Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. december 2. hétfő - 99. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1798 nyilatkozatokat hallgatva, a II. András egykori feleségével, Gertrudisszal szembeni merénylet előkészülete során elhangzott mondat jut eszembe: „A királynőt megöln i nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.” Valahogy kicsit ilyen Karácsony Gergős mondat ez, azt hiszem, hogy érdemes ezen elgondolkodniuk. Érdemes nyíltan színt vallaniuk ebben a kérdéskörben is. Azért mondom ezt, mert a múlt héte n, szerdán a Fővárosi Közgyűlés hozott egy döntést. Ez a döntés nyilván megszavazásra került az önök döntésének köszönhetően, az önök által odadelegált, közgyűlésben lévő ellenzéki polgármesterek vonatkozásában. Ez a döntés arról szólt, hogy nem támogatják a délbudai centrumkórház megépítését és beruházását, és nem kívánnak hozzájárulni az egészségügyi fejlesztésekhez, ezek finanszírozásához sem. (Varju László: Hazudsz!) Sőt, leszavazták a Fidesz két módosító javaslatát is, amely a szuperkórház felépítésér ől szólt, és 10 milliárdos évenkénti fővárosi hozzájárulást nyújtott volna az egészségügyi intézmények korszerűsítésére. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Miért nem 20at?) Majd igen sajátos dolog történt, mondom ezt újbudaiként: egy nappal később Újbudán ön kormányzati képviselőtestületi ülés volt, majd ott az önök DKs polgármestere hozatott egy határozatot, amely pedig a támogatásáról szólt. (14.10) Tehát nem is meg igen is - egészen sajátos és érdekes dilemma mindez. Azt hiszem, KDNPs politikusként nyu godtan mondhatom, hogy fontos az elvi politizálás, önöknél is fontos kellene hogy legyen. Van elvi politikus, és van pragmatikus politikus, de ez mindent felülír, ahogy most az önök képviselői döntöttek ebben a kérdéskörben. Van egy népies mondás, és ez a mondás úgy szól, hogy: szilárd és hajlíthatatlan elveim vannak, ezek közül az első az, hogy mindig rugalmasnak kell lennem. Na, de ennyire, tisztelt képviselőtársaim? Azért ez a rugalmasság már több, ezt nem várják el az emberek önöktől. Igenis, azt várják el az újbudai emberek is és mindenki, hogy őszintén mondják meg, mit szeretnének a fővárosi fejlesztések vonatkozásában; az újbudai emberek jogosan várják el erre a kérdésre az egyértelmű választ. Bízom benne, hogy előbbutóbb szí nt vallanak, bízom benne, hogy a kormány programját, amely a magyar emberek egészségének a megőrzéséről szól, az új szuperkórházak megépítéséről szól, támogatni fogják, hiszen támogatni kell mindenkinek, mert a magyar emberek egészsége, egészségmegőrzése n em lehet vita tárgya. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Válaszadásra ismét Rétvári Bence államtitkár úré a szó. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Valóban, az önkormányzati választások óta, ha valaki természetes, józan ésszel gondolkodik, akkor nem tudja felfogni, hogy mi történhetett a fővárosi baloldali politikusokkal itt a parlamentben is meg a Fővárosi Kö zgyűlésben meg olykor a XI. kerületben, ugyanis ellenzik a délbudai szuperkórház építését. Mi kell ahhoz, hogy egy politikus, aki egy kerületért vagy a fővárosért felel, a fővárosi, kerületi emberek boldogságáért felel, egészségéért felel, egy százszázalé kos kormányzati beruházásban felépülő, XXI. századi kórházra nemet mondjon? Hányszor beszéltünk már itt is, a parlamentben és máshol is arról, hogy más országokban, ahol egy teljesen új kórház jön létre, az lehet a legkorszerűbb ellátás, hiszen az egész ép ületet, megközelíthetőséggel, mentőállomással, heliporttal, betegutakkal, a különböző részeknek az összekapcsolásával vagy elválasztásával már úgy hozzák létre, hogy az a mai, modern korbeli egészségügyi ellátásnak a legmagasabb színvonalát tudja biztosíta ni. És amikor a kormány elköteleződik emellett, amikor évek óta minden egyes költségvetési törvényben elfogadjuk, amelyet ez az Országgyűlés elfogad, hogy egyik évben 30, a másik évben 40 milliárd forintot az „Egészséges Budapest” programra és ezen belül e nnek a Magyarország számára a legújabb és legkorszerűbb kórháznak az előkészítésére, tervezésére fordítunk, akkor hirtelen egy