Országgyűlési Napló - 2019. évi nyári rendkívüli ülésszak
2019. június 17. hétfő - 73. szám - Magyarország 2020. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - MESTERHÁZY ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
99 mozgásterét. Hoz záteszem: ezzel nem a kormány mozgásterét, hanem az ország mozgásterét nehezítették. Azt mondta, hogy jó szívvel támogatandónak tartott pontok is vannak ebben, hiszen Z. Kárpát Dániel erről is beszélt. Sajnos, nincs most a teremben a képviselő úr, de ezért kell vigyázni a pozitív hozzászólásokkal, mert félreértik a fideszesek. Pont az a baj a salátatörvénnyel, hogy összevegyítenek olyan dolgokat, ami alapján egy ellenzéki képviselő nem tud a szíve szerint dönteni. Valóban vannak egy salátatörvényben olyan d olgok, amelyek pozitívak, ebben is, én is tudnék említeni olyat, amire azt mondjuk, hogy helyes és jó döntés, de van benne számos olyan kezdeményezés, ami nem elfogadható számunkra, és így a kettőt egybevetve kell mindig az ellenzéknek meghozni a döntését. Ilyenkor, bizony, sok esetben csak a „nem” gomb vagy az udvarias „tartózkodom” gomb marad opcióként. Hozzáteszem, ez teljesen legális technika, csak szeretnék a jegyzőkönyv végett magyarázatot adni arra, hogy miért nem tudjuk majd adott esetben támogatni mi sem ezt az előterjesztést. Most néhány konkrétumot én is hadd említsek, hiszen ahogy ön is mondta, 59 törvényt érint ez a mostani megalapozó törvényjavaslat. Az elsőt, amit ki szeretnék emelni, azért szeretném kiemelni, mert ön kicsit pozitív értelemben mondta, én meg egy kicsit negatív értelemben akarnám ugyanazt a tényt megvilágítani. Hiszen azt mondta, hogy a falugondnoki szolgáltatás 2020tól már 800 lakosnál kisebb településeken is majd működtethető lesz. Ez szerintem nem pozitívum, hanem egy negatí v jelenségre mutat rá. Tehát nem maga a kezdeményezés nem pozitív, nehogy rosszul értse véletlenül, hanem ez arra mutat rá, hogy ez a faluprogram, amit önök elkezdtek, bizony még nem nagyon hozott eredményeket. Az elmúlt nyolckilenc évben sem sikerült sok eredményt elérni, hiszen ez azt jelenti, hogy egyre nagyobb településeken is ugyanilyen gondokat jelent ennek a szolgáltatásnak a hiánya. A másodikat, amit szeretnék kiemelni - ezt ön szintén pozitívumként említette , igazából csak semleges állításként s zeretném megfogalmazni. Úgy látom, hogy mentesítik a bölcsődét egyházi fenntartásba átadó önkormányzatokat, ahogy ön megfogalmazott, a megtérítés terhe alól. Azt gondolom, hogy az államnak feladata, hogy állami tulajdonban biztosítsa az alapoktatást és a k özépfokú ellátást. Ezt nem lehet az egyházakra rálőcsölni. Az én fejemben, ha egy egyház akar ilyet működtetni, ez szerintem rendben van, döntse el, ha ehhez megvannak az eszközei és a lehetősége. De az, hogy egy településen ne legyen egy szülőnek lehetősé ge arra, hogy eldöntse, egyházi vagy állami bölcsődébe, óvodába, iskolába járatja a gyerekét, az szerintem nem jó irány. Még egyszer mondom, nem az egyházakkal szemben szeretném ezt a mondatomat megfogalmazni, csak azt gondolom, hogy fontos, hogy egy szülő el tudja dönteni, milyen típusú, fenntartású iskolába vagy más ilyen intézménybe szeretné a gyermekét járatni. Aztán a harmadik, egy régi örökzöld, a szociális temetés. Ez az „eltemetheted saját magadat” programja a Fidesznek. Amikor egyáltalán megfogalma zódott ez az ötlet, már akkor, bocsánat, marhaság volt. Azt, hogy ez tényleg egy marhaság, az mutatja, hogy most már nem tudom, hányadik alkalommal tolják ki a dátumát. Nem lenne egyszerűbb, ha visszavonnák ezt az állatságot? Önök is rájöttek, hogy ez így nem jó. Akkor meg mit szórakoznak ezzel, hogy állandóan tologatják ki a dátumát?! Látom, hogy most a 2021es dátumot tolják ki 2022re. Tegyenek elé egy 1est, hogy 2122, és akkor nem kell vele minden évben foglalkozni. Ez egy rossz kezdeményezés volt, nin cs ezzel ilyen értelemben baj, hiszen nem került bevezetésre. Szerintem vegyék ki és tulajdonképpen felejtsük el ezt a kezdeményezést. A következő az idősek, fogyatékosok, nagycsaládosok szociális üdültetésének megszüntetését jelentő módosítás. Ugyan ezt b izony az MNÜA cáfolta, tehát inkább csak egy kérdésem lenne államtitkár úrhoz, hogy most akkor mi a helyzet ezzel. Ezek teljesen kikerülnek a célok közül vagy mégsem? Remélem, nem. Szerintem helyes volt, hogy ilyen társadalompolitikai célokra is lehetett f elhasználni ennek a programnak a szolgáltatását. A következőt inkább Horváth Ildikó államtitkár asszonynak mondanám: új főnöke lesz, úgy látom a törvényjavaslatból. Szerintem jövőre távozik Kásler Miklós miniszter úr, mert az alapítványt,