Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 20. szerda - 95. szám - Egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - ARATÓ GERGELY (DK):
1294 tudni dönte ni, hogy az építményadóból, a parkolóalapból, az iparűzési adóból vagy miből fogják finanszírozni a közlekedést, amennyiben egyébként az szükséges, mert természetesen azt mindenki tudja, hogy úgy, ahogy a fővárosnak, a vidéki nagyvárosoknak is be kell toln i nagyon sok pénzt a tömegközlekedésbe. Ha például Szeged példáját nézem, 2010ben több mint félmilliárdot, 522 millió forintot biztosított a kormány, addig egyébként ez a szám 300 millió környékén van a mai nap folyamán és folyamatosan csökken. Arról nem is beszélve, hogy a 65 év fölöttiek utazásának ötödét is, amit egyébként ingyen tehetnek meg, a kormánynak kellene finanszíroznia. Tehát a harmadik kérdésem onnan ered, hogy akkor mi a szándék. Akkor tessék kimondani egyértelműen, hogy az a szándék, hogy a z állam a helyi tömegközlekedésből mind Budapest tekintetében, mind a nagyvárosok tekintetében ki akar vonulni. Tessék ezt kimondani! Mert akkor eljutunk addig, hogy ha egyébként ez nem fontos, itt csak arról szól a történet, hogy elsősorban az iparűzési a dóból kell finanszírozni a tömegközlekedést és egyébként nem változik semmi, akkor ne tessék megkötni az önkormányzatok kezét, tessék bízni az önkormányzatokban, vannak közöttük egyébként fideszes önkormányzatok is. Én értem, hogy Budapesten meg kell mutat ni, ki hordja a fakanalat, de egyébként Karácsony Gergely is tökéletesen el fogja látni a feladatát, és meg tudja oldani a helyi tömegközlekedés finanszírozását. Ennél súlyosabb kérdés az, hogy akkor mi célból indult ez a történet. Tessék akkor kimondani, mi a szándék! Önök ki akarnak vonulni a helyi tömegközlekedés finanszírozásából? Nekem erre adjon egyértelmű választ! Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Arató Gergely képviselő úr, DK! ARATÓ GERGELY (DK) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megszokhattuk már ebben a parlamenti ciklusban, ebben az időszakban, hogy ahogy önök őrzik az Országgyűlés méltóságát, egy törvényjavaslatot soha nem szabad a címéről megítélni. Arra lehet számítani, hogy ha egy olyan ártatlan címe van egy tö rvényjavaslatnak, mint egyes törvények jogharmonizációs célú módosítása - ez egy csodálatos cím, ha ebből valaki így olvasatlan megmondja, miről szól, annak előre gratulálok , akkor abban biztos, hogy valami nagy disznóság van. Nem okozott nagy meglepetés t ez a törvényjavaslat, és most nem is kimondottan a két- vagy háromkerekű járművek, valamint a négykerekű motorkerékpárok jóváhagyásáról és piacfelügyeletéről szóló 2013. január 15ei európai parlamenti és tanácsi rendeletben foglalt szabályok érvényesíté sére gondolok. Azt gondolom, hogy ebben viszonylag könnyen konszenzusra juthattunk volna, pláne mert kötelező jogszabály, Magyarországra nézve is kötelező; még csak nem is az egyébként a témához, már az eredeti, a jogharmonizációs célhoz kevésbé kapcsolódó , a nyaralóhajók engedélyezésével kapcsolatos szabályokra. Bár hozzá kell tennem, hogy ott azért kíváncsi lennék, hogy esetleg a nyaralóhajók bevezetése mögötti üzleti körök feltárása során nem bukkanunke majd ismerős nevekre. (Korózs Lajos: Révész Márius z!) Majd az idő megmutatja. Ő jelentette… (Csárdi Antal közbeszól.) Ő jelentette be, de ha ő bejelenti, akkor biztos, hogy nem övé a hajó, én ebben biztos vagyok, ez összeférhetetlen is lenne, és nincs benne a vagyonnyilatkozatában (Derültség az ellenzéki képviselők padsoraiban.) , de arra kíváncsi lennék, hogy kié. Bizonyára nem is a Maharté. Szóval, azért itt lesznek izgalmas kérdések. Értjük, hogy ezt is könnyebb egy ilyen törvényben benyújtani, mint külön törvényt csinálni róla és vitatkozni, hátha nem v esszük észre. Mégiscsak azt szeretném mondani, hogy természetesen mindannyiunkban elsősorban az hagyott mély nyomot, hogy ebben a törvényjavaslatban kezdődött meg a nagyvárosi választókkal szembeni bosszúállás. Ez a javaslat leginkább erről szól. Nem csoda , hogy nem is vette a minisztérium a nevére, illetve már a nevére vette, de nem ő jelentette be, hanem az egyébként kiváló, ámde elvileg nem a közlekedési kérdések szakértőjének számító Tuzson Bence