Országgyűlési Napló - 2019. évi nyári rendkívüli ülésszak
2019. június 24. hétfő - 78. szám - A kutatás, fejlesztés és innovációs rendszer intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. PALKOVICS LÁSZLÓ innovációs és technológiai miniszter:
726 ráerőltetett konstrukciót és amíg a miniszterelnök nem fogadja el az Akadémia javaslatát, addig a miniszterelnök saját hatáskörében nevezhet ki az irányító testületbe tagokat. Magyarán szólva, legyen teljesen világos, hogy innen kez dve már az a minimális képviselet és védelem, ami eddig megillette az Akadémiát az önök javaslata szerint is, ez is elvész. (17.50) Teljesen nyilvánvalóan önök arra készülnek, hogy a saját elképzelésüket nyomják le az Akadémia torkán, vagy ha nem, akkor egy ilyen típusú statáriális rendelkezéssel végképp megszüntessenek mindenfajta, most már nemcsak felügyeletet, de beleszólási lehetőséget is az Akadémia számára. Azt kell mondanom, hogy ez egyáltalán nem meglepő, tudván azt, hogy mi ennek a törvényjavasla tnak a célja, tudniillik az akadémiai kutatóintézethálózat lenyúlása, kormányzati fennhatóság alá hajtása és a Magyar Tudományos Akadémia kirekesztése a lényegi, a kutatóintézethálózattal kapcsolatos döntésekből. De mégiscsak árulkodó és egyben szégyenle tes az a megoldás, amit erre találtak. Másrészt pedig az a csodálatos lehetőség is előttünk áll, mivel miniszter úr nagyon tiszteletre méltó módon részt vesz a vitában, hogy a zárszavában módja lesz arra is válaszolni, hogy hogyan van az, hogy egyébként, m int egy kiszivárgott hangfelvétel ezt bizonyítja, korábban azt állította, hogy a kormánynak nem célja az, hogy leválassza a kutatóintézethálózatot az Akadémiáról, nem célja az, hogy kivonja az Akadémia irányítása alól, csak azt szeretné, hogy jobban és ha tékonyabban működjön. De mégiscsak az ön által benyújtott törvényjavaslat pontosan ezt tartalmazza, ön a vitában pontosan ezt védelmezte, és minden olyan kompromisszumos módosító indítványt, amit megpróbáltak az ellenzéki képviselők nem titkoltan, sőt büsz kén vállalva, az Akadémiával egyeztetve tenni annak érdekében, hogy a magyar tudomány érdekeit szolgáló kompromisszumos javaslat szülessen, ezt önök lesöpörték, megsemmisítették, ezeket önök érdemben megvitatni sem voltak hajlandóak a bizottsági munkában. Hogyan tartja magát ezek után szakmailag alkalmasnak, emberileg pedig hitelesnek arra, hogy a magyar tudomány ügyeivel foglalkozzon? Tisztelt Ház! Azt kell mondanom, hogy ez a javaslat bár eredetileg is felháborító, elfogadhatatlan, káros és katasztrofális volt, de a bizottsági szakaszban önöknek sikerült ezen még tovább rontani, így sem részleteiben, sem egészében nem elfogadható továbbra sem a Demokratikus Koalíció számára. Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Kérdezem, hogy kíváne még valaki felszólalni a vitában. (Senki sem jelentkezik.) Nem látok jelentkezőt, így a vitát lezárom. Megkérdezem Palkovics László miniszter urat, kíváne hozzászólni. (Dr. Palkovics László igent int.) Jelzi, hogy igen. Öné a szó tízperces időkeretben. DR . PALKOVICS LÁSZLÓ innovációs és technológiai miniszter : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a lehetőséget, hogy ennek a törvényjavaslatnak a zárszavát most itt megtarthatom. Miután Arató Gergely képviselő úr megszólított, e zért azt gondolom, illik válaszolni a kérdéseire. Az átmeneti szabályozás egy és csak egy dolog miatt került be: hogy amennyiben nem sikerül bizonyos időn belül megállapodni, addig se legyen az intézethálózat vezetetlen. Tehát ennek ennyi a szándéka, semmi más; ön által vizionált egyéb ügyekről nem került szó, és senki nem is akar ilyet. A második dolog, és ez talán tanulságosabb, az az egyéves vita, aminek a végére ma pontot fogunk tenni. Ebben az egyéves vitában, diszkusszióban úgy indult valóban, amit eg yébként az Akadémia megjelentett az Idexen. Ez egy sajátos dolog, de mindenki elrendezi a fejében, hogyan akar ügyeket vinni. Ebben úgy kezdtük valóban ezt a megbeszélést, miszerint a magyar kormánynak semmifajta olyan szándéka nem volt, hogy a Magyar Tudo mányos Akadémiától bármit elvegyen. A magyar kormánynak egy szándéka volt, és a szándék ma is ez, hogy a magyar tudományos élet