Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. október 22. kedd - 86. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
108 Köszönöm. Tisztelt Orsz ággyűlés! A kormány nevében Rétvári Bence államtitkár úr kíván válaszolni az elhangzottakra. Öné a szó, államtitkár úr. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztel t Ház! Ön hosszasan azzal kezdte a felszólalását, tisztelt képviselő úr, hogy itt a parlamentben minden képviselő felelősséggel rendelkezik, hogy milyen példát mutat a képviselőtársainak, milyen példát mutat azoknak, akik követik az Országgyűlés munkáját. Tisztelt Képviselő Úr! Amikor ön ezeket a szavakat megfogalmazta, akkor lenézett maga mellé ott a padsorban, hogy ott ül ön mellett Bangóné Borbély Ildikó, aki hárommillió magyar embert lepatkányozott (Bangóné Borbély Ildikó: Nem!) , és azóta nem kért bocsá natot? Csak ennyit kellett volna mondani, elnézést kér, amiért azt mondta az ATV műsorában, hogy azért van sok Fideszszavazó, mert sok a patkány Magyarországon. (Dr. Harangozó Tamás közbeszól. - Németh Szilárd István: Dehogynem! Pontosan!) Megkérte ön, ho gy ez ügyben kérjen bocsánatot? Tegnap, amikor Hadházy Ákos képviselő úr egy olyan mondatot emelt fel az ön háta mögött itt az Országgyűlés épületében, amit szerintem sem ön, sem én nem mondanánk el itt a nagy nyilvánosság előtt, akkor ön mondta neki, hogy Ákos, ezt talán nem kellett volna, kérjél bocsánatot, nem így kell egy listás helyért küzdeni a ’22es választásokra, hanem esetleg az Országgyűlés tekintélyét megóvni? Önök itt összekuncogtak, meg összemosolyogtak, amikor ezt a táblát fölemelte, amit nem hogy egy óvodában, egy iskolában, de sehol nem mondana el az ember. Ennek lett következménye vagy felelősség az ellenzéki oldalon, hogy sem a patkányozás, sem az ilyesfajta táblák felemelése az ellenzék számára nem elfogadható stílus? Volt ilyen nyilatkoza t az önök részéről? Tisztelt Képviselő Úr! Valóban lehetne az ilyesfajta felelősségről beszélni abban az esetben, ha ilyenkor az ellenzék azt mondaná, hogy ez az ellenzék számára nem elfogadható politikai kommunikációs irány. Ami a rokkantnyugdíjak ügyét i lleti, tisztelt képviselő úr, önök benyújtottak egy indítványt, amely indítvány érdemét az Alkotmánybíróság nem fogadta el, és nem mondta azt, amit önök kértek, hogy semmisítsen meg bizonyos törvényszakaszokat. Csak azt mondta az Alkotmánybíróság, hogy utó lagosan a vizsgálatra, akár évekre visszamenőleg hozzon létre az Országgyűlés majd egy szabályozást. Tehát az önök indítványát alapvetően nem fogadta el az Alkotmánybíróság, csak azt mondta, hogy nem semmisítem meg azt, amit az ellenzék kér, de kérem a kor mányt, hogy további részletszabályokat fogalmazzon meg, amely részletszabályok azért nehezek, tisztelt képviselő úr, mert arra kötelezik a jogalkotót, hogy olyan szabályokat fogalmazzon meg, amelyekkel egy orvos ma meg kell tudja állapítsa, hogy valaki hár om vagy négy évvel ezelőtt mennyire volt munkaképes állapotban. (Dr. Harangozó Tamás: Igen, mert ilyen törvényt hoztatok!) (9.10) Tehát ez egy eléggé nehéz jogi feladat (Dr. Harangozó Tamás: Ezeknek az embereknek az élete nehéz, államtitkár úr… - Az elnök csenget.) , ezért mondtuk azt, hogy ha az egyeztetések lezajlanak, akkor fogunk törvényjavaslattal élni, amely megfelel a jogállamiság kritériumainak. De amit a törvény, amelyet ön támad, valóban elért, az az, hogy 40 százalékkal emelkedett pontosan a megv áltozott munkaképességűek körében a foglalkoztatás, és mindezt azért, mert egy olyan kártyát vezettünk be, amit az ilyesfajta foglalkoztatást végzők kiválthatnak, amivel fontos járulékkedvezményeket érnek el. Nem magától nőtt a megváltozott munkaképességűe k foglalkoztatása, nem magától nőtt jelentős mértékben az ilyen munkavállalók száma és többszörösére az ilyen munkáltatók száma, akik megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatnak, hanem pontosan ettől a törvénytől, és attól a járulékkedvezménytől, amit mi bevezettünk. Ha tehát az valósulna meg, amit ön kér, hogy visszatérjünk egy 2010 környéki állapothoz, akkor bizony a most dolgozó megváltozott munkaképességűek közül legalább 40 ezer embernek elvennék a munkáját, visszaküldenék a segélyek világába (Dr. Harangozó Tamás közbeszól.) , és töredékeire