Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 25. hétfő - 98. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik):
1766 Svédorsz ágban, Franciaországban működik, de Magyarországon nem. Önök úgy kezdenek el egy struktúraváltást, mint mondjuk, egy építőiparban elkezdenek egy építkezést, és a tetőt akarják először megépíteni, és négy emberre próbálják azt a terhet rakni, amit ez a tető nyom alattuk, és amikor valamelyik része megrogyatkozik, azt próbálják meg csillapítani. Ugyanez folyik itt: struktúrát váltanak úgy, hogy az alapellátást nem erősítették. Struktúrát váltanak úgy, hogy a mentést lecsökkentik. Struktúrát váltanak úgy, hogy a járóbetegszakrendeléseken lassan nem lesz orvos, és tényleg igaz lesz az a mondás, amit már három éve mondtam Rétvári államtitkár úrnak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) , hogy össze fogják vonni a szemészetet és a reumat ológiát, és egyszerre fogják vizsgálni a nézését és a járását is. (Derültség és taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. „A hazai agrárium kihívásai” címmel napirend utáni felszólalá sra jelentkezett a Jobbik képviselőcsoportjából Magyar Zoltán képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. A címtől eltérően most egy kicsit pozitívabb hangvételű napirend utáni felszólalást szeret nék elmondani, hiszen akkor még nem tudhattam, hogy ez a hír elérhetővé válik, ugyanis a National Geographic magazinjának a honlapja a hazánkon átívelő országos kéktúra útvonalat 2020ra a 25 leginkább ajánlott utazási célpont közé választotta, amire, azt hiszem, hogy mindannyian méltán lehetünk büszkék (Font Sándor: Úgy van!) , hiszen maga a természetjárás egy olyan életforma, egy olyan lehetőség, ami gyakorlatilag bárki számára elérhető, és azt hiszem, érdemes is ezt gyakorolni. A világ legismertebb tudomá nyos ismeretterjesztő magazinjának a listáján egyébként olyan helyszínek között szerepel a mi kéktúránk, mint a Kalahári sivatag, a Maldívszigetek, a Kamcsatkafélsziget vagy éppen a Grand Canyon, tehát azt hiszem, igen előkelő szereplők mellett sikerült hazánknak is megjelennie. Az útvonal történelmével, történetével nem terhelném önöket, hiszen erre a kiváló honlap, amely ezt bemutatja, rendelkezésre áll mindenki számára. 1167 kilométerről van szó egyébként, 27 szakasza van, 152 bélyegzőpont áll rendelke zésre, és hivatalosan 6700an teljesítették eddig. Mind ez idáig közülük relatíve kevés volt a külföldi. Bízhatunk abban szerintem, hogy egy ilyen komoly magazin ilyen komoly elismerése során talán ez az arány nőni fog, és a jövőben egyre több külföldi szá mára is ismert lesz ez az útvonal. (15.10) A Magyar Természetjáró Szövetség szakmai koordinálásában működik a kéktúra útvonala, és el kell mondanom, hogy számomra is meglepően hasznos honlap tartozik hozzá, ami a számtalan látnivalót is érdekesen mutatja be angol, német és szlovák nyelven is a magyar mellett. Ami érdekes és számomra is hasznos volt, az az, hogy a kéktúrához tartozó applikáció offline módban is kiválóan működik, így a terepi navigációra valóban gyakorlati értelemben is alkalmas, és XXI. sz ázadi módon egészíti ki a természetjárás ősi hobbiját, életmódját. Csak erről szerettem volna néhány gondolatot megosztani, hogy így a jegyzőkönyv és a Ház nyilvánossága előtt is be tudjam mutatni néhány szóban ezt a komoly elismerést, és arra biztassam ez úton a kormányt, hogy a kezdeti halvány, a túrázást segítő lépések után, egy ilyen elismerést követően erőteljesebb forrásátcsoportosításra biztassam önöket, ami a költségvetés tervezésekor majd minden bizonnyal megjelenik, hiszen minden évben van némi elt olódás a túrázás javára. De ez messze nem jelent akkora összeget, ami érdemben tudná a minőségét emelni ennek a hobbinak, és ezáltal minél több ember számára meghozni a kedvet ahhoz, hogy a kéktúrát vagy más túraútvonalakat is kipróbáljon hazánkban, arról nem is beszélve, hogy kommunikációs szinten a kormány számtalanszor elmondja, hogy mennyire érdekelt abban, hogy a hazai turizmust fejlessze.