Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 20. szerda - 95. szám - Egyes törvényeknek a Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zrt. létrehozásával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - L. SIMON LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
1220 előfeltétele. A cél az, hogy minél több alkotás minél több terjesztésű csatornán, minél szélesebb közönséghez érjen el, magas minőségi elvárások mellett. Ami az előterjesztés költségvetési oldalát illeti, az új filmintézetnek a korábbiakkal azonos költségvetési forrása lesz, amit az átszervezéshez kapcsolódó átcsoportosítások fedeznek. Tisztelt Ház! Még egy vonatkozást szeretnék végül kiemelni, ez pedig a nemzetközi. Miképp más területeken, így a filmgyártásban is nagy lehetőségeket látunk a középeurópai együttműködésben. Közös történelmünk, közös kulturális örökségünk erős talapzat ahhoz, hogy az eddiginél erőteljesebben szóljunk a régió 150 millió állampolgárához, különös tekintettel a vis egrádi négyek országaira. És ha már nemzetközi összefüggések: az új filmintézet az elvárások szerint a magyar film nemzetközi érdekképviseletét is erősíti majd. A fentiek alapján azt tudom önöknek elmondani, hogy egy olyan javaslatról van szó, amely jól sz olgálja a magyar filmgyártás érdekeit, építve annak évtizedes hagyományaira. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Vezérszónoki felszólalásokra kerül sor. Elsőké nt L. Simon László képviselő urat, a Fidesz vezérszónokát hallhatjuk. Parancsoljon! L. SIMON LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy államtitká r úr az előterjesztésnek a lényegét jól foglalta össze, úgyhogy csak néhány dologgal szeretném kiegészíteni vezérszónoki hozzászólásomban. Egy kicsit visszább mennék a múltidézésben, mint ő, hiszen nem szabad elfelejtenünk, hogy 2010et megelőzően, tehát a második Orbánkormány munkájának megkezdése előtt a magyar filmipar milyen válságos helyzetben volt, a magyar filmipar is és a magyar filmművészet is, hiszen soha nem látott mértékű adósságot halmozott fel az a Magyar Mozgókép Közalapítvány, amely egyébké nt állami forrásokból hivatott azt a célt szolgálni, hogy értékes magyar filmalkotásoknak a létrejöttét, kereskedelmi forgalomba és a közösséghez való eljuttatását segítse, támogassa. Ennek a Magyar Mozgókép Közalapítványnak a konszolidálása egyáltalán nem volt egyszerű a közalapítvány jogi státusza miatt, és a szakmai ellenállás is érezhető volt. A filmes szakma, mondhatni, értetlenséggel, némi távolságtartással, nem egy esetben erős kritikával illette a második Orbánkormány kormányra kerülését követő idő szakban azt a rehabilitációs munkát, amelyet megkezdtünk. Ugyanakkor azt kell hogy mondjam önöknek, tisztelt képviselőtársaim, hogy az idő a kormány törekvéseit igazolta, és ezt egyébként a magyar filmes társadalom is visszaigazolta, és elfogadta, sőt az ú jonnan felállt rendszernek az értékeit el is ismerte. Különösen nagy tisztelettel kell megemlékeznünk Andy Vajna kormánybiztos úrról, aki a filmes világ, az egész nemzetközi filmes világ egyik kimagasló teljesítményt nyújtó producereként hazatérve szülőföl djére sikeresen konszolidálta a Magyar Mozgókép Közalapítvány által felhalmozott mérhetetlen nagy veszteséget, és sikeresen állította fel azt az új filmtámogatási rendszert, amelynek eredményeképpen gazdasági értelemben is eredményes és esztétikai értelemb en is eredményes alkotások születtek. Ugyanakkor ne menjünk el a mellett a tény mellett, hogy az elmúlt években, miközben elismerte a filmes társadalom is, és elismerte a szélesebb közönség és a politikai közvélemény is azt, hogy sikeres volt a Magyar Mozg ókép Közalapítvány felszámolása és az új filmtámogatási rendszernek a felállítása, hogy valóban értékes művek is létrejöttek, és két Oscardíjat is sikerült ezen időszak alatt és más nemzetközi elismeréseket is a magyar filmeseknek begyűjteniük, aközben ko moly szakmai, mondhatni identitáspolémiák alakultak ki a magyar nyilvánosságban és nemegyszer itt a Házban is vagy éppenséggel a parlament Kulturális bizottságában. Hiszen nagyon sok kérdőjel, nagyon sok hiányérzet az, ami megfogalmazódott bennünk, aminek hangot adtunk. Egyébként ez nem kormánypárti vagy ellenzéki törésvonalak mentén alakult ki, hanem alapvetően azt hiányoltuk mind