Országgyűlési Napló - 2019. évi nyári rendkívüli ülésszak
2019. július 1. hétfő - 80. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár:
818 Számos bírósági kereset indult ezen az alapon, és ezzel kapcsolatos vitás európai, illetve nemzetközi jogi kérdéseket tisztázandó, a hitelfelvevők számára kedvező döntést hozott az Európai Bíróság, s azóta már a Fővárosi Ítélőtáblán is született az ügyfél számára kedvező ítélet. Sajnos, a Kúria konzultációs testülete a bíróságok számára irányadó véleményében egyrészről mindenkit perre kényszerít, másrészről kizárja, hogy az eljáró bíróság helyt adjon a tisztességtelen devizahitelszerződés érvénytelenítésének, ami nemcsak az Európai Bíróság ítéletével ellentétes, hanem a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi törvényben rögzített európai fogyasztóvédelmi normákkal is, harmadrészt a hitel felvételkori árfolyamon és az akkori kamatokkal történő forintosítását javasolja. Ez utóbbi azon vélelmen alapul, hogy az ügyfél a forintosítással kialakult feltételek mellett is felvette volna a hitelt, ami nyilván nem igazolható. Természetesen nem vita tárgya, hogy a tartozásokat meg kell fizetni, és ezzel összefüggésben a hitel felv evője felelős annak megítéléséért, hogy erre képes lesze. Csakhogy felelőssé tehetőe az az adós Kósa, Szijjártó és Varga Mihály urak 2010es, választás utáni kijelentéseiért, amitől a forint mélyrepülésbe kezdett? Felelőssé tehetőe az az adós a kormány tudatos forintgyengítő politikájáért, amin a jegybank jól keres, és a nyereség Matolcsy úr közreműködésével elveszíti közpénzjellegét. Felelőssé tehetőe az az adós azért, hogy a kormányváltáskor 190 forintos svájci frank ma 290 forint? Hiába nőtt tehát 20 04 óta jóval több mint kétszeresére az átlagkereset, ebből nem lehet kigazdálkodni a többszörösére nőtt törlesztőrészleteket. Ezért egymillió ember kivándorolt a mi országunkból, akiknek több mint 70 százaléka egyébként devizahiteles. A devizahitelválságé rt, a kivándorlás kezeletlen helyzetéért a kormány, a Fideszkormány felelős gazdaság- és jövedelempolitikájával. Úgy csinálnak, mint az a majom, ami nem akar meghallani semmit, nem lát semmit, és nem is beszél. Ez a magyar kormány álláspontja. Tisztelt Há z! A magyar kormány és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank között 2015ben létrejött, a devizahitelek kezelését nagyban érintő megállapodást félévenként e szerződésnek megfelelően át kell tekinteni és szükség esetén kiigazítani. Követeljük, hogy a k ormány hozza nyilvánosságra az e találkozókon született megállapodásokat, és mondja fel ezt a szerződést! Követeljük, hogy a kormány a Nemzeti Eszközkezelőn keresztül tegye lehetővé, hogy a fizetésképtelen családok, a gyermekes családok bérlőként lakásaikb an maradhassanak vagy egy másik bérlakásba költözhessenek, és teremtsenek fedezetet erre az éppen alkalmas vagy éppen esedékes költségvetésben. Követeljük, hogy a gyermekes nemfizető családokra terjesszék ki a támogatási rendszerüket, hogy azt az összeget a bedőlt hitel kiváltására fordíthassák! Ezen túl pedig az is tény, hogy jogállamban elképzelhetetlen módon akadályozzák azt, hogy a jogaikat érvényesíthessék az érintettek. Ezért az egyébként a teremben jelen lévő civil képviselők, a devizahitelesek képvi selői elfogadták és kezdeményezték (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a Kossuth téri civil konzultációs testület megalakítását. Az üzenetüket elhozom, és az államtitkár úrnak a hozzászólása után át kívánom adni az üzenetüket. Kösz önöm szépen. (Taps a DK és az MSZP soraiban.) ELNÖK: Völner Pál államtitkár úré a szó. DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Ezt az ötperces felszólalást hallgatva nem tudta m, hogy az amnézia vagy a demagógia az, ami nagyobb arányban volt jelen ebben a beszédben. (Taps és derültség a kormánypárti padsorokban. - Dr. Vadai Ágnes: Gender!) De hogyha már visszanyúltunk a 2002es állapotokig, és volt ilyen, hogy úgy mondjam, kedve s, hogy felkínálta ezt a magas labdát, akkor hadd emlékeztessem önt arra, 2002ben létezett Magyarországon egy lakástámogatási rendszer, ahol nagyon kedvező, forintalapú hitelekhez tudtak hozzájutni a magyar családok, amelyet önök szűkítettek be, majd törö ltek el. (Folyamatos zaj és