Országgyűlési Napló - 2019. évi nyári rendkívüli ülésszak
2019. július 2. kedd - 81. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
931 És mi történik a közoktatásban, ha ez a módosítócsomag átmegy? Végtelenül lojális igazgatók, akiket a mézesmadzag és a korbácssuhogtatás kombinációjával tartanak féken, akik akkor is az állásukat kell h ogy féltsék, ha beengednek egy tájékoztató előadást az iskolába; önök ilyen igazgatók, ilyen intézményvezetők által irányított, minél inkább egy szabásmintára készült, „csend, rend, fegyelem” alapú oktatásban hisznek, ezt akarják elérni. A Párbeszéd zöld b aloldali párt, és itt az Országgyűlésben azokat képviseli, akik a világvége, illetve azokat, akik a hónap vége miatt aggódnak. Úgyhogy hadd emeljek ki két tudásterületet, a valóság két szeletét, hogy ezzel kapcsolatban önök hogy viselkednek. Hogy viselkedn ek, amikor a szegénységről van szó? Utasítják a KSHt, hogy ne számítsa ki a létminimumot, sőt most már ott tartunk, hogy amikor a Magyar Szakszervezeti Szövetség ki akarja számíttatni a létminimumot, nem adják át az ehhez szükséges adatokat. (Közbeszóláso k az ellenzéki padsorokból: Így van.) Mi ez? Önök félnek a valóságtól. Ettől még nem lesz könnyebb azoknak az élete, akiknek nem jön ki a matek a hónap végén! És ugyanígy félnek a valóságtól, amikor a klímaváltozásról van szó. Eddig csak Kövér elvtárs, Orb án Viktor, Gulyás Gergely mondta azt, hogy á, ugyan már, ez nem egy komoly dolog, bagatellizálták az egész klímaváltozást. Most már ott tartunk, hogy az önök hivatásos zöldre festője, Áder János is beállt a hazugságcunamiba, elkezdett arról delirálni, hogy milyen kiválóan teljesít Magyarország az üvegházgázkibocsátás csökkentésének a terén, miközben a helyzet az elmúlt években romlik, előtte stagnált, és az egyetlen pozitívum a nehézipar összeomlásának volt köszönhető a kilencvenes években. Miről beszélnek ?! Folyamatosan hazudnak! (8.50) Önök félnek, önök tagadják a valóságot, önök a valóságról szerzett tudás ellen küzdenek, önök a tudósok és a kutatók ellen küzdenek, önök a tanárok és a gyerekek ellen küzdenek. Ez az önök politikája, erről fogunk ma szav azni, ezt fogják önök megszavazni, és ez az önök szégyene lesz. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A képviselő úr napirend előtti felszólalására a kormány nevében Rétvári Bence á llamtitkár úr válaszol. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Felszólalása elején a hatalomró l, a hatalomhoz való viszonyról beszélt. Én úgy látom, hogy az ellenzéket semmi más nem vezényeli, csak a hataloméhség. (Dr. Gyüre Csaba: Titeket nem!) Ha csak önt megnézem, elkezdte a politikáját az LMPben, aztán kiszakadtak az LMPből, összefogtak az Eg yütttel. Aztán az Együttet hátba szúrták, és odaálltak az MSZP mellé a tavalyi országgyűlési választáson. Az idei önkormányzati választáson már a Jobbikkal közösen kampányolnak a fővárosban (Kunhalmi Ágnes: Lesz is belőle bajotok!) , hogy aztán 2022re Gyu rcsány Ferenc ölelő karjaiba térjenek vissza. (Tordai Bence: Ellenetek bárkivel! Az ördöggel is! - Németh Szilárd István: Az ördöggel is - ez tökéletes!) Tehát LMP, Együtt, MSZP, Jobbik, DK - így sikerült menni. (Közbeszólások. - Az elnök csenget.) Tisztel t Képviselő Úr! Az én pártom, a Kereszténydemokrata Néppárt egy 75 éves párt. A Kereszténydemokrata Néppárt 75 év alatt nem produkált annyi kanyart, mint amennyit önök az előválasztás időszakában 75 óra alatt tudtak garantálni. A mi pártunk ugyanazon elvek mentén politizál most, mint az alapításakor, 75 évvel ezelőtt. (Ungár Péter közbeszól.) Önöknél ez évről évre változik. Aki az önök számára a patás ördög volt, a kirekesztendő a közéletből - a Jobbikról beszélek , aki ellen tüntetni mentek, hogy nem lehe t a parlamentben és máshol sem olyan felszólalás, hogy zsidókat, zsidó politikusokat listázzanak (Bencsik János, Jobbik: A Mi Hazánkról beszélgessünk!) , ezért önök tömegesen, persze az önök léptékéhez képest tömegesen kivonultak az utcára, majd pedig most kéz a kézben, egy színpadon állva velük együtt kampányolnak, tisztelt képviselő úr.