Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 19. kedd - 94. szám - Egyes vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosításáról, valamint egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - WITZMANN MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
1032 Tiszte lt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak hogy megértessem azt, hogy mit is vitattam én ezen vita alapját illetően, tehát hogy miért nem tudunk mi a nemzeti, illetve az állami vagyonról érdemben vitatkozni egy nemzetivagyonleltár nélkül: első körben azért, mert a k ét fogalom nem fedi egymást, tehát az állami vagyon nem egyenlő a nemzeti vagyonnal, másrészt pedig itt van előttem a Magyar Nemzet 2019. augusztus 17ei, szombati száma, ahol reggel 6 óra 45kor tették fel következő címmel az érintett cikket: „Hétezermill iárd forinttal nőtt 2010 óta a magyar állam vagyona.” Emögött kimutatás nem jelenik meg, csak dicshimnusz azt illetően, hogy 2010 óta nagyjából 70 százalékkal bővült szerintük a nemzeti vagyon, szerepel már a leadben; tehát a címben és a cikk felvezetőjébe n már különböző és nem egymással egyenértékű fogalmak szerepelnek. Aztán ami ennél sokkal inkább meglepő, hogy a Magyar Nemzetet a nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter sajtóosztálya tájékoztatta arról, hogy szerinte az állami, illetve a nemzet i vagyon nagyságrendje mekkora. Végül kiderül a cikk végigolvasása során, hogy gyakorlatilag a vállalatokban nyilvántartott részesedések összértékét veszik górcső alá, ami távolról sem egyenértékű egy nemzet vagyontárgyainak összességével, részesedéseivel, termelési lehetőségeivel, tehát teljes fogalomzavar lelhető fel még a kormánypárti sajtóban is. Legyünk őszinték a korrektség kedvéért, az ellenzéki sajtó sem mindig tesz túl ezen fogalomzavar tekintetében ezen a teljesítményen. Tehát azt tartanám elfogad ható módszertannak, ha egy nemzetivagyonleltár kerülne ide az asztalra, erről lefolytatnánk a szükséges vitákat, és ezek alapján azok az előterjesztéseket illető viták, amelyeket most folytatunk, sokkal egyszerűbbé válnának. Még egy gondolatot hadd osszak meg arról, fideszes képviselőtársam, hogy miért tartunk mi attól, ha állami vagy korábban államivagyoneszközöket, ingatlanokat meglátunk adott esetben MNVkezelésben vagy más új tulajdonosnál, és egyáltalán nem a hitéleti vetületére gondolok most ennek a történetnek, hanem mondjuk, a MÁVépületek sorsára. Ha csak egykét sajtóhírt veszünk górcső alá, megint azt láthatjuk, hogy „Árverésen értékesíti balatoni üdülőit az MNV Zrt. Az első ütemben értékesítésre szánt üdülők összértéke meghaladja a két és fél m illiárdot.” Aztán találunk még a vagyonkezelői közlemények tekintetében olyan cikkeket, melyek szerint állami vagyonná lettek azok a korábbi vagyonelemek, amelyek megúszták a privatizációs folyamatokat, és aztán ezek a nagy értékű ingatlanok csomagban kerülnek licitre. Az MNV Zrt.nél ez egy létező piaci forma, csomagban licitáltat ezekre, és több ütemben befektetési célú ingatlancsomagokat is értékesít. Nem önmagában a befektetési céllal van bajunk. Azzal van bajunk, ha a magyar n emzeti vagyonhoz tartozó vagy korábban állami vagyoni ingatlantömeg blokkokban befektetési céllal kerül úgy magánkezekbe, hogy feltételezhetően a magyar állam ezen tetemes összegeket veszít. Egyértelmű, hogy az MNV Zrt.t sem lehet önmagában hibáztatni, hi szen itt egy profiltisztítási stratégiáról van szó, a nehezen továbbadható vagy nem annyira likvid vagyontárgyakat igyekeznek blokkokban árveréseken továbbadni olyanoknak, akik vélhetően piaci eszközökkel tudják ezeket hasznosítani. Amikor bármilyen állami vagyontárgy, nemzetivagyonrészesedés új használatba adása, más tulajdonos kezébe adása merül fel, akkor az ellenzéki képviselők jó nagy részében ilyen félelmek ébrednek, hogy megint csak, ha nem is az elkótyavetyélés kifejezést lenne célszerű itt használ ni, de nem feltétlenül a leghatékonyabb módon kerülnek piaci viszonyok közé ezek a vagyontárgyak. Tehát hosszú távú, mondhatom, hogy most már harmincéves tapasztalataink alapozzák meg azokat a félelmeket, amelyek kezdődtek a spontán privatizációval. Ilyen tekintetben még saját képviselőtársaimmal vagy saját frakcióbeli képviselőtársaimmal is vitatkozom, én állítom, hogy nem történt rendszerváltás Magyarországon, mert azok a nettó korrupciós mechanizmusok és kicsatornázási módszerek, amelyek korábban fellelh etők voltak, ugyanúgy a kilencvenes években folytatódtak. ’9498 között teljes szektorok cseréltek gazdát, aztán nyilván az első Orbánkormány lassított ezen a tempón, lényegesen kevesebb is volt a vagyontárgy, és talán nem is volt annyira szándék ezeknek az elkótyavetyélése.
