Országgyűlési Napló - 2019. évi nyári rendkívüli ülésszak
2019. július 2. kedd - 81. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár:
929 mindenkinek előírják: aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére. Márpedig rétesből is különbözőek vannak! Kérem szépen, fogadják el, hogy az, amit csinálnak a magyar közoktatásban, az már saját, önnön korábbi eredményeik szerint is zuhanórepülésben v an, és még mindig jobban ismerem, hogy mi volt 2010 előtt a magyar közoktatásban, mint önök; az a helyzet, hogy jobb volt az oktatás színvonala, mint most. (Korózs Lajos tapsol.) Nem volt problémamentes - nem volt problémamentes! , de jobb volt. Ehhez kép est önök ezt a példát veszik elő, ezt alkalmazzák az oktatásban, megint megszüntetnek egy kicsi kört, a szabadság egy újabb kis körét - és ugyanezt alkalmazzák a magyar tudományban, a Magyar Tudományos Akadémia esetében. Soha - soha! - nem fogom elfogadni, és ezt ajánlom a társaimnak is. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, alelnök úr. Az alelnök úr napirend előtti felszólalására a kormány nevében Cseresnyés Péter államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, ál lamtitkár úr, öné a szó. CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Csodálkoztam volna, hogyha elismeri azt a teljesítményt, ami t az elmúlt időszakban az oktatás területén a kormányzat, az Orbánkormány elért (Közbeszólások az ellenzék soraiból.) , éppen ezért természetesnek is fogadhatjuk vagy fogadhatom az ön hozzászólását, azt hozzátéve természetesen, hogy önök számtalanszor kiál tottak különböző területeken farkast az elmúlt időszakban, aztán a későbbiekben beigazolódott, hogy nincs igazuk (Kunhalmi Ágnes: Százezer gyereket kiraknak az oktatásból!) , akkor viszont nagyon nagy csönd volt az igazunk bebizonyosodásakor, amikor kiderül t, hogy igazunk van, akkor viszont önök hallgattak, és nem ismerték el a mi igazunkat. (8.40) Néhány szót szeretnék mondani. Ön is elmondta azt, hogy a törvényben benne van az oktatás szabadsága, az alternatív iskola lehetősége is, ön attól fél, hogy ezt a lehetőséget mi nem fogjuk biztosítani. Ön meg fog győződni arról - és nem véletlenül mondtam azt, hogy farkast kiáltott, és nem lesz igaza , hogy semmi veszély nem fenyegeti az alternatív oktatást, az alternatív iskolákat, nem ez a cél ugyanis. De hogy mennyire nincs igazuk akkor, amikor farkast kiáltanak, néhány példával talán az MTA kapcsán szeretném bebizonyítani ezt. Ugyanis az elmúlt időszakban számtalan kísérlet volt arra, hogy az MTA működését és az MTAhoz tartozó kutatóintézetek hálózatának a m űködését és annak eredményességét megújítsák valami reform kapcsán, vagy éppen olyan átalakítással, amelyik segíti azokat az elvárásokat teljesíteni, amit a magyar gazdaság és a magyar társadalom támaszt az MTAval és a kutatóintézeteivel szemben. Az első ilyen kísérlet 2006ban volt - erre bizonyára ön is emlékszik , akkor, nem a Magyar Tudományos Akadémiával közvetlenül együttműködve, az önök egyik minisztere a földdel egyenlővé akarta tenni az MTAt. Erre is bizonyára emlékszik, Kóka János szavaira, hog y föl akarta szántani és sóval akarta behinteni az MTA nyomát. Ehhez képest mi 201112ben és 2016ban egyfajta MTAval való együttműködés keretén belül próbáltuk megoldani a tudományos működésnek, a kutatóintézetek hatékonyságának az eredményességét. Sajn os kisebb átalakításokat leszámítva ez nem sikerült a hatékonyság tekintetében, éppen ezért kellett hozzányúlni az intézményrendszer működéséhez, az intézményrendszer átalakításához abban a formában, ahogy az elmúlt időszakban ez megtörtént, és aminek az e gyik jelentős állomása a törvény módosítása. Hiszen azon túl, hogy bizonyos szerkezeti átalakításokban mégiscsak történt valami ’1112ben vagy éppen ’16ban - itt főként a foglalkoztatottak számát, az adminisztrációban dolgozók számát kell érteni ez alatt , komoly teljesítmény, komoly eredmény nem született. Ezért kell annak érdekében lépnünk, hogy hatékonyabban működjön az MTA kutatóintézeti hálózata.