Országgyűlési Napló - 2019. évi nyári rendkívüli ülésszak
2019. július 2. kedd - 81. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - UNGÁR PÉTER (LMP):
925 hogy most már ön ezt nem támadja, hanem támogatólag beszél erről az intézkedéscsomagról. Én ezért még emlékszem, hogy mi volt 201014 között. Akkor ön ök nem tapsoltak Navracsics Tibor miniszter úrnak a rendszer bevezetése miatt. Éppen ellenkezőleg! Ugyanilyen, alapvetően hiteltelen kritikákat fogalmaztak meg. És az igaz, hogy mi bürokráciacsökkentésben gondolkodunk, és igaz, hogy a bürokrácia a létszámc sökkentést is jelenti. Szerintem a miniszter úr által elmondott 2500as számot még lehet további számokkal kiegészíteni. Mi ennek örülünk, mert ez azt jelenti, hogy a magyar állam kisebb, és azt reméljük, hogy hatékonyabb, ezért cserébe azt tudjuk ígérni a kormánytisztviselőknek, hogy a magasabb bérezésen dolgozunk. Ezért volt 201617ben 1060 százalékos (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) béremelés a területi közigazgatás szintjén és 30 százalékos béremelés a központi közigaz gatás szintjén. Ezen az irányon megyünk tovább a jövőben is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. „Az otthonápolással kapcsolatos visszaélésekről” címmel az LMP képviselőcsoportjából Ungár Péter képvis elő úr jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. UNGÁR PÉTER (LMP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A polgári oldal lapjának, a Magyar Hangnak a kérdésére Gulyá s Gergely a legutóbbi kormányinfón azt nyilatkozta, hogy kettő ok miatt nem emelik az otthonápolási díjat azoknak, akik nem gyermeküket ápolják. Ez alapvetően jelenleg vagy 38, vagy 58 ezer forint ma Magyarországon. A következő kettő okot nevezte meg Gulyá s Gergely. (Zaj. - Az elnök csenget.) Az egyik a költségvetési terhelés, a másik pedig a visszaélések ebben a rendszerben. Vegyük az elsőt! A költségvetési terhelése ennek az otthonápolásidíjemelésnek körülbelül 2025 milliárd forint lenne. Most nem szere tnék belemenni olyan nagyon alacsony absztrakciós szintű dolgokba, hogy mi kerül még 2025 milliárd forintba a magyar költségvetésben, és nem fogom elővenni sem az EMMI új Magyarságkutató Intézetét (Dr. Rétvári Bence: Nem vetted elő!) , sem a BudapestBelgr ádvasútvonalat (Dr. Rétvári Bence: De jó, hogy egyiket sem vetted elő!) , sem azt nem fogom elővenni, hogy mennyit költenek kormányzati kommunikációra ezzel kapcsolatban. (Dr. Rétvári Bence: Ezt sem vetted elő!) Ezt nem tettem meg, helyette azt mondanám, h ogy ön is biztos tud rengeteg olyan dolgot mondani, ami 2025 milliárd forintba kerülne, és beleférne ebbe a költségvetésbe. (Dr. Völner Pál: Ezt hívják valótlan állításnak.) Pontosan tudják, hogy egy ekkora, ilyen nagy alapszámú költségvetésbe ez az össze g beleférne. Tehát már tudjuk, hogy ez nem egy valós indok. Önök azért nem emelik az otthonápolási díjat a szülőt vagy testvért ápolóknál, mert nem akarják. De menjünk a másodikra, amivel, azt gondolom, Gulyás Gergely a cinizmus Pavarottijává vált. Ugyanis az a helyzet, hogy kilenc év kormányzás után azt mondani, hogy egy szociális rendszerben visszaélések vannak, az azt jelenti, hogy önök nem tudták ezeket a visszaéléseket kiszűrni, és nem tettek semmit ellenük. Nem lehet egy szociális emelés elleni érv az , hogy visszaélések vannak, amikor kilenc éve önök vezetik a szociális kormányzatot. Ha tehát eddig visszaéléseket találtak volna, akkor lett volna lehetőségük ezt esetleg valamilyen módon fölszámolni, de ezt nem tették meg. Amúgy szeretném azt is jelezni, hogy én tettem föl kérdést az EMMInek azzal kapcsolatban, hogy mondják meg, pontosan hány ilyen visszaélés volt ebben az ápolási formában, hogy meg tudjuk nézni közösen, hogy olyan rettenetes sok visszaélés lett volnae, ami indokolja azt, hogy megmaradj on ez az összeg 38 vagy 58 ezer forinton.