemzeti néppárt segíti a határon túli testvéreket. És ugyanúgy nagyon nagy baj az, hogy magukat fiatalnak mondó politikus párt legalábbis egy részét támogatja, az elmúlt hetekben, hónapokban olyan kampányrendezvénye ken voltak, akár Kolozsváron, akár Felvidéken, amely szembement az ottani magyarság érdekével. Nem véletlenül kérték a Magyar Állandó Értekezlet tagjai, a következők, Kelemen Hunor és Pásztor István elnök úr is, Menyhárt József elnök úr is, hogy köszönik a segítséget, de ide hozzájuk inkább ők ne jöjjenek. Reméljük, nem fog megismétlődni ez a 15 évvel ezelőtti gyalázatos időszak. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napir end előtti felszólalásra jelentkezett Böröcz László, a Fidesz képviselője: „Aktuális ügyek” címmel. BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz) :