Országgyűlési Napló - 2019. évi nyári rendkívüli ülésszak
2019. június 17. hétfő - 73. szám - A 2020. év nemzeti összetartozás évének nyilvánításáról szóló határozati javaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS, a Miniszterelnökség államtitkára: - ELNÖK: - DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik):
79 gondolatot, ezt a határozati javasla tot mind támogatták, mint ahogy a Törvényalkotási bizottság minden jelen lévő tagja is a múlt héten igen szavazatával ezt a határozati javaslatot támogatta. Valóban, azzal a gondolattal indítottuk útjára ezt az emlékévet, hogy nem gyászévet akarunk hirdetn i. Ugyan Trianonra valóban emlékezni kell, erre a szörnyű békediktátumra, a nemzetet ért tragédiára, ugyanakkor meg kell emlékeznünk egyébként azokról a magyarokról is, Kárpátmedencei magyarokról, akik elszenvedték ezt az országcsonkítást és megszenvedték annak máig tartó következményeit. Valóban legyen ez az év egy nap megemlékezés és 365 nap összetartozás! Valóban, ezt a nemzetgyilkossági kísérletet nemcsak egyszerűen túléltük, nemcsak egyszerűen megmaradtunk itt, hanem elmondhatjuk valóban azt, hogy egy erős nemzetként vagyunk ma jelen a Kárpátmedencében, egy erős nemzetként éltük túl ezt a száz évet. Ez a száz év bizonyíték a nemzet élni akarásáról, valóban mindazokról a gazdasági, tudományos, művészeti, kulturális eredményekről, amelyekről tanúbizonys ágot adtunk az elmúlt száz évben. Azt gondolom, illő lesz ezt 2020ban bemutatni Európának, bemutatni a nagyvilágnak, hogy kik vagyunk mi itt magyarok a Kárpátmedencében. Valóban mutassuk meg a nagyvilágnak, hogy egy következő századnak valóban a nyertese i lehetünk! Köszönöm szépen elnök úr és a tisztelt Ház türelmét. Kérek mindenkit, hogy holnap a zárószavazáson a határozati javaslatot támogatni szíveskedjenek. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országg yűlés! Megkérdezem Potápi Árpád János államtitkár urat, a kormány nevében kíváne felszólalni, kíváne élni a felszólalás lehetőségével. (Jelzésre:) Igen, öné a szó, államtitkár úr. POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS, a Miniszterelnökség államtitkára : Tisztelt Képviselőtá rsaim! A kormány eddig is támogatta az országgyűlési határozati javaslatot. Örül annak, hogy mindkét bizottsági ülésen a bizottságok előtt, illetve az általános vitában is konszenzus kísérte az országgyűlési határozati javaslat útját. Nagyon reméljük azt, hogy a holnapi napon a zárószavazáson minden képviselőtársunk támogatni fogja ezt, és tényleg egy teljes konszenzussal fogadjuk el, hogy 2020ban a nemzeti összetartozás évét tudjuk közösen megvalósítani. Köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a kijelölt Nemzeti összetartozás bizottsága nem állított előadót. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások kö vetkeznek, a napirend szerinti időkeretekben. A vita során kétperces hozzászólásra nincs lehetőség. Megadom a szót VargaDamm Andrea képviselő asszonynak, Jobbikképviselőcsoport. Parancsoljon, képviselő asszony! DR. VARGADAMM ANDREA (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az utánam szóló Bencsik János képviselőtársam el fogja mondani a frakció álláspontját, és azt, hogy természetesen minden olyan javaslatot támogatunk, mely a nemzetünk megmaradását és összetartozását támogatja. De én úgy gondolom jogászként, hogy felolvasnám azt, hogy a trianoni békediktátum során a magyar nemzettel szemben milyen döntés született, és mit ismertünk el. „Az egész világ elborzadt… és megértette, hogy a háborút nem egyedül az egykori Oszt rákMagyar Monarchia végzetes politikája robbantotta ki, hanem sokkal inkább Budapesten és Bécsben készítették elő.” Ezt Edvard Beneš fogalmazta. Majd a szerződés szövegében az szerepel: „A Szövetséges és Társult Kormányok kijelentik és Magyarország elisme ri, hogy Magyarország és szövetségesei, mint a veszteségek és