Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 19. kedd - 94. szám - Egyes törvények honvédelmi kérdésekkel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik):
1065 Televízióban ez nem lehetséges, de vannak olyan televíziók, amelyek ezt lehetővé teszik. Úgyhogy én nem tudok tovább részt venni majd a vitában, mert el kell mennem egy televízióba, de azt el őzetesen tudom önnek mondani, államtitkár úr, hogy sem ezt a törvényt, sem a következő törvényt, sem az utána következő törvényt, amelyet a honvédelmi tárca terjesztett be, nem fogjuk támogatni, és nem azért, mert ellenzéki képviselők vagyunk, hanem azért, mert önök ezekben az ügyekben, legyen az az Iszlám Állam elleni hadműveletben való magyar részvétel, sem pedig a beszerzésekkel kapcsolatos törvényjavaslat, semmiféle előzetes információt nem adnak, úgy, hogy tegnap egyébként a Katonai Nemzetbiztonsági Sz olgálat meghallgatásán ott ült végre személyesen a miniszter, aki nagyon ritkán jelenik meg mind a bizottság előtt, mind a parlament előtt, mert ő nem szereti ezt a műfajt. Egyébként szeretném, ha megmondaná a miniszter úrnak, hogy sajnos a miniszterségnek nemcsak kellemes, mosolygós része van, hanem van olyan kellemetlen része is, hogy válaszolni kell az ellenzéki képviselők kérdéseire és beszélgetni kell néha az ellenzéki képviselőkkel. Ez már csak azért is fontos, mert úgy van ez, hogy valaki akár örök é letében viselhet egyenruhát és lehet katona, de az, hogy valaki miniszter vagy államtitkár, az egy állapot, méghozzá gyorsan múló. Mesterházy Attila képviselőtársam mondta, hogy ő már volt államtitkár, és most az a helyzet van, hogy nem az. Én is el tudom mondani, hogy már voltam államtitkár - bár mint kiderült, rendkívül nagy befolyású államtitkár voltam , de aztán az történt, hogy nem az vagyok, hanem országgyűlési képviselő. Ettől függetlenül szeretném világossá tenni mindenki számára, ebben az Országgy űlésben nagyon kevesen vagyunk, akik figyelemmel kísérjük a hadsereg ügyét, nagyon sokan, akik itt vannak, akik meg itt sincsenek, azok nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Nekünk tényleg szívügyünk a hadsereg ügye. Mi nem azért vitatkozunk önökkel, mert mi nem tiszteljük a katonákat és nem ismerjük azt a munkát, amit végeznek, sőt azt tudom mondani, a Magyar Honvédség katonái nagyonnagyon ritkán okoztak nekünk csalódást, önök annál többször, de nem nekünk, hanem a Magyar Honvédség katonáinak. Ők mindannyiu nk katonái, az ő dolguk az, hogy megvédjék ezt a hazát, mindenkit ebben a hazában, mindenkit, függetlenül attól, hogy keresztény, hogy fideszes, hogy DKs, hogy MSZPs, LMPs vagy jobbikos, nem számít. Mi azt tapasztaltuk, hogy ők ezt a munkát mindig tiszt ességgel végezték. Én arra szeretném kérni önöket, hogy ne felejtsék el, hogy nem fideszes hadsereg van. Egy hadsereg van, a magyar nemzeti hadsereg, és ennek a hadseregnek az érdekében olyan lépéseket kell tenni, ami valóban szolgálja azt, hogy a munkájuk at el tudják végezni, a legfőbb munkájukat el tudják végezni, hogy védenek bennünket. Úgyhogy én is szeretném megköszönni az ő munkájukat, és további sok sikert kívánni a Magyar Honvédség katonáinak. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és a DK soraiban.) ELNÖK: Köszönjük, képviselő asszony. Most megadom a szót VargaDamm Andrea képviselő asszonynak. DR. VARGADAMM ANDREA (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Én sem akartam már többször hozzászólni, de ha már az ünnepnapokról vagy évfordulókról esett szó Vadai Ágn es képviselőtársam szavaiban, akkor elmondom, hogy 1840ben ezen a napon Pest vármegye közgyűlésén azt mondta Kossuth Lajos Széchenyi Istvánra, hogy a legnagyobb magyar. Nekünk ez egy olyan fontos örökségünk, hogy nem baj, ha megemlítjük ezen a napon e Ház ban is. És hogy miért is éppen a honvédelem témájában hoztam ezt az emlékezést? Egyszerűen azért, mert aki a legnagyobb magyar volt, annak az volt a törekvése, hogy a saját vagyonát, a saját erőforrásait használta arra, hogy Magyarországot abban az adott t örténelmi helyzetben a lehető legerősebb országgá, a legkomolyabb erőforrásokkal bíró országgá tegye mind a tudásban, mind az eszközrendszerben, mind a társadalomformálásban, mind a gazdaságban.