Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 22. péntek - 97. szám - Az ülésnap bezárása - ELNÖK:
1696 Várnék valamiféle választ arra vonatkozóan, hogy mi lesz ezzel az intézménnyel. Nagyon szomor úak lennénk, ha a történet itt befejeződne, és valóban ez lenne a vidék koporsójában egy újabb szeg. Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.) (16.40) ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. A következő napirend utáni felszólalásra jelentkezett VargaDamm Andrea képviselő asszony: „Hatalmi harcok helyett inkább büszkeségeinkből merítsünk erőt!” címmel. Öné a szó, képviselő asszony. DR. VARGADAMM ANDREA (Jobbik) : Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha megkérdezik a NagyBri tanniába emigrált honfitársainktól, hogy mely országból jöttek, akkor csak annyit kellene mondaniuk, hogy onnan, ahonnan Skóciai Szent Margit. Az ő emlékére ugyanis a Westminster apátság épülettömbjében templomot emeltek halála után. Az elmúlt szombaton, n ovember 16án volt 926 éve, hogy elhunyt Skóciai Szent Margit skót királyné, aki Mecseknádasdon született 1047ben. Édesanyja Árpádházi Ágota, édesapja pedig Száműzött Eduárd, angol herceg volt. Az ő gyermekükként született Skóciai Szent Margit; azaz a ma gyar Árpádházi Ágota a Normandiaiház ősanyja. Skóciai Szent Margit, édesapja száműzetése végén, a családjával visszatért Angliába, ahonnan aztán Skóciába kellett menekülniük. 1069ben Szent Margit III. Malcolm skót király felesége lett, akit egyébként Vé reskezű Malcolmnak hívtak, de Skóciai Szent Margit pedig, mint ahogy azóta hívják ők, a férjszelídítő királyné, megszelídítette ezt a véreskezű uralkodót, az egész udvarban csak szép szavakat lehetett hallani és rendkívül szelíd viselkedést látni. III. Mal colmnak és skóciai Szent Margitnak nyolc gyermeke született, akikből három király és egy királyné lett. Őt, a magyar anyától született Skóciai Szent Margitot tartják minden angol királynő ősanyjának, mert leánya, Matild I. Henrik angol királynak lett a fel esége. Skóciai Szent Margit terjesztette el Skóciában a katolikus liturgián alapuló vallásgyakorlást, minden elesett embert támogatott, a szegények gyámolítója volt, templomokat, kolostorokat építtetett. Halála után óriási kultusz lett az ő személye. 1261ben szentté avatták, és 1969 óta halálának napja a katolikus egyházban Skóciai Szent Margit ünnepnapja. Mit mondhatunk tehát? Azt mondhatjuk, hogy magyar ősünk a hatalmas, világuralkodó angol királyi család ősanyja, magyar vér folyik minden angliai király és királynő ereiben. Ahelyett, hogy Magyarországon ez a sajnos mára rendkívül primitívvé vált közélet csatákban merülne ki, és csak azzal lennénk elfoglalva, hogy egymást hogy tudjuk bántani, gyűlölni, sokkal egyszerűbb lenne, ha ilyen csodálatos történelm i meghatározottságainkat, ilyen csodálatos múltunkat, ilyen csodálatos ős köré épített kultusszal tudnánk a magyar nép csodás adottságait, a magyar nép csodálatos történelmét és a magyar nép tiszteletét elterjeszteni a világban. Mert így biztosan elérhetné nk azt, hogy a világban nemcsak esetlegesen negatív, hanem elismerő szavak is illessék Magyarországot és Magyarország népét. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.) Az ülésnap bezárása ELNÖK: Köszönjük, képviselő ass zony. Ezzel a napirend utáni felszólalásoknak a végére értünk. Megköszönöm mindenkinek a munkáját. A jövő héten hétfőn, 11 órakor folytatja az ülését a parlament. Az ülésnapot bezárom . (Az ülésnap 16 óra 43 perckor ért véget.)